Borsod-Abaúj-Zemplén megye;választás 2022;

- Ahol házról-házra kell járni: Borsodban a két miskolci körzet magabiztosan nyerhető, de a többiben akár a pillanatnyi érzelmek is dönthetnek

Sorozatunk újabb része.

– A városokban talán könnyebb lesz megverni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Fideszt, bár ez alól is lehetnek olyan kivételek, mint például Mezőkövesd vagy épp Sárospatak, ám a kisebb településeken még mindig jelentős a jobboldali fölény. Ott, ahol a közmunkások teljesen kiszolgáltatottak a polgármestereknek, nehezebb „ellenállni” a központi akaratnak, és persze most is fontos kérdés lesz, ami eddig mindig volt: hová teszik a voksukat a romák, az észak-borsodi falvakban élő választópolgárok jelentős része ugyanis közülük kerül ki – így jellemezte a helyzetet Miskolcon, a Búza téri piacon az egyik a vásárló, aki közügyekben járatos ellenzéki szavazónak mondta magát.

Szerinte Miskolcon akár mind a két körzetet megnyerheti a baloldal, és hasonló lehet a helyzet Kazincbarcika vagy Ózd esetében, de például Tiszaújváros térségében, noha ez a város ciklusokon át erősen baloldalinak tekinthető, jelentősen befolyásolhatják az esélyeket a szintén a körzethez tartozó Tokaj és Szerencs-környéki választók, akik viszont inkább a jobboldalhoz tartoznak. Mezőkövesden Tállai András uralmának véget vetni egyenértékű lenne a csodával – tette hozzá –, a város szülötte annak ellenére tartja két kézzel erősen az itteni gyeplőt, és vonta magához különböző érdekkapcsolatokon keresztül a térség falvainak polgármestereit, hogy már régóta inkább az országos, mint a helyi politikában jegyzett figura.

Borsod-Abaúj-Zemplén az egyik legváltozatosabb és legszínesebb magyarországi megye, nemcsak természeti, hanem gazdasági értelemben is. Az Északi-középhegység vonulata itt találkozik, az Alfölddel, s noha hajdani nehézipara még mindig jelentős – gondoljunk csak az immár MOL-csoport részeként működő hajdani tiszaújvárosi Tiszai Vegyi Kombinát Zrt-re vagy épp a kazincbarcikai BorsodChemre –, a mezőségi területeknek és a tokaji borvidéknek köszönhetően a hazai mezőgazdaságból is jelentős szeletet hasít ki a térség, nemzeti parkjaival, fürdőivel pedig turisztikai vonzereje is erős.

Miskolcon 2019-ben az ellenzéki összefogás nyerte meg az önkormányzati választást, így két ciklust követően a Fidesz elvesztette itteni fölényét. Ennek „szele” már a 2018-as parlamenti választások idején érződött, hiszen ha akkor összefog az ellenzék, nemcsak a megyeszékhelyen, de más térségben is nyerhetett volna, legalábbis az ismert statisztikák alapján. Az ellenzéki felmérések szerint a két miskolci választókerület most nagy valószínűséggel nyerhető. Itt az 1-esben a jobbikos Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő mérkőzik meg azzal a fideszes Csöbör Katalinnal, aki néhány hete egészen nyíltan sajátította ki politikai célokra a közpénzből beszerzett laptopok átadását a miskolci Avasi Gimnáziumban. A 2-es számú miskolci választókerületben a szocialista Varga László, jelenleg is listás országgyűlési képviselő indul a város volt alpolgármestere, a fideszes Kiss János ellen, akire a korábbi kormánypárti képviselőt, a kevés politikai teljesítményt felmutatott Hubay Györgyöt cserélte a kormánypárt. A 2018-as választásokon egyik miskolci körzetben sem ért el kormánypárti képviselő negyven százalékos eredményt, vagyis összefogással az ellenzéki pártok hozhattak volna győzelmet.

A többi öt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei körzet közül is mindössze egyben volt 50 százaléknál magasabb a fideszes győzelem 2018-ban: Mezőkövesden, ahol Tállai András 54,79 százalékos szavazati aránnyal jutott a parlamentbe. Két évvel később, 2020-ban a tiszaújvárosi körzetben időközi választást kellett kiírni, mert motorbalesetben elhunyt a korábbi fideszes képviselő, Koncz Ferenc. Lánya, Koncz Zsófia végül itt 50,51 százalékos szavazati arányt elérve megszerezte a győzelmet az akkor már össz-ellenzéki támogatással indult jobbikos Bíró László előtt. Most azonban más lesz a kihívója, miután az antiszemita megjegyzései miatt elhíresült jelölt az előválasztás során visszalépett a szocialista Jézsó Gábor teológus javára. Mezőkövesden új ellenféllel kell szembenéznie Tállai Andrásnak is, azt követően, hogy Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője megnyerte az itteni ellenzéki előválasztást. Sátoraljaújhely térségében a „Rokker Zsótiként” nevet szerzett Erdei Sándor Zsolt humorista száll ringbe a régóta regnáló fideszes Hörcsik Richárddal, aki legutóbbi vagyonbevallása szerint annyi benzinpénzt használt el 2021-ben, hogy azzal 460-szor megtehette volna a Budapest-Sátoraljaújhely távolságot, s noha többször ostorozta az EU-s intézményeket és döntéshozatalt, ő és családja vállalkozásai több tízmillió forintot söpörtek be uniós pályázatokon.

