Hatalmasat változott 12 év alatt a magyar egészségügy, még ha a páciensek keveset is vesznek ebből észre. A kórtünetek – a kórházak adósságától, a sorállásig – ugyanazok annak ellenére, hogy közben az intézményrendszer teljesen átalakult. Megszűnt az önálló egészségügyi tárca, ahogy az ellátások minőségi kontrollját gyakorló, járványvédelmi hatóság, az ÁNTSZ is, az operatív irányítás mostanra a belügyminiszter feladata lett. Megroppantották a gyógyszerpiac hatósági ellenőrzésére és a gyógyszerbiztonság felügyeltére hivatott Országos Gyógyszerészeti Intézetet.
Így fordulhatott elő, hogy szokásos szakmai kontroll nélkül engedélyezték a lakosság oltására a keleti vakcinákat. Már az első ciklusban felszámolták a társadalombiztosítást minek következtében az egészségügyi ellátás már nem járandóság, hanem a politika mindenkori kegyétől függ. Megszüntették a betegek jogvédelme és a szolgáltatások minősége felett őrködő Egészségbiztosítási Felügyeletet. A teljes kórházrendszert államosították, ami a legtöbb szakrendelőt is érintette. A betegképviselők egykor önálló szervezetét is a beolvasztották a minisztériumba. Az új egészségügyi jogállási törvénnyel lényegében besorozták az állami szolgálatba az egészségügyi szakembereket. Az ágazatban keletkezett adatok központosítása is szinte teljessé vált, az egészségügyi szolgáltatási tér létrejöttével. Részlegesen rendezték az egészségügyi béreket, az orvosok példátlan mértékű összeget kaptak, míg a szakdolgozók jövedelme alig változott.
Mindezek ellenére az ellátás útvesztőiben továbbra is a vakszerencse dönti el, ki, milyen szolgáltatáshoz jut. A betegnek most kicsit hosszabb a sor a várólistás beavatkozásoknál. Így míg a kormányváltás évében térdprotézisre 5 évet, csípőprotézisre 5,2 évet kellett várni, most előbbinél 8, utóbbinál 6,2 év mire sorra kerül a páciens. Ez azért is súlyos tünete a válságnak, mert a várólisták jelzik, milyen a közfinanszírozott egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés. Kemény mutató az is, hogy a magyar férfiak több mint negyede, a nőknek pedig épp a nyolcada veszíti életét még 65 éves kora előtt. S míg 2010-ben a születéskor várható élettartam 74,3 év volt, ez 2020-ra csak alig több mint egy évvel, 75,5-re nőtt.
A közegészségügy finanszírozásában a visegrádi országokhoz képest is lemaradtunk. A magyar egészségügyi közkiadások 2010-ben a GDP 5 százalékát tették ki. A csehek ugyanekkor 5,8, a szlovákok 5,6, a lengyelek 4,6 százalékot költöttek erre a területre. Az OECD adattáblájában Magyarországról csak 2019-es adat lelhető fel, míg a többi visegrádi országról már a 2020-as számok is rendelkezésre állnak. Eszerint itthon 2019-ben 4,3 százalék volt a ráfordítás, míg 2020-ban a lengyelek 5,2, a csehek 7,4, a szlovákok 6,3 százaléknál tartottak. Egy ember egészségére a magyarok átlagosan 2170 dollárt, a szlovákok 2360-at, a lengyelek 2547-et, a csehek 3804-et költöttek.
A hazai egészségügy látványos válságára egy minapi konferencián Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász citált további adatokat. Eszerint csak 2020-ban 17 ezer szakdolgozó és mintegy 4100 orvos „tűnt el” a rendszerből. Annak ellenére is, hogy a kormány 410 milliárd forintot költött az ágazati béremelésre (330 milliárdot az orvosokéra és 80 milliárdot a szakdolgozókéra). A szakember megjegyezte azt is, hogy ezen többlettel sem sikerül megakadályozni, hogy az ellátásra várakozók száma tízezrekkel növekedjen.
A KSH adatai szerint 2020-ban több mint 7 ezer állás volt betöltetlen az egészségügyben, ezek közel felére szakdolgozókat, több mint ötödére orvosokat vártak. Az orvosi állások 3,7, a szakdolgozói állások 3,4 százaléka volt üres. A dolgozó orvosok körében 2010 és 2019 között 5 százalékról 12-re nőtt a 70 éves vagy annál idősebbek aránya.
Miután a Fidesz 2008-ban a vizitdíjról szóló népszavazással megroppantotta a szocialista-liberális koalíciót, két évre rá „az egészségügy nem üzlet”– szlogennel jutott hatalomra, most pedig több mint egy évtizedes kormányzás után könnyen lehet, hogy a következő ciklus a magánegészségügy lendületesebb térfoglalását hozza magával.
