oktatás;Orbán-kormány;Emmi;választás 2022;

Az Orbán-kormány 12 éven át elhibázott oktatáspolitikája kellett a soha nem látott tiltakozási hullámhoz

A tankötelezettségi korhatár leszállítása, a korai iskolaelhagyók arányának növekedése, bérproblémák, tiltakozások, a tankönyvválasztás szabadságának felszámolása, egyre kevesebb fiatal diplomás – ezt hozták Orbánék az oktatáspolitikában.

Az elmúlt másfél hónapban soha nem látott összefogás és tiltakozási hullám alakult ki az oktatási-nevelési intézményekben: a hetek óta tartó gördülősztrájkban és a február közepén indult polgári engedetlenségi akciókban több tízezer tanár és oktatási dolgozó vett már részt, amelyhez nemcsak állami, alapítványi és egyházi iskolák, hanem óvodák, pedagógiai szakszolgálatok munkatársai is csatlakoztak. A széles körű elégedetlenség nem az utóbbi hónapokban alakult ki: 12 év elhibázott oktatáspolitikája kellett hozzá.

Már a 2010-es kormányváltás követően egyértelművé vált, hogy az oktatásügy az új országvezetés mostohagyereke lesz. A második Orbán-kormány rövid időn belül gyökeresen átalakította a rendszert, ráadásul úgy, hogy a választások előtt semmit nem közöltek a tervekről. Megszűnt az önálló oktatási tárca, a területet államtitkári szinten a több mint egy tucat más feladatért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumába olvasztották. Az önkormányzatoktól elvették iskoláik fenntartói jogát, az intézményeket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alá helyezték. A cél az egységesebb, központilag irányított rendszer kialakítása volt, ám a bürokratikus működés oda vezetett, hogy az iskolákban már a mindennapos tanításhoz szükséges eszközökből, felszerelésekből (kréta, fénymásolópapír, nyomtató tinta) is hiány alakult ki. Ezeket a problémákat végül többé-kevésbé sikerült áthidalni, ám az iskolák közötti különbségeket azóta sem sikerült csökkenteni, sőt inkább tovább tágult az olló a szegényebb és gazdagabb régiókban működő intézmények között.

Kritikus lépés volt a tankötelezettségi korhatár 18-ról 16 éves korra csökkentése, ami oda vezetett, hogy a korai iskolaelhagyók aránya a 2010-es 10,8 százalékról 2020-ra 12,1 százalékra emelkedett, ami nemcsak az elmúlt húsz évben példátlan, de uniós szinten sem találni egyetlen országot sem, ahol nőtt az iskolából idő előtt kikerülő kiskorúak aránya.

A pedagógusi munka szabadsága is szűkült az új kerettantervi szabályozásokkal, a tanároknak pedig kötelezően be kellett lépniük a Nemzeti Pedagógus Karba. Új előmeneteli rendszert is kidolgoztak számukra (pedagógus életpályamodell), amely újabb adminisztrációs terheket rótt a tanárokra, ugyanakkor a keresetek átlagosan 50-60 százalékkal növekedtek 2013-2016 között. A fizetések értékállóságára viszont nem fordított gondot a kormány, sőt - megszegve korábbi ígéretüket - a bérek számítási alapját nem a mindenkori, hanem a 2014-es minimálbérhez rögzítették. A korábbi bérnövekedés így lényegében semmivé vált, a pedagógusok mára az országos átlagbér 69-75 százalékát keresik. Különösen aggasztó a fiatal, pályakezdő pedagógusok bérhelyzete, akik az átlagbér mindössze 43 százalékát vihetik haza.

A tankönyvek választhatóságát is fokozatosan felszámolták, a nem állami tankönyvkiadókat mára lényegében teljesen kiszorították a tankönyvpiacról. 2016-ban elindult az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) fejlesztése, melynek első, javarészt független szakértők által kidolgozott tervezetét 2018-ban hozták nyilvánosságra: a szöveget a kormány túl “liberálisnak” és “nemzetietlennek” tartotta, ezért minisztériumi berkekben átdolgozták, hogy 2020 szeptemberétől, felmenő rendszerben elkezdhessék bevezetni.

Az új NAT-hoz példátlan gyorsasággal dolgozták ki az új állami tankönyveket, amelyekről rengeteg tartalmi, minőségi és világnézeti kifogás fogalmazódott meg szakértők részéről. A túlzott központosítás, a tanári munka autonómiájának szűkítése, a pedagógusok és a diákok túlterhelése, az egyenlőtlenségek és az iskolai szegregáció növekedése a hazai oktatási rendszer teljesítményében is megmutatkozik.

A PISA-vizsgálatok és más mérések is rendre azt mutatták, hogy 2010 után a magyar oktatás eredményessége jelentősen romlott. A legutóbbi, 2018-as PISA-mérés ugyan mutatott egy minimális javulást a magyar 15 évesek természettudományi, matematikai és szövegértési ismereteiben, de ez még mindig jóval alatta maradt a 2009-es szintnek, és éppen hogy csak meghaladja a 2015-ös mélypontot. Nemzetközi összehasonlításban elmondható, hogy a magyar 15 éves diákok szövegértési és természettudományos tudása a legnagyobb mértékben romlott az EU-tagországok között.