Ózdon és térségében Kiss Sándornak, az MSZP városi elnökének szavaztak bizalmat az előválasztáson résztvevők: az iparváros korábban klasszikusan baloldali településnek számított, ám a rendszerváltás igazi vesztesei közé került, miután az acéliparát leépítették. Az elszegényedés és a növekvő munkanélküliség a Jobbik térnyerését erősítette, Janiczak Dávid személyben ez a párt adta a polgármestert az elmúlt két ciklusban. Most az előválasztók akaratából egy ízig-vérig baloldali helyi pártpolitikus küzd meg Riz Gábor tanítóval, aki 2010. óta a Fidesz országgyűlési képviselője.

Régi motorosnak számít az ellenzék térfelén Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere, a kazincbarcikai választókerület össz-ellenzéki jelöltje, aki biofalu-projektjével lehelt életet Encshez közeli szülőfalujába. Ő lapunknak azt mondta, hogy a kampányban a településeket járva érzékeli a változás óhaját, de sok körzetben az utolsó napok hangulata döntheti el a szavazást, és sokan hoznak majd érzelmi döntést. A politológus végzettségű jelölt elemzése szerint a Fidesz a saját szavazóbázisán túl már nem tud új embereket megszólítani, így ebben a körben mozgósítanak erősen, az ellenzéknek pedig az a dolga, hogy házról-házra járjon a kistelepüléseken is, a bizonytalanokat meggyőzze, és felállítsa a fotelből azokat is, akiket az elmúlt 32 év politikája közönyössé és inaktívvá tett. 

Beszédes adatok a „Kubatov-listán”

Sajátos listát hozott nyilvánosságra nemrég az Átlátszó: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú egyéni választókerületben Hörcsik Richárd, fideszes parlamenti képviselő szavazóiról és támogatóiról készült táblázat arra utal, hogy a 2018-ashoz képest magasabb szavazatszámokat szeretnének elérni egyes településeken, s ehhez aktivistákat is mozgósítottak. A március 1-jén készült Excel-táblázat szerint meghatároztak egy „irányszámot” a támogató aláírásokról, amit településenként kellett hozniuk, és később összesítették, hogy az adott terveknek megfelelően teljesített-e az adott falu vagy város.

Korábban lapunkban is beszámoltunk arról, hogy Borsod megyében, de más térségekben is közmunkások és önkormányzati dolgozók járták a vidéki falvakat, olykor falubusszal utazva körbe a települést, s egy lista alapján kopogtattak be az otthonokba, s azt kérdezték az ott lakóktól, hogy támogatják-e a Fidesz politikáját, vagy sem, illetve a kampányidőszakban is folytatták ezt, azt követően is, hogy a jelöltek már megszerezték az elvárt támogatói ívet. A most nyilvánosságra került táblázat adatai szerint minden mozgósítás ellenére a Fidesznek van félnivalója a kistelepüléseken is, sőt, akár a nagyobb városokban is.

Vizsolyban például, ahol 2018-ban 261-en szavaztak Hörcsik Richárdra, most mindössze 111-en írták alá a fideszes támogató ívet, de ha tüzetesebben megnézzük a listát, még durvább számok derülnek ki: saját városában, Sárospatakon a fideszes képviselő 2018-ban 2703 szavazatot kapott, a Fidesz támogató listán viszont az aláírások száma itt most mindössze 956. Ha összesítjük a számokat, azt látni, hogy majdnem 9000 aláírással kevesebbet kapott a mostani támogatói lista, mint amennyi voksot Hörcsik Richárd 2018-ban begyűjtött. Igaz, a szavazást és a támogatói ívek aláírását nem feltétlenül kell egy kalap alá vonni, ám a tendencia, amire a számok utalnak, meglehetős izgalmakat kellene, hogy kiváltson a Fidesz soraiban. (D.J.)

Párharcok Borsodban

Kormánypárti - Ellenzéki

1-es körzet (Miskolc)

Csöbör Katalin - Szilágyi Szabolcs

2-es körzet (Miskolc)

Kiss János - Varga László

3-as körzet (Ózd)

Riz Gábor - Kiss Sándor

4-es körzet (Kazincbarcika)

Demeter Zoltán - Üveges Gábor

5-ös körzet (Sátoraljaújhely)

Hörcsik Richárd - Erdei Sándor Zsolt

6-os körzet (Tiszaújváros)

Koncz Zsófia - Jézsó Gábor

7-es körzet (Mezőkövesd)

Tállai András - Sermer Ádám

Lengyelországban a korábbi hírekkel szemben március 18-19-én tartották volna a Lengyel-Magyar Barátság Napot, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint közösen mondtak le.