Magyarország;NATO;Horvátország;drón;

2022-03-11 16:00:00

Horvátország nem érti, hogyan lehetett ilyen hibát elkövetni

Egyelőre nem világos, honnan származik az a drón, amely Zágrábban zuhant le csütörtökön 23 óra körül, s nagy kráter keletkezett lezuhanásának területén. Annyi bizonyos, hogy a szerkezet 22 óra 57 perckor 700 kilométer per órás sebességgel, 1300 méter magasságban lépett a magyar légtérből a horvátba.

Az Európai Tanács franciaországi csúcsértekezletén jelenlévő Andrej Plenković horvát kormányfő azt közölte, „a rendelkezésünkre álló információk szerint orosz gyártmányú repülőgépről van szó. Nem tudjuk, hogy az orosz vagy az ukrán hadsereg birtokában volt-e. Magyarországról került a horvát légtérbe, Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt közölte, Romániából érkezett Magyarországra” – jelentette ki a politikus a franciaországi Versailles-ban.

Azt is közölte, felvették a kapcsolatot az ukrán féllel, azt kívánják megtudni, Kijevnek tudomása van-e a történtekről. „Ez egy súlyos incidens, és így is kezeljük. A nyomozás folyamatban van. Nyugalomra szólítom a polgárokat. Úgy véljük, ez nem Horvátország ellen irányult”.

Zoran Milanović horvát elnök kijelentette, a drón akkora, mint egy repülőgép, és nyilvánvalóan nem Ukrajnától repült Zágrábig. Az államfő, aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka, közölte, a horvátországi radarok észlelték ugyan a gépet, de ilyen rövid időn belül semmit sem lehet tenni. – Hogyan lehetséges, hogy egy egyszerű repülőgép egy óránál többet tölt egy NATO-tagország felett, és senki sem veszi észre? – firtatta az államfő.

Ukrajna cáfolja, hogy a drón az övé volt. Ezt mondta legalábbis Markijan Lubkivszkij volt horvátországi ukrán nagykövet a horvát állami televízióban, a HRT-ben. Közlése szerint az ukrán gépeken mások jelzések. Felkérjük horvát partnereinket, hogy folytassanak vizsgálatot, derítsék ki az igazságot – mondta. Oroszország Horvátországba akkreditált nagykövetsége eközben újságírói megkeresésre azt közölte, a helyi médiából értesült a lezuhant drónról és „az incidenssel kapcsolatos minden kérdéssel Ukrajna horvátországi nagykövetségéhez kell fordulni, mert a drónt Ukrajna területén gyártották.” A közlés szerint az orosz erők arzenáljában a Szovjetunió megszűnése, azaz 1991 óta nem volt ilyesfajta drón.

A NATO brüsszeli főhadiszállásáról érkezett első megnyilatkozás alapján arra lehet következtetni, hogy az észak-atlanti szövetség talán többet tud annál, mint amennyit elárul. Eszerint „a NATO integrált lég- és rakétavédelme követte a Zágrábban lezuhant létesítmény repülési útvonalát. A horvát hatóságok bejelentették, hogy kivizsgálják az esetet” – közölte a szövetség egyik tisztviselője a NATO nevében.

Nagy szerencse, hogy senki sem sérült meg a drón lezuhanásakor, hiszen egy hattonnás szerkezetről van szó. A zágrábi honvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint radarral figyelték a gépet Horvátországba való belépés után. A tárca sajtótájékoztatóján elhangzott továbbá, hogy a repülőgép hét percet töltött a horvát légtérben.

Mint az index.hr megjegyzi: ha valóban nyomon követték radarral a gépet, akkor ismerték a magasságát és szakértőknek tudniuk kellett, hogy Zágráb veszélyben lehet. Felmerül tehát a kérdés, hogy ezalatt a hét perc alatt miért nem adtak ki légiriadót Zágrábban? – kérdezte a lap. Damir Trut, a Horvát Köztársaság Polgári Védelmi Igazgatósága vezetője meglehetősen tömör választ adott: A légvédelmi szirénák ilyen események során nem lépnek működésbe.

A Horvát Léginavigációs Szolgálat (HKZP) közben bejelentette, hogy a drónban nem volt transzponder, ezért a HKZP nem észlelte azt a repülőgépek megfigyelésére használt másodlagos radarokkal. A szolgálat közlése szerint Horvátországban a légtér ellenőrzésének biztosítása érdekében kötelező aktív érzékelő rendszert, azaz transzpondert alkalmazni minden, a horvát légtérbe belépő légi járműnél, az e szerkezet nélküli repülőgépek nem értékelhetőek a légiforgalmi irányító rendszer számára.