A közoktatás mellett a felsőoktatás is nagy átalakulásokon ment át az elmúlt években. Különösen nagy érvágást jelentett a 2012-es forrásmegvonás, amit a kormány azzal indokolt, hogy a felsőoktatás költséghatékonysága nem megfelelő. Holott a felsőoktatás állami támogatása 2010 előtt sem volt kiemelkedően magas - a GDP 0,85 százaléka -, ez az arány 2013-ra 0,56 százalékra esett vissza. Az egyetemek gazdálkodásának javítását a kormány a kancellári rendszer 2014-es bevezetésétől várta, ettől az évtől a finanszírozásban is enyhe növekedés következett be. A felsőoktatási intézmények fenntartásának, gazdálkodásának kérdése végül abban csúcsosodott ki, hogy az egyetemek többségét a kormány által létrehozott alapítványokba terelték, a kuratóriumok élére pedig kormányhű szereplőket, nem egy esetben kormányzati politikusokat neveztek ki.

Az Orbán-kormány felsőoktatás-politikájának nyílt célkitűzése volt a diplomások számának “kordában tartása”: az államilag támogatott férőhelyek szűkítésével, szakok megszüntetésével vagy összevonásával, a bejutási ponthatárok emelésével el is érték, hogy a felsőoktatásba felvettek száma radikálisan, több tízezerrel csökkent az utóbbi 12 évben. Nem járunk élen a fiatal diplomások arányában sem: az Eurostat 2020-as adatai szerint Magyarországon mindössze 30,7 százalék a 25 és 34 év közötti diplomások aránya, ami a harmadik legrosszabb eredmény az EU-ban, csak Olaszországban és Romániában van kevesebb fiatal diplomás. Az EU-átlag 40,5 százalék, ami folyamatosan növekszik, a magyarországi adatok ellenben 2015 óta folyamatosan csökkennek. 

Elszánt ellenállás

Harmadik hete tart a pedagógus érdekképviseletek által meghirdetett határozatlan idejű sztrájk, emellett vannak, akik a hivatalos sztrájk keretein kívül, polgári engedetlenséggel küzdenek egy jobb, igazságosabb és élhetőbb oktatási rendszerért. A szakszervezetek elsősorban munkaügyi problémák - alacsony bérek, megnövekedett munkaterhek – megoldását követelik a kormánytól, a döntéshozók azonban eddig nem voltak együttműködőek, sőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég azt közölte, a vasárnapi választásokig már nem is tárgyalnak az érdekképviseletekkel.

A szakszervezetek egyértelművé tették: az egyeztetések elmulasztása jogsértő, a törvények szerint ugyanis a sztrájk ideje alatt is folytatni kell a tárgyalásokat, ám a kormányzatot láthatólag ez sem érdekli. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerdán nyílt levélben figyelmeztette a kabinetet: ezen a héten még van lehetőségük a követelések teljesítésére, április 3-át követően, bárki is nyeri a választásokat, csak az új kormány által kijelölt képviselőkkel tudják folytatni a tárgyalásokat.

Azt, hogy a jelenlegi politikai vezetés mennyire nem veszi komolyan a pedagógusokat, jól tükrözi Orbán Viktor legutóbbi üzenete, amit Egerben, egy kampányrendezvényen fogalmazott meg: a választásokkal egyidőben tartott “gyermekvédelmi” népszavazással kapcsolatban azt mondta, “meg kell állítani a genderőrületet”, a tanároktól, iskoláktól pedig elvárja, hogy “ne neveljék át a gyerekeinket”. A PDSZ közleményben reagált, felhívva a miniszterelnök figyelmét: nyitott kapukat dönget, az iskolákban, óvodákban ugyanis senki nem akarja átnevelni a gyerekeket, aggályai alaptalanok, ezért ha csak ez akadályozza abban, hogy a közoktatásban dolgozóknak emberhez méltó javadalmazást adjon, máris intézkedhet.

A PDSZ arra is felszólította a miniszterelnököt, haladéktalanul fejezze be az óvodai és iskolai dolgozók elleni hangulatkeltést, valamint a sztrájkolók elleni retorziós intézkedéseket.

Nem ez az első eset, hogy kormányzati szervek, politikusok, kormányhű megmondóemberek az oktatás problémáira rávilágító tanárok ellen próbálják hangolni a közvéleményt (az oktatásért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma lényegében “baloldali” aktivistáknak tartja az elégedetlen pedagógusokat, megmozdulásaikat kampányakciónak elkönyvelve), ám az ilyen nyilatkozatok csak olajat öntöttek a tűzre, még jobban összekovácsolva az iskolai közösségeket, tanárokat, diákokat, szülőket.