sztrájk;kormány;Magyarország;felfüggesztés;tanár;

2022-04-01 12:34:00

Felfüggesztik a tanársztrájkot az új kormány megalakulásáig

A március 16-án elkezdett munkabeszüntetésben több mint 40 ezren vettek részt a szakszervezetek összesítése szerint.

A vasárnapi parlamenti választások miatt felfüggeszti a március 16-án elkezdett határozatlan idejű sztrájkot a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekképviseletek vezetői pénteken bejelentetett döntésüket azzal indokolták, megvárják, amíg feláll az új kormány (bármilyen összetételű is lesz), ezt követően folytatják a tárgyalásokat a bérhelyzettel és a munkaterhekkel kapcsolatos követeléseikről. Szükség esetén a sztrájkot is újraindítják.

Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának elnöke elmondta: hétfőtől ügyvezető kormány irányít, így átmenetileg nem lesz jogi lehetőség döntések meghozatalára, vagyis ha folytatódna a sztrájk, az jogszerűtlen lenne. Hangsúlyozta: ez nem azt jelenti, hogy feladják, amint megalakul az új kormány, ismét kezdeményezik a sztrájkbizottsági egyeztetéseket. Addig pedig azokat a jogsértéseket igyekeznek kivizsgálni, amiket az elmúlt időszakban tapasztaltak a sztrájkoló tanárok visszajelzései alapján.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke közölte: eddig sikeres volt a sztrájk, a szakszervezetek összesítése szerint március 16-ától több mint 40 ezren vettek részt a munkabeszüntetésben. Hozzátette: ebben a számban nincsenek benne azok, akik polgári engedetlenség keretében tagadták meg a munkát, ahogy azok sem, akik sztrájkoltak volna, de ezt ellehetetlenítették számukra, például úgy, hogy a sztrájk napjára rendkívüli szünetet rendelt el a tankerület.

A PSZ elnöke kitért arra is, miután a sztrájk idejére nem jár munkabér, a szakszervezeti tagoknak igyekeznek visszapótolni a kieső bért. Komjáthy Anna ezt azzal egészítette ki, hogy a PDSZ alapítványához mintegy 35 millió forint érkezett be társadalmi adakozásból az elmúlt hetekben, ebből azokat a sztrájkoló kollégáikat szeretnék anyagilag segíteni, akik nem szakszervezeti tagok. 

Péntek este Budapesten, a Kossuth téren szolidaritási koncerttel egybekötött demonstrációt is szervezett a Tanítanék és a noÁr Mozgalom, egyfajta lezárásaként az elmúlt hetek tiltakozó akcióinak. A koncerten néhány ezren gyűltek össze, a részt vevők pedig anyagilag, támogatói jegyek megvásárlásával is segítették a pedagógusokat, akik a fizetésükről is lemondtak azért, hogy sztrájkoljanak: este hét óráig 5,7 millió forint gyűlt össze az erre a célra létrehozott sztrájkalapba.