Oroszország;devizatartalék;

- Elpanaszolta az orosz pénzügyminiszter, hogy az ország nem fér hozzá devizatartalékainak közel feléhez

Az orosz jegybank devizatartalékainak felét befagyasztották a szankciók miatt - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 televíziós csatornán az MTI szerint. 

„Ez körülbelül a fele azoknak a tartalékoknak, amelyekkel rendelkeztünk. Összesen körülbelül 640 milliárd dollárnyi tartalékunk van, körülbelül 300 milliárd dollárnyi tartalékunk van most olyan állapotban, amelyben nem tudjuk felhasználni”

- idézte Sziluanovot a magyar állami hírügynökség. A miniszter elmondta, hogy Oroszország tartalékainak egy része kínai devizában van, eközben a nyugati országok nyomást gyakorolnak Kínára, hogy korlátozza az orosz féllel folytatott kereskedelmet.

„Minden bizonnyal nyomás nehezedik (a kínaiakra), hogy korlátozzák a nálunk renminbiben elhelyezett tartalékokhoz való hozzáférést. De, úgy gondolom, hogy a Kínával való partnerségünk továbbra is lehetővé teszi számunkra, hogy nemcsak megőrizzük, hanem meg is sokszorozzuk általunk elért együttműködést egy olyan időszakban, amikor a nyugati piacok zárva vannak” - mondta Sziluanov. A miniszter emlékeztetett rá, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal szembeni adósságot rubelben fogják kifizetni.

Még inkább felmerül a magyar hatóságok felelőssége annak kapcsán, miért nem lőtték le azt a drónt, amely 40 percig repült a magyar légtérben csütörtökön este, majd Horvátországba repült át, ahol hét perc után lezuhant. A horvát védelmi miniszter közlése szerint ugyanis a drónra egy bomba volt rögzítve.