- Háborús bűn és bűnhődés

Hadifoglyok és polgári személyek meggyilkolásától a nemi erőszakon át a lakóépületek vagy a közművek szándékos megsemmisítéséig nehéz lenne olyan háborús bűncselekményt elképzelni, amelyet az orosz katonák ne követtek volna el Ukrajnában. Másrészt olyan videó is készült, amelyen az ukrán szélsőjobboldali Azov zászlóalj tagjai orosz hadifoglyokat vallatnak kínzással, lábon lövéssel és még az sem biztos, hogy közben nem ölnek meg közülük többeket. Ukrajna és a nyugati média az orosz bűncselekményekre koncentrál, míg az orosz tévékben csak az "ukrán fasiszták" rémtetteiről beszélnek. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) hivatalból mindkét oldalt vizsgálja. Se Oroszország, se Ukrajna nem írta alá az intézményt létrehozó 1998-as Római statútumot, de erre nincs is feltétlenül szükség – a nemzetközi jog akkor is alkalmazható az egyéni elkövetőkre, ha hazájuk nem ismeri el az ICC fennhatóságát.

Az emberiség története a háborúk története, a háborúké pedig a háborús bűnöké. Jogi értelemben azonban csak azóta beszélhetünk háborús bűnről, amióta törvénybe, illetve nemzetközi szerződésekbe foglalták annak meghatározását. Az amerikai polgárháború során az északi hadsereg 1863 áprilisában kiadott 100-as számú hadparancsa volt az első modern kezdeményezés a polgári lakosság és a hadifoglyok intézményes védelmére. Nem akadályozta meg a déli lakosság élelmiszerkészletének megsemmisítését vagy a civil ruhában elfogott katonák kivégzését, de legalább kísérletet tett az addigi háborús szokásjog pozitív elemeinek összefoglalására.

Genfben 1864 és 1949 között négy nemzetközi egyezmény, majd 1977 és 2005 között további három jegyzőkönyv született a háborúban követendő magatartásról. Az ICC-t létrehozó 1998-as Római statútum a genfi konvenciók súlyos megsértésének tizenhét típusát sorolja fel: szándékos emberölés vagy súlyos sérülés okozása, kínzás vagy embertelen bánásmód, vagyontárgyak önkényes lerombolása vagy elvétele, hadifogoly kényszerítése a beállásra a másik fegyveres erőbe, a tisztességes bírósági eljárás megtagadása a hadifoglyoktól, azok törvénytelen deportálása, elzárása vagy áttelepítése, túszejtés, polgári személyek elleni támadás, a humanitárius szervezetek vagy az ENSZ békefenntartók elleni támadás, magát megadó hadviselő megölése, a tűzszüneti jelzéssel való visszaélés, a megszállt területek benépesítése, azok lakosságának deportálása, mérgezett fegyver használata, a civilek élő pajzsként való felhasználása, gyermekkatonák bevetése és az egészségügyi katonák tűz alá vétele. Ehhez jön még a szintén háborús bűncselekményként meghatározott tömeges nemi erőszak, szexuális rabszolgaságra, prostitúcióra és teherbe esésre kényszerítés.

Az ICC mindig a konkrét elkövetők, illetve a vonatkozó parancs kiadóinak felelősségét vizsgálja. A bíróság eddig Darfurtól Burundin és Palesztinán át Venezueláig 14 területen vizsgálódott és jelenleg további hat válsággóc esetében folytat előzetes felmérést. Utóbbiak között már Ukrajna is ott van. Kijev és a Nyugat Vlagyimir Putyin orosz elnököt teszi felelőssé az atrocitásokért, ami politikai értelemben alighanem helytálló, ám jogi bizonyítása rendkívül nehéz. A precedensként emlegetett nürnbergi és tokiói nemzetközi bírósági eljárások ráadásul legyőzött országok vezetői ellen irányultak, márpedig Putyin aligha kerül ilyen helyzetbe. Az sem valószínű, hogy akár ő, akár más orosz politikus vagy tábornok úgy járjon, mint Augusto Pinochet chilei diktátor, akit nyugalomba vonulása után egy spanyol bíróság kérésére Londonban letartóztattak, majd másfél évig házi őrizetben tartottak. Esélyesebb forgatókönyv a maláj repülőgépet 2014-ben lelövő szakadárok és orosz titkosszolgálati tisztek elleni holland per, amelynek során minden apró részletet feltártak, ám az elkövetőket nem lehetett letartóztatni. Így büntetésük csak annyi, hogy többé aligha utazhatnak külföldre.