Csomagolnak V.
Néhány éve elhunyt barátom, Molnár Lajos a heti rituális kávézáskor mindig megkérdezte, hogy nekünk, liberálisoknak miért nincs víziónk, milyen legyen az ország - legalább olyan, mint Orbánnak (három gyerek, három szoba, négy kerék; országértékelő, 2007). Első dacos válaszomat a valahai egészségügyminiszter (mellesleg fül-orr-gégész) szinte sértésnek vette, mert azt találtam mondani: akinek látomásai, víziói vannak, forduljon orvoshoz!
Persze kicsit kételkedtem az igazamban, mert Molnár annak a képességnek vagy hajlandóságnak a csekély mivoltára mutatott rá, amellyel képesek lennénk elképzelhető, tapintható jövőképet nyújtani az alacsony tájékozottsággal, az ok-okozati összefüggések mérsékelt ismeretével jellemezhető polgártársaink számára is. Amikor azonban Orbán 3-3-4-es jövőképéhez Pokorni – nyilván nem önszántából – hozzátette az öt olimpiai karikát, már meggyőződtem róla, hogy igazam van. Pedig akkor még messze voltunk Trump elhíresült szólásától (2016): „Tegyük újra naggyá Amerikát!” Már akkor azt gondoltam, hogy a legfontosabb jövőkép, vízió a béke. Egy ország vezetőjének ezt a víziót, a béke megőrzését, a békés fejlődés reményét kell meggyőződéssel képviselnie. Ehhez semmilyen nagyság, semmilyen olimpia megrendezése nem tesz hozzá.
Most, amikor látomásos emberekben, víziókban nincsen hiány, Kínától Oroszországig, az USA-tól Törökországig, Orbán látomásai eltörpülnek a felsorolt férfiak víziói mögött. 2012 fordulatot hozott a két nagyhatalom, a valahai „Mennyei birodalomként” ismert Kína és a szovjet birodalom szíveként elismert Oroszország politikai stratégiájában. A most tíz éve uralkodó kínai elnök, Hszi Csin-ping 2012-ben a „kínai álom” bizonytalan tartalmú szlogenjének bejelentésével markáns, új irányt szabott a kínai politikának, határozott kihívást intézve az USA (úgymond) egyeduralma ellen. Ezt legutóbb az ENSZ létrehozásának 50. évfordulóján nyilvánította ki („Nem lenne szabad egyetlen hatalomnak vagy blokknak diktálnia a nemzetközi rendet!”).
Hszi Csin-ping vezetésével a nemzeti felemelkedést hirdető Kína fokozatosan bedarálta a nyugati demokráciák berendezkedését megvalósító, eddig félig-meddig autonóm, virágzó „városállam” Hongkongot, és folytatni kívánja „történelmi küldetését”, Kína újraegyesítését Tajvannal. Kína nagyszabású katonai fejlesztésbe fogott. A repülőgépanyahajók, rakéták, páncélosok mellett megjelentek a hiperszonikus repülők, a csoportos drónok, és ezek birtokában Kína nemcsak „komoly figyelmeztetést” mond a Biztonsági Tanácsban, hanem a haderőfejlesztés főpróbájaként folyamatos partraszálló hadgyakorlatokat tart Tajvan visszafoglalását imitálva, kérkedve mutatja új harci eszközeit az azokra rácsodálkozó amerikai katonai megfigyelőknek is.
Putyin harmadik elnöki periódusának megkezdésekor (2012) a Clintonnal kialakított stratégiai partnerség, az Obamával indított újrakezdés (reset) időszakát, az eddigi együttműködést felváltotta a „stratégiai szembenállás” új korszaka, ami a régi, a több évtizedes ellenségesség felújítása volt. A szembenálláshoz az „arab tavasz” kezelésében tanúsított közvetett egymásnak feszülés és az orosz duma választásakor (2011) addig sohasem tapasztalt tömegtüntetések szállították az érveket Putyinnak, mert a tüntetések mögött Putyin az USA beavatkozását sejtette. Ettől az időszaktól Putyin leporolta a hírhedt Brezsnyev-doktrínát, a valahai Szovjetunió tagállamaira és annak szomszédos kelet európai országaira alkalmazva azt. Brezsnyev a lengyel munkáspárt kongresszusán (1968. november 13.) fogalmazta meg: „Ha a szocializmussal szembeni ellenséges erők egyes szocialista országokat a kapitalista fejlődés irányába kényszerítenek, az nemcsak az adott szocialista ország problémája, hanem az egész szocialista táboré.”
