Megjelenik Szirtes Ági a színpadon és valami rögtön elkezdődik. Pizsamának látszó ruhában nem csinál mást, mint kinyitja az ablakot. Hosszan kinéz, ebbe a gesztusba sok mindent beleképzelhetünk. Ezzel a felütését is megadja az előadásnak.
Tarnóczi Jakab a Katona József Színházban a színészekkel együtt hozta létre a Melencholy Rooms című produkciót. Nincs darab, szöveg is elvétve, vagyis inkább csak a végén. Látvány, érzetek, zenék, dalok viszont annál inkább. Szobákba, intim terekbe leshetünk be. Hét ember titkos zugaiba. Ők a legkülönbözőbbek a primadonnától a teremőrig.
Először csak felvillannak a szereplők, aztán meglátjuk, hogy egy forgó hét különböző terébe pillanthatunk be. A fény mindig azon van, akinek a szobája épp befordul a színpad közepére. A színészeknek olykor csak másodpercek jutnak, hiszen szinte azonnal vált a tér. A nézőnek rá kell hangolódnia arra, amit lát. El kell fogadnia, hogy most a pillanatokból születik a színház. És tényleg megszületik. Az apró momentumokból, ha akarjuk történet lesz, de legalábbis erős impulzus. Mindegyik figura izgalmas.
A primadonna alakját Tarnóczi Jakab megduplázza, időtlenné teszi, azzal a játékkal, hogy felváltva Szirtes Ági és Pálmai Anna játssza. Fantasztikus felfedezni a fiatalkori és az idősebb én egymásba mosódását. Szirtes Ági kortalan mozdulatait, míg Pálmai Anna (aki civilben a kolléganője lánya) féktelen lerészegedését. Takátsy Péter férfija a gardróbban egy tükör előtt öltözik. De a férfiruhákat egyszer csak felváltják a nőik. Tasnádi Bence jelmeze egészen elképesztő (Látvány: Gilika Ilka). Öltönye vadul mintázott még a haja is színt vált. Ez lehetett az esküvői ruhája, ezt jelezheti legalábbis egy félredobott esküvői női ruha és virágcsokor. Egy kórházi szobában olykor önkívületben, máskor a szívritmus hangjaira gitározik (Zene: Bencsik Levente, Hunyadi Máté). Lengyel Benjámin ápolója érezhetően küzd a járvány nehézségeivel. Sokat öltözik, vetkőzik. Aztán egyszer csak átlép a többiekhez és táncba hívja őket. A jelenet megkapóan költőivé, álomszerűvé válik. Nagyon izgalmas Rezes Judit teremőre. Egy hatalmas műalkotás előtt ül, a kép címe: Orpheusz és Eurüdiké. Aztán elénekli Dido búcsúját Purcell operájából. A színésznő, aki a szerep kedvéért nagyon elrajzolttá, pőrén, de mégis esendően csúfossá változik, az egyik felvillanásnál maga is műtárggyá lényegül. Dankó István majomembere csendesen, máskor üvöltve ösztönös.
Az előadás végén a múzeumi kép alkotójaként megjelenik Bodnár Erika. Monológba kezd. Az elején azt mondja: nehéz valamit befejezni. Aztán az újrakezdésről is beszél, majd arról, hogy nehéz a visszatérés. Mondja ezt úgy, hogy egy ideje nem lépett színpadra. Számára ez az előadás tényleg egy valódi visszatérés. Ezzel a monológgal minden új megvilágítást kap. Az ellesett mozzanatok utólag egy hatalmas tablóvá sűrűsödnek. Az egyszereplős magányszínházak reményteli fénytörést kapnak. Bodnár Erikának pedig elhisszük, hogy vissza lehet térni. Ki lehet törni a magányból. Nem vesztünk el, a példa mutatja, hogy képesek lehetünk újrakezdeni.
Infó:
Melancholy Rooms
Katona József Színház
Rendező: Tarnóczi Jakab
