Csodálatos, felemelő ünnepnapokat élünk, végeláthatatlan békemenettel és szívpezsdítő új nemzeti popslágerekkel. Csakhogy a baloldali provokátorok most sem nyughatnak, elbújtak a rakparton, mikor az MTI le akarta fotózni őket, ezért megvezették és kínos helyzetbe hozták Rákay Philipet és Bohár Dánielt, akik addigra már kiposztolták, harmatgyenge balos tünci volt a Műegyetem előtt. Mindeközben a Duna szebb, jobb, vidámabb (keleti) oldalán, a békemeneten egy dinójelmezbe bújt Soros György fel akarta falni a dombóvári Fidesz-kisnyugdíjasok Nem leszünk Fehérgyarmat! transzparenseit. Érthetetlen, miért kellett feldühítenie egy felelőtlen, kihalt állatnak az embereket, mikor épp stratégiai nyugalomra van szükség. Ha Orbán Viktor elveszíti a választásokat, ki véd meg bennünket a NATO-tól? Talán Zelenszkij idejön nekünk eljátszani az ő szerepét is?
Még szerencse, hogy volt a résztvevőknél rákolló, ha nem jönne be az előremenő mozgás, és figyelmeztetőleg megszurkálták az ellenzéki ügynököt. Hihetetlen, mi mindenre gondolnak, egyszerre ösztönös és felkészült túlélők, ezért vitték magukkal a nemzeti Noé bárkájukra a Sajtóklub szellemi vezéróriásait, nevettetőnek pedig Fásy Ádámot és Győzikét. Győzikén sajnos sokan élcelődnek, pedig nagyon jól megmondta, hogy ő a békéért jött felvonulni, ezért a neve az, hogy béke-menet, bárki bármit mond. Például Fábián Barna, aki az M1 élő közvetítésben csúnyán elszólta magát, és békamenetet mondott, majd úgy tett, mint aki csak tüsszentett. Szerencsére ott volt a stúdióban Mráz Ágoston Sámuel is, és nagyon csúnyán nézett a műsorvezetőre, mikor európai rangú és európai szintű békemenetről hadovált, mikor ennél sokkal monumentálisabb, észak-koreai, sőt kínai békemenetekhez kellene inkább mérnünk magunkat.
Mráz emellett sokat tett azért, hogy boomerként toleránsabbak legyünk a tiszteletetteljes politikai eseményen szemtelenül szelfiző fiatalokkal, és megértsük Pilhál György lézertollú publicista fonnyadó orosz gumibotok iránti különös nosztalgiáját. Pedig ember legyen a talpán, aki egy ekkora transzcendens metaforával megbirkózik, hogy Putyin-párti szólamokká szelídítse azt. Hisz tudjuk, ő most is jó barátként figyel bennünket, ezért is gratulált elsőként Novák Katalinnak a köztársasági elnökké választásához, holott sokunkkal együtt meglephette a szavazás váratlan eredménye, hogy a történelem során először egy nőt, egy anyát válasszanak egy ilyen bátor férfiakból álló nemzet első emberének, amikor az asszony.
Az ukránok, hiába segítünk most nekik önzetlenül azért, mert fehér bőrűek és kék szeműek, sajnos, csak sértegetni tudnak, mint tudjukki. A külügyminiszterük is irigységből és tudatlanságból mondta a kijevi Pravdának, hogy „Szijjártó Péter nyilatkozatait olvasva kételkedni kezdünk abban, hogy emlékszik az 1848–49-es forradalomra, amikor az orosz hadsereg leverte a magyar szabadságharcot, vagy 1956-ra, amikor szovjet tankok taposták el a szabadságot Budapest utcáin”. Hát hogyan is emlékezhetne, hiszen nem is élt még akkor! Micsoda arcpirító történelemhamisítási kísérlet, azzal a céllal, hogy belerángassanak minket az általuk kiprovokált háborúba. Nem kockáztathatjuk, hogy tőlünk is kivonuljon a Nyetflix és az Adios, és csak a miniszterelnökünk március 15-i ünnepi beszéde maradjon a videótárunkban, miközben vissza kell térnünk a kevésbé praktikus népviseletekhez. Ha nem fizetnek annyit, mint Tóth Gabi művésznőnek, nem maradunk pártában! Egyáltalán, hány gyöngykagylót kell leölni egy ilyen fellépőruháért? Persze nem sajnáljuk tőle, végre van saját Pocahontasunk, ki lehet tolni a múzeumból a rézágyúkat, felszántani a skanzent. Mintha csak a Nemzeti Lovasszínház legújabb operettjét néznénk, micsoda grácia, micsoda virtus! Eközben legtöbbet videoklippezett múzeumunk lépcsőin nemzeti színű kis koboldok gyülekeztek, műfogsorragasztóval harcolva a magas hangokért. De Pataky Attisunknak kinéz most már egy intergalaktikus Kossuth-díj, mert nincs nála nagyobb rajongó, élőbb transzparens, még ha most nem is ő vitte a legnagyobb krucifikszet magával, de legközelebbre ígéri, jobban teljesít.
A szeretet jegyében bebocsáttatást nyert a közmédia Parnasszusára még Márki-Zay Péter is, akin rögtön látszott, hogy nem profi politikus, hiszen öt hosszú percen át végig csak magáról beszélt, és udvariatlanul nem hagyta szóhoz jutni és kérdéseket feltenni a riportert. Aki ráadásul nő volt, így a gesztusa még arrogánsabb. Szerencsére Tari Judit Titanilla riporterhölgy bámulatos higgadtsággal és eleganciával töltötte be méltatlan „mikrofonállvány” szerepét. Hány nő tudna akár csak fele ennyi hitelességgel például orgazmust színlelni?
