Nem az „angyalok nemével” vagyis érdektelen, absztrakt részletkérdésekkel kell foglalkozni, hanem a jelölt személyére és a programra kell koncentrálni egy „választott diktátor” leváltása érdekében - Mehmet Y. Yilmaz, a liberális irányultságú T24 török hírportál publicistájának olvasatában ezzel a tanulsággal szolgál a magyar választás kimenetele a Törökországban kormányváltásra szövetkező pártok számára. Az újságíró számos kollégájával és elemzővel együtt különös figyelemmel követte a vasárnapi szavazást, részben azért, mert a két ország politikai helyzetében kísérteties hasonlóságokat lehet felfedezni.
Ahogyan Recep Tayyip Erdogan török elnök, úgy Orbán Viktor is régóta kezében tartja a hatalmat, s bár el kell ismerni, hogy a magyar kormányfő eddig kevésbé folyamodott nyíltan diktatórikus módszerekhez, mindketten egyszemélyes kormányzást építettek ki. Az is közös bennük, hogy a baráti sajtó domináns helyzetének megteremtésére, a kritikus média elhallgattatására és hiteltelenítésére törekszenek, hogy a kormányzati szereplők botrányai ne jussanak szélesebb tömegek tudomására. Olyan rendszert építettek ki, amelyben az állami erőforrások nem elhanyagolható részét korrupcióra, a kormányközeli oligarchák gazdagítására fordítják. És nem utolsó sorban mindkettejük leváltására létrejött egy-egy hatpárti ellenzéki szövetség, amely a 2019-es helyhatósági választásokon a nagyvárosokban sikeres együttműködés modelljén alapul.
Mindezek fényében adott a kérdés, hogyan kerülheti el a kormányváltásra szövetkező török ellenzék a magyar összefogás kudarcát. Yilmaz és megannyi társa arra a viszonylag kézenfekvő következtetésre jutott, hogy elsősorban egy népszerű jelölt és hiteles gazdasági program kell. A T24 újságírója sürgette a török ellenzéket, hogy mielőbb álljanak elő ezekkel, mert a kormányzati médiafölényben csak így tudják elmagyarázni, mit képviselnek.
Hangsúlyozta, hogy világos választ kell adni a következő három kérdésre: a reménybeli kormány kivel fizetteti meg az eddig gazdasági pusztítás árát, hogyan fog javítani a társadalmi újraelosztás rendszerén, és az alacsonyabb jövedelműek és a munkásosztály tagjai fogják-e viselni ismét a terheket?
„Ha ezekre nincsen kielégítő válasz, akkor a bizonytalanok ismét a már ismert vezetőre szavaznak majd, ahogyan Magyarország esetében. Ne felejtsük el, hogy Törökországban hatalmas propaganda-ereje van a rezsimnek”
- írta a publicista, aki egyúttal kárhoztatta a török ellenzéket, amiért elsőként (idén február végén) abban a kevesek számára izgalmas kérdésben egyeztek meg, hogy visszatérnek a parlamentáris rendszerhez.
Yücel Özdemir, az Evrensel című baloldali lap kölni tudósítója részben szintén annak tudta be a magyar ellenzék leszereplését, hogy nem megfelelő jelölttel vágtak neki a kampánynak. Olvasatában Márki-Zay Péter túlságosan hasonlított Orbán Viktorra, s ebbe a hibába korábban a török ellenzék is beleesett, amikor a 2014-es elnökválasztáson az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) volt főtitkárát, Ekmeleddin Ihsanoglu történészt indították Recep Tayyip Erdogan ellenében. A kemalista-szekuláris Köztársasági Néppárt (CHP) és a nacionalista - azóta kormánypártivá vált - Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) közös jelöltje vallásossága ellenére sem tudott szavazókat átcsábítani a kormánypárti táborból, de még azzal is küszködött, hogy a világias ellenzéki szimpatizánsok bizalmát elnyerje. Özdemir szerint a magyar ellenzéki összefogás túl széles volt és az is gondot okozott, hogy a Nyugat álláspontját vette át az Ukrajna elleni háborúban. A konfliktus közben segített Orbánnak, mert elterelte a figyelmet a gazdasági problémákról.
Seda Demiralp, az isztambuli Isik Egyetem politológusa is egyetértett azzal, hogy az ukrán válságnak kulcsszerepe volt a magyar ellenzék kudarcában. Habár a kutató a Yetkin Report blogon arról írt, hogy Orbánt kellemetlenül érte az Oroszország által megindított háború, idővel kitalálta, hogy - médiafölényét kihasználva - hogyan fordítsa saját javára a helyzetet.
Úgy állította be, hogy a Fidesz a békét, illetve a katonai és gazdasági értelemben vett biztonságot képviseli, míg az ellenzék a háborút és a bizonytalanságot. Lépése arra késztette az összefogást, hogy az utolsó hónapban békepártiságát bizonygassa.
Demiralp kifejtette: az autoriter vezetők megbuktatásához a választók alapvető gazdasági és érzelmi szükségleteire kell hatni. A változást pedig olyan jelöltnek kell képviselni, aki fellelkesíti a szavazókat és jóval népszerűbb hivatalban lévő riválisánál.