Amint Zoran Milanović elnök is utalt rá, Horvátországban is azt sem értik, hogy fordulhatott elő az, hogy a drón három NATO tagállam légterén repült át mindenfajta ellenállás nélkül. Zágrábi közlés szerint a szerkezet pontosan 40 percet töltött a magyar légtérben.

Horvát biztonsági szakértők szerint mindez súlyos biztonsági kudarcra és hozzá nem értésre vall, egyúttal az európai légtérellenőrző rendszer csődjét.

Ivan Selak horvát vadászpilóta rámutatott, hogy ez finoman szólva is a NATO légiirányítás tökéletlenségét mutatja, és ha reálisan szemlélve valakinek a hozzá nem értését jelzi. Úgy értékelte, a NATO parancsnoki központja nyilvánvalóan nem reagált megfelelően. A NATO keleti határain háború dúl, és egy vadászgép méretű, és megközelítőleg ehhez hasonló sebességű repülőgép repül át a légterükön csaknem ezer kilométeren keresztül – fejtette ki. Mint mondta, az eszköz lezuhanását minden jel szerint az okozta, hogy kifogyott az üzemanyagból.

Ivan Selak úgy véli, ha ilyen megtörténhet egy háborús helyzetben, akkor a légvédelmet érintő személynek „fogalma sincs” a munkájáról. Kizárta annak lehetőségét, hogy az oroszok kémkedésre használták volna a gépet. Ugyan gyártottak ilyet, de már rég kivonták a forgalomból, mert sokkal jobb drónokkal rendelkeznek. Feltételezi, hogy a drón kicsúszott az irányítás alól, és eltévedt, vagy rosszul programozták.

Igor Tabak katonai elemző az index.hr-nekk elmondta, a drónbaleset leginkább azt jelzi, hogy Európa-szerte alacsony szintű a rakétavédelem. Rámutatott, létezik egy rakétapajzs Romániában, egy pedig Lengyelországban épül, de ez még nem üzemel.

Szintén úgy vélte, a Tu-141 Sztrizs drón egy hidegháborús múzeumi példány az 1970-es évekből. Ez a nagy és közepes hatótávolságú felderítő repülőgép általában kamerákat és szenzorokat hordoz, valamint ejtőernyős leszállórendszerrel rendelkezik.

„Ez több katonai múzeumban is megtalálható, és néhány évvel ezelőtti hírek szerint Ukrajna szó szerint kivette a múzeumból, és kétségbeesetten használta 2014-ben és 2015-ben, tehát a Krím oroszok általi annexiója és Kelet-Ukrajna elfoglalása során. Hozzátette: egy ilyen darab maradványait néhány napja az ukrán hadszíntéren észlelték a lezuhanása után, így feltételezhető, hogy az ukrán fél használja őket.

Zeljko Cvrtila biztonsági szakértő egyetért azzal, hogy valaki ebben az esetben hatalmasat hibázott. Csak arról hallhatunk, milyen jól működnek a radarrendszerek és a légtérfelügyelet az Európai Unióban, de nyilvánvalóan erről szó sincs – fejtette ki. A drón akár komoly veszélyt is jelenthetett volna, hiszen egy tonnányi súlyt szállíthat, senki sem ismeri a célját, eredetét.

Ez azt jelenti, hogy az oroszok küldhetnek Európának erre a részére egy ehhez hasonló gépet, ami minden további nélkül elérheti Zágrábot vagy Avianót anélkül, hogy bárki észrevenné - figyelmeztetett Zeljko Cvrtila, aki szerint ez súlyos biztonsági résre utal.

Úgy véli, az egyetlen elfogadható indok az lehet, ha Ukrajna előre bejelentette a drónt, ami azt jelentené, hogy rendelkezett előzetes jóváhagyással, de ez még mindig nem adna választ arra, miért éppen ide repítették. Véleményem szerint Ukrajna elvesztette felette az irányítást, vagy esetleg valaki más vette át felette az irányítást. Lehetséges, hogy az oroszok vették át felette az irányítást, majd ők vesztették el – értékelte a helyzetet a biztonsági szakértő.

A gép maradványait először egy horvátországi laktanyába vitték, rendőrautóban, katonai rendőrautó kíséretében.