Mérlegen a járványévek
A járvány adta a keretet az elmúlt két évben ahhoz, hogy mint kés a vajban, úgy haladhasson a kormányzat az egészségügy átalakításával: lényegében mindennemű részletes indoklás, vita nélkül és bármilyen ellenállást eleve kizárva. Jelzésértékű önmagában már az is, hogy a kormány akkor alakított nagyokat az egészségügyi rendszeren, amikor épp világjárvány dúlt.
Ahogy az átalakításoknál, úgy a járványkezelésnél is központi irányításra épített a kormány. Súlyukat vesztették az egészségügy vezetői, a járványintézkedések rendeleti kormányzással, egy új intézményben, az operatív törzsnél születtek, az országos tisztifőorvos csak díszletként kapott szerepet a védekezésben, az egészségügyért felelős államtitkár pedig eltűnt a nyilvánosság elől.
Magát a járványkezelést sok kritika érte. Rengeteg volt a rögtönzés, folyamatos volt a titkolódzás, s a legritkább esetben beszélt arról őszintén a kormány, hogy mit, miért csinál. A sok kritikus elem közül is kiemelkedett a keleti vakcinák ügye. A kormány 5 millió kínai és mintegy 2 millió orosz vakcinát vásárolt úgy, hogy közben a készítmények engedélyezési dokumentációját és magát a szert sem vizsgálták hazai, európai gyógyszerhatóságok. Magyarországon idősek százezreit oltottak Sinopharmmal, és később be is igazolódtak a kétségek: 60 év felett a kínai oltóanyag sok esetben nem váltott ki elég erős immunválaszt. Végül a kormány, bár nem ismerte el, hogy a Sinopharm használata hiba volt ebben a korosztályban, a harmadik oltás lehetővé tételével fogta ki a szelet a kritikusai vitorlájából.
Az orbáni oltáspolitika keltette bizalmatlanság is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság harmada még mindig oltatlan. A járvány valós méretéről, veszélyeiről a lakosság nem kapott megfelelő információkat. A kórházak nem adhattak ki adatokat, a sajtó nem mutathatta meg, hogy a rendszernek mivel kell megküzdenie. Névtelenül nyilatkozó orvosok, ápolók meséltek olykor-olykor a nyilvánosságnak arról, hogy hiába vásárolt a kormány 16 ezer lélegeztető gépet, mert szakemberek híján képtelenek megbirkózni a lélegeztetésre szorulók ellátásával.
Annak, hogy Magyarország járványkezelése mennyire volt sikeres, az egyik legkeményebb mutatója, a halálozási arány. A koronavírus járvány két évében népességarányosan nálunk haltak meg a legtöbben, máig több mint 45 ezer áldozata volt itthon a vírusnak.
Ám úgy látszik, hogy a közönség járványhullámok közötti völgyekben megbocsátóbb. Egy Závecz kutatás szerint a magyarok 22 százaléka nagyon, 14 százaléka pedig inkább elégedett azzal, ahogyan a kormány a Covid-járványt kezelte. Ez 36 százalék, kicsivel több, mint ahányan kedvezőtlenül értékelték a kabinet által vezényelt védekezését.
Egy évtized: nyereségek, veszteségek
Egészségügyi szakembereket kérdeztünk arról, hogy az ágazatban mit tartanak az elmúlt 12 év legfontosabb nyereségeinek és veszteségeinek.
Vidor Eszter, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének kommunikációs vezetője eredményként értékelte például, hogy a járvány idején a korábbinál nagyobb rugalmassággal fordult a kormányzat a betegszervezetek felé. A 12 év veszteségei közé sorolta a háziorvosok kapuőri szerepének gyengülését, a járó-betegellátás, a pszichiátriai és drogprevenciós hálózat teljes beomlását, a várólisták hosszának megnyúlását, a hálapénz kivezetése nyomán a szülészetben megszűnő szabad orvosválasztást. A betegjogok nyomon követhetetlenek, a páciensek nem tudják, mit várhatnak el a rendszertől és mit nem. Nincs minőségbiztosítás.
Balogh Zoltán, Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a 12 év sikerei között említette, hogy a megújuló infrastruktúrával korszerűbb körülmények között dolgozhatnak. A járvány alatti nagyobb társadalmi figyelmet, támogatottságot. A technológia fejlődését, a robottechnika térnyerését a műtéti eljárásokban. Veszteségek közé sorolta, hogy nem sikerült az országos vezető főápolói posztot létrehozni, bérfelzárkóztatást elérni és a szakdolgozók a közalkalmazotti státuszukat is elvesztették.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az elmúlt 12 év sikereként jelölte meg a gyógyszerpiaci liberalizáció megszüntetését. Ennek nyomán stabilizálódott a patikahálózat, a gazdálkodás, megszűnt az eladósodás. Erőssé vált a gyógyszerészi érdekérvényesítés.
