Oroszul író lett költő, egyben multimédiás és hangművész is. Hogyan ötvözi a munkáiban a különböző művészeti ágakat és műfajokat?
Különböző performanszokat készítek, így hangperformanszokat, amelyekben a hangok és a szövegek vannak a középpontban; illetve audiovizuális performanszokat, ahol a látvány és a mozgás is fontos szerepet kap. Szívesen vegyítem a különböző technikákat. A Full Cycle of Songs (Teljes dalciklus) című művemben fonográfhengerekkel 1927-ben rögzített lett népdalokat dolgoztam fel úgy, hogy a digitálisan átalakított hangokkal kevertem azokat.
Ezenkívül a nyelvek is keverednek a művészetében, milyen nyelveken dolgozik?
A szövegeket általában oroszul írom, mert ez az anyanyelvem, és mégiscsak a szöveg jelenti az önkifejezésem alapját, még ha nem is tudnám fontossági sorrendbe tenni a különböző médiumokat. Az audiovizuális performanszokhoz angolul is írok szövegeket, mert úgy gondolom, hogy a vizuális művészetnek kozmopolitának kell lennie. Tervezem, hogy lettül is elkezdek írni.
Hogyan látja a művészetét a lett és orosz kultúra tükrében: hogyan illeszkedik ebbe a két különböző kulturális kontextusba?
Mindkét ország művészeti életében jelen vagyok. A költészeti és hangművészeti platformok Oroszországban elkülönülnek egymástól, így ott ez a két tevékenységem szétválik. Lettországban ez a két szerepem jobban összefonódik, mert a lettországi orosz nyelvű költők fellépéseik során hagyományosan hangművészettel kombinálják verseiket. A hangművészet ennek ellenére Lettországban – hasonlóan Oroszországhoz – egy underground irányzat, ezért itt inkább költőnek neveznek. Audiovizuális performanszokkal csak Lettországban szoktam fellépni.
Mi az oka annak, hogy Oroszországban a költészetnek ez a fajta multimédiás jellege igazából nem jelenik meg, és ott csak a szövegek érvényesülnek?
A lettországi orosz költészet legismertebb szereplői az úgynevezett Orbita csoporthoz tartoznak: Szergej Tyimofejev, Szemjon Hanyin (ő szintén jelen volt a március 26-i bemutatón, Lebegve című kötete tavaly jelent meg magyarul, szintén Kis Orsolya fordításában – a szerk.), Artur Punte, Vlagyimir Szvetlov, akik mind multimédiás művészek, és még a ’90-es évek végén kezdtek el szövegekkel és hangokkal kísérletezni. Hasonló formátumban dolgozom én és Erik Najvo, vagy a fiatal Vaszilij Karaszjev is. Lettországban az orosz nyelvű multimédiás művészet ma teljesen magától értetődő jelenségnek tűnik, mivel az Orbita csoport művészetén felnőtt nemzedékek egyszerűen ilyennek szokták meg az orosz nyelvű lettországi költészetet. Oroszországban más a helyzet, mert bár ott is kísérleteznek hasonlóval, Moszkvában például 2008 óta évente megrendezik a költészetet és elektronikus zenét ötvöző Poetronika-fesztivált, illetve időnként egyes költők és zenészek is jelentkeznek hasonló projektekkel, de ezek kivételes események. Lettországban a zene vagy performansz nélküli orosz nyelvű költészet iránt a közönség alig-alig érdeklődik. Ennek oka persze az is, hogy a tisztán orosz nyelvű szöveget a lett nyelvű közönség nem érti. Egyszerűen szükség volt tehát arra, hogy az orosz nyelvű költők univerzálisabb nyelven is megszólaljanak a lett művészeti szcénában. Az oroszul alkotó lett költők kötetei Lettországban egyébként kétnyelvű, orosz-lett kiadásban jelennek meg, de rendszerint nem maga a szerző fordítja lettre a szövegeit.
A lett költészet mindeközben egy nagyobb csoportnak, az úgynevezett balti költészetnek is része. Lehet-e orosz nyelvű balti kultúráról beszélni, vagy az orosz kultúra különböző vonásokkal bír Észtországban, Lettországban és Litvániában?
Őszintén szólva a lettországin túl csak az észtországi orosz nyelvű költészetet ismerem, és nem tudom, hogy Litvániában mi történik. Az alapján viszont, amit ismerek, azt mondhatom, hogy a szerzők hasonló témákat érintenek (főképp társadalmi kérdéseket, így például az oroszok integrációját), ezért azt gondolom, hogy a lettországi és észtországi orosz nyelvű költők egy nyelvet beszélnek, mondhatni, egy egységes költészeti térben léteznek.
A Sóvárgás című kötetének bemutatójára egy performansszal is készült.
Úgy gondoltam, hogy ha már idáig utazom, akkor a verseim felolvasásán túl hangművészként is érdemes bemutatkoznom, ezért készítettem kifejezetten erre az alkalomra egy performanszot „spoken word” címmel. Egy hangperformanszba írt szövegről van szó, ami egyrészt a legutóbbi, Naivitás című kötetem egyik versére utal, másrészt pedig Ludwig Wittgenstein Filozófiai vizsgálódások című művére, az ebben leírt nyelvjátékelméletekre reflektál.
Egy másik performansza A költészet diktatúrája címet viseli. Mit mond el ebben a diktatúra természetéről? Hogyan gondolkodik a diktatúráról egy olyan művész, aki egyszerre két kultúrához, a letthez és oroszhoz is tartozik?
A költészet diktatúrája című performanszot Erik Najvoval együtt csináltuk: a költészet egyeduralmáról szól, melyet a költő teremt meg, és amelyben ő maga él. Feltesszük a kérdést, hogy létezhet-e a költő saját költészeti ideológiáján kívül, de miközben egymás diktatúráját kritizáljuk Najvóval, létrehozunk és ezek fölébe helyezünk egy új diktatúrát. A költőtehát nem tud saját ideológiáján kívül létezni. A költészet diktatúrájáról való elképzelésem inkább költői, mintsem politikai természetű. Arról a fajta diktatúráról van itt szó, amelyet minden egyén megtapasztal: a hideg diktatúrájáról, az életkor diktatúrájáról, az éhség diktatúrájáról, és így tovább.
+1 kérdés
Min dolgozik jelenleg, milyen új tervei vannak?
Mostanában sokat foglalkozom a nők modern társadalomban betöltött szerepével. Egyrészt a Szexuális tőke című performanszom folytatásán dolgozom, ez a fejlett kapitalizmus egyik eleméről, a nő szexuális tőkéjéről szól (ami növekedhet, de csökkenhet is). A Starptelpa Fesztiválon mutatjuk majd be Anna Štefane-nal júniusban Rigában.
