interjú;Márki-Zay Péter;

2022-04-09 06:00:00

Márki-Zay Péter: Mostantól nem ellenzék, hanem ellenállás van

Meggyőződésem, hogy nem mindenki akart ugyanúgy győzni, ahogyan én. Van, aki nem is látott rá esélyt – nyilatkozta Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhely polgármestere a Népszavának. Betartja azt az ígéretét, hogy pártot alapít.

– Tisztázzuk, mi történt a választás éjszakáján az ellenzék eredményváró rendezvényén. Valóban a kifejezett kérése volt, hogy beszédekor csak a családja álljon ön mögött?

– Igen. Felmehettem volna néhány politikussal is a színpadra, de azt az üzenetet, amit megfogalmaztam, meggyőződésem szerint nekem a családom jelenlétében kellett elmondanom.

– A pártvezetők közül Donáth Anna (Momentum) és Karácsony Gergely főpolgármester (Párbeszéd) szólalt fel, a többiek idő előtt távoztak, vagy éppen ott se voltak. Nem hiányolta őket?

– Őszintén szólva a választási eredmény akkora traumát okozott, hogy ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget.

– Utólag sem?

– Biztosan volt jelentősége ennek is. Úgy látom, a vereségből nem mindenki akarta kivenni a részét.

– A választás előtt a Medián mérte a legnagyobb különbséget a Fidesz javára. Erre ön azt mondta, ha Orbán Viktor tervezte volna így, akkor ugyanezt csinálta volna. Az eredmény ismeretében nem lenne méltányos eljárás, ha bocsánatot kérne a Mediántól?

– De, méltányos lenne. Négy évvel ezelőtt hasonló játszódott le a Mediánnal, akkor is nagyon fájt, és akkor is a Mediánnak lett igaza. Az a véleményem azonban nem változott, hogy egy ilyen felmérésnek a közlése nem segíti az ellenzéki morált, befolyásolja az eredményt.

– Csak éppen egy közvélemény-kutató cégnek – optimális esetben – nem az a célja, hogy befolyásolja az eredményt.

– Nekem viszont az volt a célom. Értem, hogy mindenki végzi a maga dolgát, de a Medián-felmérést olyan faktornak láttam, ami az ellenzéki szavazók választási hajlandóságát csökkenti, a kis pártokra leadandó szavazatok számát pedig növeli. Nekem az volt a dolgom, hogy meggyőzzem az embereket, szavazzanak az ellenzékre, mert van esélyünk győzni. Hisz két héttel korábban a Medián még azt mérte, hogy fej fej mellett állunk a Fidesszel. A rendelkezésemre álló legfrissebb számok is pontosan ezt mutatták.

– Azzal a vállalással vágott neki a kampánynak, hogy megszólítja a jobboldali szavazókat és a vidéki Magyarországot. Ehhez képest még a meglévő jobbikos szavazók jelentős része is máshova pártolt, vidéken tarolt a Fidesz. Mi az ön személyes felelőssége a kudarcban?

– Ez nagyon jó kérdés. Rengeteg hiba volt a kampányban, én magam is többször hibáztam. Könnyen kiforgatható, félremagyarázható szavakat használtam, nem fókuszáltam szinte kizárólagosan egyik vagy másik üzenetre, hosszú és összetett mondatokban beszéltem, nem egyszerű, kétszavas kommunikációban. Sorolhatnám, hogy én mit hibáztam. Az is biztos, hogy a pártokkal való kapcsolatom se volt kellően harmonikus. A jelöltekkel egyébként az volt. A pártokat viszont nem tudtam rávenni arra, hogy úgy beleálljanak a kampányba, ahogyan kérem.

– Miért nem?

– Meggyőződésem, hogy nem mindenki akart ugyanúgy győzni, ahogyan én. Van, aki nem is látott rá esélyt.

– Jól értem? Volt olyan ellenzéki vezető politikus, aki nem látott esélyt a győzelemre? És ezt önnek meg is mondta?

– Persze, igen.

– Esetleg többen is voltak? Kik?

– Hagyjuk, nem ez a lényeg. Visszatérve az előzőhöz: a kampányt nem én vezettem. Volt egy hatpárti kampánytanács, amelyik naponta összeült, és volt a pártelnöki csapat, amelyik elég ritkán találkozott, de a fontos döntéseket ott kellett meghozni. Ennek a struktúrának a tevékenységében is nyilván sok hibát fel tudnék sorolni. Az a szerencsénk a tragédiában, hogy olyan nagy lett a különbség, és olyan nagymértékű az ellenzék veresége, hogy nem szükséges a kampányban elkövetett hibákkal foglalkozni, mert nem azok döntöttek.

