Nézzük el Orbán Viktornak, hogy hibázott; ha egy miniszterelnökre ekkora teher nehezedik, bizony előfordul, hogy baki csúszik a mondandójába. Ne tegyünk tehát neki szemrehányást, hogy a sok-sok sóhajtozás közepette azt találta mondani az m1 (amúgy persze kritikátlan) riporterének, hogy Magyarország azért nem szállít fegyvert Ukrajnába – mint azt teszik immár a semleges svédek is -, mert azzal a fegyverrel magyarokra is lőnének. Ez ugye csak akkor fordulhatna elő, ha azok a fegyverek orosz kézbe kerülnének, de erről igazán nincs szó.
A baj tehát nem itt van, volt a magyar miniszterelnök hozzáállásával, de még csak ott sem, hogy immár a harmadik háborúját megvívó államférfiként mutatta be magát. Nekem még ez is belefér – pedig dehogy –, és talán az is, hogy ezt a harmadik háborúját is úgy kívánja megvívni, hogy hazánkat kivonja a a harci terepről. Ha egy kormányfő be akarja csapni a saját népét, és ezt a népe el is fogadja tőle, hát tegye. (Ma ilyen megengedő hangulatban vagyok…)
De: egyetlen vezető, a hatalom csúcsán lévő politikus sem engedhetné meg azt magának, hogy a politikai ellenfeleivel szemben hazugságokat fogalmazzon meg.
Hogy úgy építse fel saját hősi szerepét, hogy azt állítja: az ellenzék háborúba akarja sodorni az országot. Ráadásul az állami televízió alkalmazottait is arra kényszerítse, hogy ezt a szerepet eljátsszák, és mindenki ahhoz asszisztáljon, hogy ő a szomszédunkban kirobbant háborút a saját választási győzelme alá rendelje. Márpedig Orbán ezt teszi, kisajátítva a százmilliárdokkal kistafírozott, közszolgálatinak álcázott televíziót (rádiót). És ahogy hallhattuk tőle, ezt fogja tenni a hátralévő időben, és ezt várja el kormánya tagjaitól is.
A Népszava olvasóinak nem kell elmagyarázni, tudják maguktól is: Magyarország benne van a háborúban. Benne kell lennie, ha hű akar lenni szövetségeseihez. De nem árt, ha terjesztik is: Orbán Viktor már csak itthon tudja előadni pávatáncát, és csak addig, míg le nem lepleződik mindenki előtt.