Ilteris Ergun, az izmiri Dokuz Eylül egyetem kutató-segédje a Deustche Welle török kiadásának viszont úgy nyilatkozott: nem Márki-Zayon úszott el a győzelem. A magyar és a török politikai rendszer hasonlóságaival foglalkozó szakember szerint a széleskörű összefogás helyett egyszerűen egy átgondolt politikai kommunikáció kell az autoriter-populista vezető leváltására. Magyarországon és Törökországban egyaránt nagy a társadalmi megosztottság, amin az ellenzék csak úgy kerekedhet felül, ha csökkenteni a megosztottságot vagy egy új igazodási tengelyt teremt ahhoz.
Stratégiára és pozitív kampányra van szükség
- fogalmazott Ergun.
A török kommentárok ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy Erdogannak jóval gyengébb a pozíciója, mint Orbánnak. Különösen a török ellenzéki politikusok visszhangozták ezt. Komoly különbség van az ottani és az itteni ember gazdasági teljesítménye között - magyarázta például Ahmet Kamil Erozan, a konzervatív Jó Párt (IYI) külügyi kérdésekért felelős szakpolitikusa a Gazeta Duvar-nak. Rámutatott: Magyarországon az éves infláció meg sem közelíti a 61 százalékos törökországi szintet. Továbbá Erozan azt állítja, hogy a török ellenzék különben is erősebb a magyarnál. Nagyobb az ellenállásunk és az önbizalmat illetően is különbek vagyunk – vélekedett a konzervatív politikus.
Donald Tuskék már megtanulták a leckét
A lengyel ellenzék közelről figyelte a magyar választást, de a konzervatív Polgári Platform (PO) vezetője, Donald Tusk már jóval az ottani végeredmény előtt más stratégiát dolgozott ki a jövőre esedékes választásokra - erről beszélt lapunknak Wojciech Przybylski, a V4-es országokra fókuszáló Visegrad Insight portál főszerkesztője, a varsói székhelyű Res Publica kutatóintézet igazgatója.
Először is Tuskék azt vizsgálják, hogy hogyan lehet az ideológiailag közel álló pártokat rábírni az együttműködésre a Polgári Platformmal, ami népszerűségben közel áll a kormánypárthoz. Másrészről pedig különös figyelmet fordítanak a kommunikációs stratégiára
- tette hozzá a szakértő. Elmondta, hogy a lengyel ellenzék nem a saját mondanivalóját keresi, ehelyett azt próbálja kitalálni, hogy mi lesz a kormány fő üzenete.
A lengyel PiS, azaz Jog és Igazságosság párt kommunikációja hasonlít a Fideszére, ezért arra lehet számítani, hogy a biztonságra és az anyagi biztonságra fekteti a hangsúlyt, hogy mobilizálja és meggyőzze a választókat, hogy ilyen nehéz és viszontagságos időkben újra kell választani őket, hogy veszélyes lenne a válság közepette váltani”- magyarázta Przybylski. Erre az ellenzéknek is megvan a válasza. Nem az olyan nagy kérdésekre fókuszálnak, mint hogy Nyugat vagy Kelet, hanem azoknak az úgynevezett átlag polgároknak a szükségleteit és szenvedéseit helyezik a középpontba, akik nem élnek jól a járványban, háborúban legyengült gazdaság miatt. Tusk az országot járja, falvakba, kisebb városokba látogat, helyiekkel, kisvállalkozókkal beszélget – mutatott rá a szakértő.
Úgy vélte, hogy
ez az egyik legnagyobb tanulsága a magyar választásnak, hogy a belföldi, kistérségi kérdésekkel kell foglalkozni, közvetlenül kampányolni, el kell menni azokban a választókerületekbe, ahol korábban nem jártak.
Fel kell építeni a politikusoknak egy olyan imidzset, hogy szívükön viselik az emberek sorsát, megélhetését elsősorban - még mielőtt a nagypolitikáról értekeznének - fogalmazott a Visegrad Insight főszerkesztője.
Széleskörű lengyel ellenzéki összefogásra nem kell számítani, a PO és szövetségesei leginkább a 2020 végén alakult Szymon Hołownia-féle konzervatív Lengyelország 2050-nel kereshetik az együttműködési lehetőséget, viszont nem kívánnak egy platformon indul a baloldali vagy kisebb pártokkal. Ilyesmire volt már precedens 2019-ben. Akkor az EP-választáson a Polgári Platform különbötő konzervatív, liberális, zöld és baloldali alakulatokkal egy közös EU-párti szövetségben indult, ám végül mégis a PiS győzött. Habár ezt a kudarcot sokan úgy értelmezték, hogy az ilyen sokszínű összefogás halva született, Przybylski nem ért egyet ezzel az olvasattal. Szerinte nem az úgynevezett európai koalíció szerepelt le, pusztán a politikai széljárás a kormánypártnak kedvezett, amely így is komoly szociális programok meghirdetésére kényszerült, hogy bebiztosítsa győzelmét.