A veszteségek közé sorolta, hogy nő a külföldi befolyás a gyógyszertárak működésében, a tiltás ellenére mégis alakulnak patikaláncok.
Soós Andrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt emelte ki: veszteség az a több ezer jól képzett egészségügyi dolgozó, aki a túlhajszoltság, a rossz munkakörülmények miatt, és a megfelelő elismerés, bérezés hiányában elhagyta az egészségügyet. A 12 év nyereségei közé sorolta azt, hogy a szociális intézményekben dolgozók a járvány alatt az extrém nehézségek, körülmények ellenére kitartottak. Nyereség, hogy főként uniós forrásokból sok új diagnosztikai eszköz került a rendszerbe, és elindult az egészségügy digitalizációja.
Gógl Árpád, aki 1998 és 2000 között volt egészségügyi miniszter a legjelentősebb lépésnek a paraszolvencia kivezetését lehetővé tévő béremelést említette. A praxis-közösségek létrehozását korszakos jelentőségűnek tartja, ahogy az elektronikus szolgáltatási tér elkészítését is, amelynek pótolhatatlan szerep van a diagnosztikában, a gyógyszerellátásban. Fontos lépésnek ítélte az Eurotranszplanthoz való csatlakozásunkat, a fiúk oltását a HPV-vírusa ellen és példamutatónak tartja a koronavírus elleni vakcinák biztosítását is.
Székely Tamás egészségügyi miniszter (2008-2010) úgy vélekedett: „A legfontosabb negatívumnak azt tartom, hogy miközben a három kétharmados többségű ciklus alatt lényegében az egészségügy összes lényegi problémája megoldható lett volna, a nemdohányzók védelméről szóló törvényen, a hálapénz kivezetésén, illetve az orvosi béremelésen kívül sajnos más lényegi előrelépést nem látok.”
Kökény Mihály egészségügyi miniszter (1996-1998; 2003-2004) Kornai Jánostól idézve azt mondta: "A mostani egészségügyi szektor nyakig benne van a szocializmusban; vagy fordítva, abban nyakig benne van a szocializmus." S valóban, a magyar egészségügy hátrafelé ment, nem előre. Túlságosan központosított, szakmai megfontolásokat nélkülöző, hatalmi-politikai érdekeket kiszolgáló rendszer alakult ki.
Csehák Judit, aki 2002-2003-ban egészségügyi, szociális- és családügyi miniszter volt, az eredmények közé sorolja az orvosi béremelést, valamint azt is, hogy erősödött a lakosság egészségtudatossága, amit az oltások elfogadottsága és a maszkviselés elterjedtsége is megmutat.
A veszteségek közt említette, hogy már nincs egészségügyi szakigazgatás, szakminisztérium, de az a szerencse – írta –, hogy a belügy átvette az akut feladatokat. A fizetőképes betegek a magánellátásban keresnek megoldást az állami rendszer problémáira, kiegészítő magán egészségbiztosítások viszont nem segítik ezt a változást. A magyar egészségügyi ellátás visszavonhatatlanul kettészakadt, amit a szakemberek átáramlása is ékesen bizonyít.
Kóka János – aki 2007 áprilisában 15 napig felügyelte tárcavezetőként az egészségügyet, ma egyebek mellett egészségügyi vállalkozó – úgy véli: veszteség, hogy a rendszer jó időre elveszítette az átfogó egészségbiztosítási reform lehetőségét (de ezt nem az elmúlt 12 évben, hanem régebben, 2006-ban veszítette el). Jól működő biztosítási rendszer nélkül ugyanis nem alakítható ki minőségi, ügyfél-központú, megelőzésben érdekelt, transzparens szolgáltatási rendszer.
Szerinte az ágazat a hálapénz kivezetésével és a bérek felzárkóztatásának megkezdésével tisztább viszonyokat nyert és egy új esélyt egy átfogó ágazati megállapodásra, akár már a következő kormányzati ciklusban. Nyereségnek tartja a minőségi magánszolgáltatók bevonását az ellátásba, valamint a kiegészítő magán egészségbiztosítás megjelenését, megerősödését.
Zombor Gábor volt egészségügyért felelős államtitkár (2014-2015) az elmúlt 12 év egyik legnagyobb eredményének az Egészségügyi Szolgáltatási Tér létrehozását tartja. E rendszer érdeme, hogy a járvány alatt gördülékeny maradhatott orvos-beteg találkozás nélkül is például a krónikus betegek gyógyszerelése.
Kérdeztük a Magyar Orvosi Kamarát is, de ők a kampányidőszakra hivatkozva elhárították a válaszadást.
