Pataki Attila;Nemzeti Dal;

Pataky Attila orbánviktoros pólóban mondta el, hogy milyen jól sikerült a Nemzeti dal új rockváltozata

Csoda jó volt, és most is ahogy nézem, hibátlan - mondta el a Nemzeti dal legújabb feldolgozásáról Pataky Attila kedd reggel a Tv2 műsorában.

A zenész egy Orbán Viktort ábrázoló pólóban jelent meg a stúdióban. A 444 cikke szerint a műsorvezető, Istenes László gyorsan hozzá is tette, hogy Pataki hangja mindig „lúdbőr”, és ha egy olyan dalt írna, „ami a nemzethez szól, nagyjából ugyanezeket a szereplőket” kérné fel, mert „ebben hiba nincs”. 

Azt is megemlítette, hogy Tolcsvay László, a Nemzeti dal megzenésítője külön kiemelte, hogy ő ebben nem működött közre, amihez a Pataky Attila mellett ülő Nagy Szilárd gyorsan hozzáfűzte, hogy mivel ez egy feldolgozás, „jogilag nem szükséges” engedélyt kérni. A kérdésre, hogy felkeresték-e Tolcsvay Lászlót, azt válaszolta, hogy nem, és hozzátette, hogy a dalban elhangzó és az általa kifogásolt „oh, yeah” pedig „az érzelem kifejezése”.

Oberfrank Luca személyes élményeiből merített alkotásait láthatjuk Lélek/Tükör/Kép című kiállításán z ÚjMűhely Galériában. A tüköralapú művek mellett az alkotó légies, színes textilmunkáit, hanggal kísért installációit is bemutatta.