ellenzék;Tóth Bertalan;választás 2022;

Fel sem merült az ellenzéki pártelnökökben, hogy lemondjanak a megalázó vasárnapi vereség után

Az MSZP társelnöke úgy véli, pártja jelöltjei semmilyen hibát nem követtek el. 

Egy buborékban mozgósítottunk, oda küldtük az üzeneteket - jelentette ki az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának kedd esti adásában. Tóth Bertalan azt mondta, a Fidesz hatalmas médiafölénye azt mutatja, hogy azon az eszközök melyeket az ellenzék használ, megmozgatta azokat az ellenzéki választókat, akikkel kapcsolatba kerültek, de a „buborékból” nem tudtak kilépni. 

A műsorvezető arra kérte a politikust, értelmezze, mit jelent a keddi közleményben az a mondat, miszerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő. Erre azt mondta, a hat párt megállapodott abban, együtt elemzik a választási végeredményt.

Abban már most biztos, nem lehet egy ember nyakába varrni a kudarcot,

mindenkinek saját magának kell felelősségét megvizsgálnia. Ebből kell olyan következtetésre jutni mit lehet és mit kell tenni. 

Örök vitának nevezte azt a kérdést, hogy felvegyék-e parlamenti mandátumukat az ellenzéki politikusok. Abban viszont igazat adott Hadházy Ákosnak, hogy „nem lehet úgy csinálni, mint eddig” - azaz a képviselők „ne ücsörögjenek bent a fideszes törvényjavaslatok vitáján, mert olyan nagy jelentősége annak nincs”. Azt hangoztatta, meg kell találni a módját, hogy a képviselők a jövőt építve legyenek a terepen. 

Tóth Bertalan kifogásolta, hogy az a zöld-szociáldemokrata program, amelyet képviseltek, az némileg hiányzott a kampányból, mivel ez a téma csak a választásokhoz közeledve került elő. 

Arra a felvetésre, lemondjanak-e a pártelnökök, úgy válaszolt, közös egyeztetésükön ez nem merült fel. „Abban egyeztünk meg, hogy közösen elemzünk és meglátjuk, hogy ennek az elemzésnek mi a végeredménye, tudunk-e közösen alternatívát képezni, tudunk-e közösen utat találni. korai még erről nyilatkozni” – fogalmazott. Kitért azon kérdés elől, hogy benne személy szerint felmerült-e a lemondás eshetősége.

Jelöltjeink és az aktivistáink semmilyen hibát nem követtek el, a kampány menetében sem történt olyan törés vagy esemény, ami a mi hozzáadott értékünket gyengítette volna. 

– mondta.

Megjegyezte, a közös kampányban nagyon sok hibát elkövettek. Ebben az MSZP felelősségét is elismerte. Azt hangoztatta, jelöltjeik és aktivisták mindent megtettek a győzelem érdekében „még annál is többet, mint bármikor máskor.” Nyomatékosította, nem értékelik sikernek a történteket és nem tartják jó eredménynek a választás kimenetelét. 

Nagyon későn kezdtünk el kampányolni az előválasztás után, a programunkat március közepén hirdettük meg, majdnem a választások előtt két héttel. Ebből pedig az üzenetek nagyon későn jelentek meg. Nagyon sok vita volt az ellenzéki pártok közt, mely sokszor ki is hallatszott. Ez mind-mind hozzájárult a vereséghez - sorolta a problémákat Tóth Bertalan. 

A műsorvezető, Rónai Egon az interjú végén azt mondta, két napja hívják a DK politikusait is a műsorba, de ők egyelőre nem óhajtanak nyilatkozni.