választás;

2022-04-02 15:43:00

Minden szavazókörben meglehet a két ellenzéki delegált, a fideszes településeken persze nem fogadják őket túl lelkesen

A koordinációt végző központi csoporttal együtt az EBESZ 221 választási megfigyelője fogja figyelemmel kísérni a vasárnapi választásokat. 

A nem Fidesz-vezetés alatt álló kisebb településeken kifejezetten örülnek a pártok által delegált szavazatszámlálóknak – erősítették meg lapunknak esküt tett delegáltak. Máshol azonban nem fogadják őket lelkesen. Volt például olyan kormánypártiként ismert Pest megyei település, amelynek jegyzője nem küldött időben értesítést a távoli városban élő számlálónak az eskütétel idejéről, de egy helyen megtörtént az is, hogy az eskü után a delegáltat kitessékelték az irodából, míg a fideszes számlálókat és a választott bizottsági tagokat marasztalták, mondván, hogy a polgármester meg akar velük ismerkedni.

Volt példa arra is, hogy a szomszédos polgármesteri irodában a fideszes jelölt szórólapjait csomagolták az eskütétel alatt, majd a falu első embere azzal engedte útjára az ellenzéki delegáltat, hogy látja, nagyon messziről jön, a többiek negyed 6-kor találkoznak a szavazókörben, de ő ráér később érkezni. Egy bevallottan kormánypárti bizottsági tag néhány faluval távolabb megjegyezte, a településen mindenkit ismer, így nem lesz szükség igazolványokra, s meglepődött, amikor a delegáltak nem fogadták el a javaslatát. Többen is úgy fogalmaztak: tesztelik őket, hogy ismerik-e a jogaikat, és mennyire határozottan állnak ki, ha hibát látnak a rendszerben. Választókerületi koordinátorok azt mondták lapunknak: az ellenzéki tagok felkészültek és magabiztosak.

A választás törvényes lebonyolítását a szavazatszámlálók toborzásával, felkészítésével és delegálásával segítő 20K22 nevű civil csoport folyamatosan terjesztette az eskütételi időpontokat, így nem maradt le senki, és vasárnap egy mobil applikáció is segíti a pártok által delegált ellenzéki szavazatszámlálókat.

Ha nem jön közbe betegség, a civil szervezők szerint mind a 10 243 szavazókörben lesz két ellenzéki számláló, ebből az ellenzéki összefogás hat pártja képviseletében 18 897 delegált szerepel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján.

„Ez a fekete-afrikai diktatúrák nívója”

Politikai pártként az RMDSZ részt vesz a levélszavazatok gyűjtésében, ami eleve sérti a választói jogokat. Magyarországon ez kizáró tényező – egyebek mellett ezért fordult panasszal Eszes Beáta a Nemzeti Választási Bizottsághoz és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához, az ORFK-n pedig feljelentést tett.

Eszes Beáta, aki esküjét letett számlálóbizottsági tag az egyik vidéki szavazókörben, elküldött lapunknak egy Erdélyben készült fotót. (Ugyanez a felvétel egy olvasótól a Telex.hu szerkesztőségéhez is eljutott.) A fotón látható plakát szerint az RMDSZ a levélszavazatokat egy romániai üzlethálózat pénztárainál is gyűjti, azzal az ígérettel, hogy segít eljuttatni azokat a csíkszeredai főkonzulátusra. „Ne bízza a postára!” – olvasható a plakáton.

„Magyar állampolgárként olyan választáshoz kell adjam a szavazatom, amely nem garantálja számomra a választások törvényben előírt tisztaságát, és nyíltan kampányolhatnak mások a választási törvény megsértésével” – áll a választási visszaélés gyanúja miatt benyújtott panaszban. Eszes Beáta felháborítónak tartja, hogy a levélszavazatok eljuttatása a főkonzulátusra ellenőrizetlen módon történik Romániában, és erre még kampányt is szerveznek. Regisztrálatlan személyek, egy üzletlánc pénztárosai gyűjtenek be levélszavazatokat: ez a fekete-afrikai diktatúrák nívója – hangsúlyozza a panaszbeadvány. Cz. G.