Jól tudjuk, az egyik legértelmetlenebb kérdés, ami így kezdődik: mi lett volna, ha…? Pedig sokszor marcangoljuk magunkat azzal, mi lett volna, ha életünk egy-egy szakaszában más döntést hoztunk volna. Óhatatlanul felmerül a kérdés, mi lett volna, ha Magyarország 2004-ben egy olyan Európai Unióba lépett volna be, amelyben már létezik működőképes jogállamisági mechanizmus, és Brüsszel eleve deklarálta volna: pénzelvonásokra számíthat, aki ellopja az EU pénzét. Ezek a hiányzó kritériumok nagyon nagy károkat okoztak Európának, és Magyarország sem itt tartana, ha a jogállamisági mechanizmus – papíron legalábbis – nem csak 2021-től lépett volna hatályba.
Most már tudhatjuk, mire utalt Orbán Viktor, amikor a választási győzelem éjszakáján diadalittasan megjegyezte: a győzelem Brüsszelből is látszik.
Úgy vélte, az újabb kétharmad miatt az Európai Uniónak mindenfajta előfeltétel teljesítése nélkül a magyar kormány rendelkezésére kell bocsátania a helyreállítási alap és az egyéb támogatások összegét.
Két hete levelet is írt Ursula von der Leyennek, hogy egyebek mellett a helyreállítási alap korábban visszautasított, hitelként felkínált részét is folyósítsa Magyarországnak.
Von der Leyen a választás után két nappal meg is adta a választ: nemcsak nemet mondott, hanem meg is fenyegette az országot, ha folytatódik a korrupció, akkor további pénzmegvonásokra számíthat. Különösen kínos magyar szempontból, hogy Lengyelország ellen nem indítja meg Brüsszel a jogállamisági mechanizmust. Egyrészt azért, mert Varsó ígéretet tett, teljesíti Brüsszel feltételeit, másrészt az Ukrajna elleni orosz agresszió óta Varsó jótanulónak számít. Mi viszont nagyon nem.
Azt eddig is tudtuk, hogy a választási osztogatás miatt nagy a baj a költségvetésben. A hazárdjáték a háború miatt balul sült el, felgyorsult az államadósság növekedése, s most a legfontosabb bevételi forrás egy részéről is le kell mondani. Politikaváltásra lenne szükség ahhoz, hogy kikecmeregjünk a bajból, de a kétharmad erre még soha nem mutatott hajlandóságot.