Létezik egy internetes mém, miszerint ha Zeusz szexuális életét kivennénk a görög mitológia nagykönyvéből, akkor bizony elég vékonyka kötetet kapnánk. A kép jól mutatja, hogy a görög főisten mennyi olümposzival és halandóval kavart, ahogy azt is, hogy a szexualitás mennyire fontos része a görög mítoszoknak. Erről a tényről győződhetünk meg a Szépművészeti Múzeum Isteni csábítás című kiállításán is, mely öt évszázad harminckét művén keresztül mutatja be, hogy a görög szerelmi történetek és erotikus légyottok milyen népszerűek – és milyen sokszínűek – a képzőművészet alkotásokban.
A tárlaton Zeusz fontos szerepet kap. Több képen is feltűnik: hol sasmadár képében ragadja magával az ifjú pásztort, Ganümédészt, hol bikává alakul, és a hátára csalja a föníciai királylányt, Europét, hol meg aranyeső formájában hatol be Danaé szobájába, hogy teherbe ejtse az argoszi nőt. Mellette a többi örökéletű is megjelenik. Idősebb Markó Károly tájképén például Diána, a vadászistennő az alvó pásztor Endymiont látogatja meg, míg egy rézkarcon Aphrodité és Hermész fia, Hermaphroditusz egyesül Szalmakisz nimfával, közös testük meg kétneművé válik (innen a hermafrodita kifejezés), Nárcisszusz pedig saját magába lesz szerelmes, ezért nézi olyan hosszan tükörképét a patak vízében.
A kiállítás egy-egy mítosz ábrázolásának eltérő módjára is felhívja a figyelmet. Erre talán a legjobb példa Europé elrablása. A bolognai Bonasone rézmetszetén a mítosz egészét láthatjuk: a kép előterében azt a jelenetet, amikor a királylány éppen koszorúval ékesíti a magát bikának álcázó Zeuszt, a kép hátterében meg azt, amikor a bika a hátán viszi az áldozatát a tengerben Kréta szigete felé. Karel van Mander rajzán utóbbi jelenet csakúgy tobzódik az alakokban, a vízben feltűnik Poszeidón is, és más tengerlakók mint a tritónok és a néreiszek. Van olyan mű, melyen Európénak a lelkiállapota változik meg: Valentin Lefèbre rajzán a királylány nem áldozatként jelenik meg, hanem megdicsőülve ül a bikán, miközben szárnyas amorettek veszik őket körbe – kettő még nyílvesszőt is döf az állat hátába. Bellano szobrán Europé pedig már harcias: nem tűrvén, hogy Zeusz-bika elrabolta, indulatos arccal ütésre emeli a kezét.
A tárlat pikantériája, hogy bemutatja a rendhagyó ábrázolásokat is. Egyes képeken például nem feltétlenül a légyottra esik a fókusz. Markó Károly festményén Diána és Endymion például csak kis alakban jelenik meg, a kép nagy részét a sötétlő erdő és a világoskék, felhős ég tölti be. Antonio Tempesta rézkarcán noha már közelebbről látjuk a szerelmeskedő Szalmakiszt és Hermaphrodituszt, azért a művész egy csobogó vízesést, egy szarvast, és egy, a fa tövében megbújó nyulat is kiemel. Ritka eset, de az alakok olykor nem éppen a megszokott formájukban tűnnek fel: a francia karikaturista, Honoré Daumier 1842-es litográfiáján Narcisszusz például nem jóképű, izmos félistenként, hanem vézna férfiként látható virágkoszorúval a fején. És persze vannak képek, amelyek kendőzetlenül mutatják be az adott mítosz szereplőit: Jacopo Caraglio rézmetszetén a szatírrá változott Jupiter (Zeusz) a széttárt combú Antiopét környékezi meg, míg egy rézmetszeten az aranyesőt váró Danaét láthatjuk hasonló pózban.
Olykor elég csak utalni a mítoszokra. Hisz míg Léda történetét, akit Zeusz hattyú képében hódított meg, lehet klasszikus módon ábrázolni – mint Székely Bertalan olajképén –, addig Gauguin kőnyomatán mindez utalásszerűen történik meg: csupán egy fekete hajú nőt látunk profilban, mellette meg egy hattyút a következő felirattal „Rossz az, aki rosszra gondol”. Aristide Maillol Léda című bronzszobra már csak egy meztelen nőt ábrázol ülő pózban. A hattyút, ha keresnénk, nem találjuk sehol.
Infó:
Isteni csábítás. Erotika és szenvedély öt évszázad mitológiai ábrázolásain
Szépművészeti Múzeum, Michelangelo-terem
Megtekinthető: április 18-ig
16 éven aluli látogatóknak csak szülői felügyelettel ajánlott
