Szentatyám! A mi nagy erőnk abban áll, hogy nem tudjuk, pontosan mit akarunk. Szándékaink mély bizonytalanságából óriási manőverezési szabadság adódik - mondja a Bíboros a Pápának Jean Anouilh drámájában (Beckett, avagy az Isten becsülete).
Ami valami furcsa módon kezd kottája lenni annak a helyzetnek, amiben a világ ma áll (pláne, „ha rigó lenne”). Mert figyeljük csak meg azokat a politikai, gazdasági és kommunikációs bakugrásokat, amikkel naponta találkozunk mind a hazai, mind az ukrán/orosz, sőt az ún. „fejlett Nyugat” hadműveleti területein.
Az Ukrajnát ért (szovjet) orosz agressziót (ld. „különleges katonai művelet”) Putyin titkosszolgálati tanácsadói (FSzB/DOI) állítólag száz órányira tervezték, ami holnap hatodik hetébe lép. Ez a váratlanság indukálhatott olyan fejleményeket, amikre sem a világ (ha kerek lenne), sem Putyin és Oroszországa, sem a legázolás alatt álló Ukrajna nem számíthatott. Mint pl. arra, hogy az a bizonyos 64 kilométeres, harci szekerekből álló orosz konvoj elébb napokig vesztegelt egyenes vonalban, könnyű célként téve ki magát a támadásnak, majd szétszóródott, de Kijevet csak nem érte el, ami sok szóbeszédre adott alkalmat (pl. arra, hogy az orosz vitézek üzleteltek az üzemanyaggal). Sőt arra is, hogy annak a bizonyos szolgálatnak (DOI) vezetőit őrizetbe vették.
De arra nem számítottunk, hogy a hivatalos orosz sajtó Ukrajna vezetését nácinak minősítette és az országot titkos atombomba-, sőt biológiaifegyver-műhelyként aposztrofálta. Lavrov külügyér antalyai sajtótájékoztatóján aztán azt is megtudhattuk, hogy valójában nacionáletnikai, sőt vallásháború folyik „különleges katonai műveletként” (mivelhogy elnyomják az oroszokat és tiltják az orosz nyelvet, sőt az orosz ortodox egyházat is). ENSZ nagykövetük meg egyenesen arról beszélt, hogy az ukránok lövik magukat és civileket használnak élő pajzsul.
Putyin elnök ezután készenlétbe helyezte a „piros gombot”. Nem csoda: egyszerre kell megküzdenie a háborús kudarc rémével és a gazdaságát meg a cimboráit sújtó szankciókkal is. Amit az is mutat, hogy először harmadrangú tárgyalási delegációt küldött Belaruszba, majd Törökországba már magát a külügyminisztert. Egyszóval óriási cselekvési és kommunikációs zűrzavar keletkezett, ami nem tudni, hová vezet.
De csaknem ugyanez történt az ellenkező (nyugati) oldalon is, ahol azonban gyorsabban sikerült valamelyes összhangot kialakítani, ha nem is azonnal. Amit az mutat, hogy szinte naponta jelentenek be újabb és újabb szankciókat.
Ugyanez vonatkozik a hazai frontra is, ahol Orbán Viktornak egyszerre kell megküzdenie a választási vereség kísértő rémével és a gazdaságot sújtó fejleményekkel. Nem csoda hát, ha a gyanútlan hírfogyasztó csak kapkodja a fejit, amikor naponta változik a helyzet pl. azzal, hogy a három hónapon át lerabolt benzinkutas kisvállalkozókat hirtelen a MOL és az állam kasszájából próbálják életben tartani, aztán meg mégsem. Ha előbb gondolkodnak, és a kapkodást nem a választási vereségtől való rettegés, hanem a józan ész motiválja, akkor megspórolható lett volna néhány milliárd forint veszteség, amit az üzemanyag turizmus okozott. Vagy: a mindenes miniszter este bejelenti a négy napos kamionstopot, amit a tudós miniszter másnap megváltoztat. Nem is szólva azokról a nettó rémhírterjesztésnek minősíthető kommunikációs flikkflakkokról, mint: „ha a baloldalon múlna”… Egyszóval: gondolkodás!
Valamiképp az a vélemény formálódott meg bennem mint - aktív és időnként gondolkodó – hírolvasóban, hogy valami nincsen rendjén ezekben a parancsuralkodói a fejekben, sőt parancsuralmi képességeikben sem akkor, ha helyzet van. Mintha úgy tűnne, hogy nem urai a helyzetnek, és „nem tudják, mit cselekszenek”. Ami nem csoda, hisz erről korábban, máshol Sz. Bíró Zoltán, Mihályi Péter és Szelényi Iván kitűnő elemzéseiből már értesülhettünk.
Ha pedig a világ kerek lenne (meg a kötényem is), akkor előbb-utóbb híreket olvashatnánk arról, hogy Ukrajna háborús jóvátételt kaphat azokból a lefoglalt és elkobzott háborús orosz vagyonokból, amiket Nyugaton befagyasztottak és zár alá vettek.
Ha a világ kerek lenne.