ellenzék;Hadházy Ákos;választás 2022;

- Hadházy: a hűtött, fűtött, arannyal ékesített parlamentben eljátszottuk a demokrácia színjátékát

A DK politikusa már annak is örülne, ha ellenzéki társa visszaköszönne neki a folyosón. 

Csodálkozom azon, hogy milyen sokat beszélünk arról, hogy mit rontott el az ellenzék a kampányban - írta szerda délutáni Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos. A megválasztott zuglói képviselő jelezte, sokadjára ismétli el, miszerint voltak bőven hibák.

Kijelentette, az egyetlen, négy éve folyamatosan elkövetett hiba miatt a legjobb kampánnyal is alig lett volna esélyünk nyerni. A választás most ugyanis ugyanúgy nem volt tisztességes, demokratikus és fair, mint ahogyan nem volt az 2018-ban sem az. 

„A mindent meghatározó hiba az volt, hogy 2018-ban gyorsan túllendültünk ezen a »kis« problémán, semmit nem tettünk a tisztességes játékszabályokért és a propaganda ellen és a hűtött, fűtött, arannyal ékesített parlamentben is eljátszottuk a demokrácia színjátékát. Ha most is elkövetjük ugyanezt a hibát, az eredmény is ugyanaz lesz 2026-ban. És 2030-ban. És 2034-ben. És 2038-ban Stb, stb....”

- fogalmazott.

Ezt megelőzően már szerda délelőtt is közzétett két gondolatot. Ebben azt írta, „ez az ország mindaddig következmények nélküli ország marad, amíg az ellenzékben sincsen következménye a dolgoknak. Sajnos könnyen lehet, hogy a vasárnapi kudarc nem csak újabb négy évébe kerül az országnak. Ha azonban az ellenzék mindent ugyanúgy csinál, mint eddig, akkor ez nem csak valószínű, hanem szinte biztos.

Hadházy Ákos bejegyzése megtörte a DK hallgatását is - a Gyurcsány Ferenc vezette párt ugyanis testületileg néma a választások óta. Ám Varga Zoltán véget vetett a nagy csendnek és a következőket fűzte hozzá:

„Én már annak is örülnék, ha első lépésként Ákos pl. (vissza)köszönne a parlament folyosóján, mert az elmúlt 2 évben ez még nem sikerült”

- írta egy kacsintós szmájli kíséretében. 

A népszavazás végeredménye arra mutatott rá, hogy az emberek többségének elege van és nem kérnek a kormány kirekesztésre és gyűlöletre épülő kampányából – vélik a civil szervezetek.