Amikor e sorokat írom, még tartják magukat az orosz csapatok által hetek óta ostromlott Mariupol ukrán védői. Az ostromot vezető orosz vezérezredes, Mihail Mizincev már szombaton fegyverletételre szólította fel az ukránokat, azt ígérve, hogy az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területekre távozhatnak kivétel nélkül minden ukrán fegyveres alakulat tagjai és velük együtt a külföldi zsoldosok is távozhatnak, ha leteszik a fegyvert. Ám a védők maradtak és harcoltak, a hírhedt Azov zászlóalj fegyveresei nem arról váltak ismertté, hogy oly könnyen megadnák magukat.
Mariupol kétségtelenül stratégiai fontosságú kikötőváros, és ha bármiféle stratégia látszana az Ukrajna elleni orosz invázióban, akkor akár stratégiai jelentőségének lehetne tulajdonítani azt a pusztítást és szenvedést, amit a megszállók okoztak a városban. De Mariupol inkább szimbólum és bűnbak egyben, a Putyin által meghirdetett nácítlanítást bizonyítandó.
Az Azovi-tenger parti város az ukrán nemzeti gárda Azov Különleges Műveleti Osztag néven működő alegységének, az Azov-zászlóaljként ismert egykori szabadcsapatnak a főhadiszállása. Az Azov-zászlóalj pedig valóban túlnyomórészt szélsőjobboldali, neonáci nézeteket valló önkéntesek alakulata, amely 2014-es megalakulása óta igen sok fejfájást okozott a kijevi vezetésnek is. Egyike azon 2014-ben, a Krím elszakítása és a donbászi harcok kezdete után ukrán oldalon megalakult mindegy 40 önkéntes zászlóaljnak, amely kezdetben az akkor még gyengén felszerelt, megtépázott állományú ukrán hadsereg mellett szálltak harcba. 2014-ben ugyanis az ukrán rendvédelmi erők soraiban, főleg a vezetői között, igen sokan voltak, akik átigazoltak az orosz hadsereghez, így az önkéntesek nélkül gyorsan összeroppant volna az ukrán reguláris sereg. Ezen fegyveres alakulatok a kijevi védelmi és belügyi tárca tudtával jöttek létre 2014 áprilisától kezdődően, Arszen Avakov belügyminiszter kezdeményezésére. Egyesek, ilyen volt az Azov-zászlóalj is, tulajdonképpen egyfajta magánhadseregként indultak. Ukrán oligarchák ugyanis, köztük Ihor Kolomojszkij, akinek médiacégénél kezdte tévés pályafutását Volodimir Zelenszkij elnök is, érdekeltségeik védelmében fegyvereztek fel önkénteseket. A két, mondhatni világhírnévre szert tevő alakulat az Azov és az Ajdar volt, amelyek kezdettől nemcsak a harcokban tűntek ki, hanem nyíltan vállalt neonáci nézeteikkel is, és az évek során elkövetett mindenféle másságellenes, az EBESZ, a nemzetközi jogvédő csoportok, az európai intézmények által egyaránt bírált tetteikkel.
A 2015-ös minszki megállapodás után a kijevi vezetésnek le kellett fegyvereznie a szabadcsapatokat, tagjait pedig vagy meneszteni vagy integrálni a hadseregbe. Ez viszont olyannyira nehéz feladat volt, hogy az akkor Petro Porosenko elnök vezette kijevi kormányzat helyenként csak fegyverrel, az alakulatok tagjainak bekerítésével tudta elérni. Az Ajdar így idővel eltűnt, az Azov pedig eredeti nevével integrálódott a hadseregbe. Minden bizonnyal érintetlen fennmaradásukban közrejátszott az is, hogy már korán, a 2014-es harcok során alávetették magukat a vezérkar utasításainak, de nem kevésbé az, hogy vezetése jó viszonyt ápolt Arszen Avakov belügyminiszterrel.
A zászlóaljt 2014-ben is Mariupolban vetette be az ukrán hadsereg az adminisztratív épületek védelmére, akkor sikerült is visszaverni az oroszok támogatta szeparatista haderőt. Akkor még egy 800-900 fős zászlóalj volt, amelynek pontos létszáma ma nem ismert, de mintegy 2000-re becsülte a nemzetközi média. Ez azonban a kemény neonáci mag felhígulását is jelentette, idővel sokan a magas zsold miatt csatlakoztak a csoporthoz.
A mostani orosz agresszió során Mariupol kiemelten kegyetlen elbánásban részesül, nyilván azért, mert az Azov székhelye lévén, talán itt még el tudják hitetni az orosz katonákkal, hogy nácikkal, nem pedig ukrán testvéreikkel harcolnak. Minden eddigi világszerte felháborodást kiváltó bombázás- a színház, az iskola, a szülészet – porig rombolása esetén Moszkva azt kommunikálta, az Azov nácijai tartották megszállás alatt az adott létesítményt és használták élő pajzsként a civil lakosságot. A város szenvedő multikulturális, zömében orosz nyelvű lakossága viszont semmiképp nem köthető a szélsőjobbhoz, a farkashoroggal a közepén kék-sárga náci jelképet viselő Azovhoz.
Az is Moszkva náci vádjait gyengíti, hogy bár 2014, a Majdan óta valóban felvirágzott a nacionalizmus és a szélsőjobb Ukrajnában, számos szélsőjobb párt alakult- ám rövid szárnyalás után el is tűntek. A Szvoboda, a Právij Szektor, a Radikális Párt romokban fellelhető maradványai a 2019-es parlamenti választáson közös listával indult, Nemzeti Hadtest néven. Csupán 2,15 százalékot értek le, nem jutott be a törvényhozásba.
Mariupol nem fogja letenni a fegyvert, már nyolc halottja van a kijevi pláza elleni támadásnak – Percről percre