Az immár ötvenéves hagyomány ápolásához Putyin újrateremtette a jogi alapokat: a Varsói Szerződéshez hasonló védelmi szövetséget. Az EGU nevű védelmi szövetség létrehozásáról Oroszország-Fehérorszország-Kazahsztán által aláírt egyezmény 2015. január 1-jével már hatályba is lépett, csatlakozhatnak hozzá a nyugati szövetségi rendszerek destabilizálódásától, a biztonság elveszítésétől tartó államok. A Nyugat gazdasági-pénzügyi-politikai biztonságának megingatásához, a destabilizációhoz részben objektív folyamatok (ld. euró-övezet válsága, amerikai-európai kapcsolatok lazulása, újkori népvándorlás), de nem lebecsülhető módon maga Oroszország is hozzájárul. Ennek kivitelezéséhez az újra megerősödött orosz hadsereg 2012-ben kinevezett új főnökei és az általuk kidolgozott új katonai doktrína végrehajtása szolgál alapul.
Ennek az EGU nevű védelmi szövetségnek a jegyében alig két hónapja indultak orosz kéksapkások a kazah tömegtüntetések leverésére. Ez volt az új Putyin-Brezsnyev doktrína leplezett főpróbája, amit most az Ukrajnába történt bevonulás, az Ukrajna elleni leplezetlen, totális háború követett. Régóta tudunk Putyin revansista megnyilatkozásairól, miszerint a legnagyobb politikai hibának a Szovjetunió feloszlatását tartja. Innen az új orosz irányvonal: a nyugati szövetségi rendszerek fellazítása, a szomszédos országok felemelkedésének akadályozása, ezzel Oroszország befolyásának megerősítése, nemzetközi elismertetése.
Zbigniew Brzezinski, Jimmy Carter valahai nemzetbiztonsági főtanácsadója, a méltán elismert politológus híres bon mot-ja szerint: „Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik birodalom lenni, az alávetett és betagolt Ukrajnával Oroszország automatikusan birodalommá válik.” Brzezinski már 2014 márciusában, a Krím Oroszország általi bekebelezése után a Washington Postban (2014. március 4.) megjövendölte, hogy a kellő nyugati válasz híján bekövetkezik az agresszió folytatása: hasonlóan, ahogy Hitler 1938-1939-ben megszerezte a Csehszlovákia feletti ellenőrzést.
Az Atatürktől, a szekuláris Törökországtól (1923) való elfordulást, a valahai vallásos múlt felidézését jelenti a sokáig hivatásos focista Erdogan beszédének (1997) egy elhíresült mondata: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” A Törökországban egyre erőteljesebb iszlám „megnyergelésére” mondta Erdogan ezt a szöveget, amiért akkor börtönre ítélték, azóta azonban hasonlóan magáévá tette a vallásos révületet, a dicső múlt látomását, mint szintén focista barátja, Orbán Viktor, aki a hatalom megtartása érdekében nemcsak hívővé, hanem „ádáz harcossá” is vált. A hazai szélsőjobboldaliakhoz szól Orbán egyre agresszívabb retorikája a „kereszténység pajzsáról”, meg az „egyedül vagyunk"-ról. Ehhez a „töltetet” az 1938 és 1944 között kiadott szélsőjobboldali folyóirat címéből kölcsönözte.
Mostanában már nem csupán a „készüljetek.hu” plakátokon ádázul szuronnyal rohamozó katonák üres fenyegetését látjuk, hanem Orbánt, aki olyan látomásos kormányt vezet, amely nem ijed meg a saját árnyékától. Fegyvercsörgető beszédében Bálványoson már hét éve (ugyanakkor, amikor Putyin) meghirdette: „Miután a világ mostani rendje nem éppen a mi szájunk íze szerint való, ezért én azt gondolom, hogy inkább gondoljuk azt, hogy a bármi megtörténhet korszaka, ami most előttünk áll, bár sokak szerint bizonytalanságot hordoz, baj is lehet belőle, de legalább ennyi lehetőséget és esélyt is tartogat a magyar nemzet számára. Tehát félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, észszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei magyar közösségnek, sőt a világban szétszóródott teljes magyar nemzeti közösségnek. Könnyen lehet, miután bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk”. (2014.július 29.)
Az öregedő államférfiak, Putyin, Trump, Hszi Csin-ping, Erdogan, Orbán egy tőről fakadnak. Mind a múltba merengve mondják: „Legyen újra nagy!” Ezek a látomásos államférfiak területgyarapítást, a régi (vallási) idők megidézését, a nők méhének ipari hasznosítását javasolják. Talán megértik, hogy miért gondoltam mindig: a látomásos vezetőknek orvoshoz kell fordulniuk, mielőtt nagyzási tébolyuk lángba borítja a Földet.