– Azért az elég mély gyökerű probléma, ha akad ellenzéki vezető, aki nem hisz a győzelemben. Gondolom, ezt a választók is megérzik.

– Most már igen. A szavazáskor még nem érezték. Azt kell megérteni: akkora bukást hozott a választás, hogy teljesen fölösleges arról beszélni, kinek milyen volt a hozzáállása, mit kellett volna máshogyan csinálni. Nincs értelme, ezt el kell felejteni. Ekkora bukásnál azt kell kimondani, hogy a Fidesznek felépült a Halálcsillaga. Ebben a rendszerben a Fideszt nem lehetett megverni. Én is hibáztam, a pártok is biztosan hibáztak. Volt, aki odatette magát, volt, aki nem tette oda magát. Jól ki lehet mindent elemezni, és nagyon jót lehet csámcsogni rajta. Inkább azt kellene felismerni, hogy Orbán Viktor felépítette azt az ördögi birodalmat, ahol a maga alkotta szabályok szerint leválthatatlan. Olyan propagandagépezete van, amely bárkiből képes pillanatok alatt bűnbakot csinálni, bárkinek képes hazugságokat a szájába adni, és ezzel riogatni embereket. Hihetetlen töménységben tudja eljuttatni a propagandáját mindenhova. Még Orbán is meglepődött, hogy ez mennyire sikeres. A rendszer annyira tökélyre fejlődött, hogy a Fidesz hazug háborús narratívájának felépítéséhez elég volt három hét. Óriásplakátok kinyomtatására már nem is maradt idejük. Tudtuk, hogy nem lesz szabad és tisztességes választás, mégis hittem abban, hogy ilyen feltételek mellett is megverhető a Fidesz. De nem az. Ebben a rendszerben nem lehet legyőzni a Fideszt. A Kádár-korszakot analógiának véve eddig azt gondoltam, hogy 1989-ben vagyunk. A mostani választás azt bizonyította be, hogy visszakerültünk 1970-be.

– Ebből az következik, hogy még húsz évig marad a Fidesz?

– Addig marad, ameddig akar. Vagy amíg eltűrjük ezt a rendszert. Az életem négy évét rátettem erre a választásra. Úgy gondoltam, ha a teljes ellenzék összefog, ha a Jobbikot is bevesszük a baloldal mellé, ha a függetlenek, a keresztények, a fiatalok is odaállnak, akkor még ilyen lehetetlen körülmények között is le lehet győzni a Fideszt. Azt hittem, hogy sikeres lehet egy olyan összefogás, amelyben elfér Gyurcsány Ferenc és a Jobbik is. Most az is bebizonyosodott, hogy nem lehet.

– Mellár Tamás, akinek sikerült egyéniben győznie vidéken, a Magyar Hangnak azt nyilatkozta, hogy hiba volt bevenni a Jobbikot az ellenzéki szövetségbe. Egyetért vele?

– Nem az volt a baj, hogy bevettük a Jobbikot, hanem az, hogy a Jobbik nem tudta megőrizni a szavazóit. Biztosan volt olyan, akit nem is lehetett megőrizni. Úgy mértük, hogy a régi jobbikos szavazók harmadát fogjuk elveszíteni, miközben legalább a kétharmadát veszítettük el. Nem tudták megemészteni Gyurcsányt. A modell arra épült, hogy a Gyurcsány-féle DK-ra és a Jobbikra is szükség van, ha bármelyiket nem vesszük be, akkor nincs meg az a széles összefogás, amelytől a Fidesz leváltását reméltük.

– Baloldalinak tartott körzetekben is veszített szavazókat az ellenzék, olyanokban, ahol korábban se nagyon rúgott labdába a Jobbik.

– Ha baloldaliakat veszítettünk volna, akkor nem a Mi Hazánk, hanem a Kutyapárt került volna be a parlamentbe. Érdekes dolog ez. A budai elitkörzeteket hoztuk, pedig arra számítottunk, ezek lesznek a billegők. A „bizonytalan szavazó” melósok közül veszítettünk, a konzervatív jobboldaliak közül pedig nyertünk. Ebben nekem is van felelősségem, kétségkívül sokkal jobban tudok a jobboldali értelmiséghez szólni. A méréseink szerint a 40-60 év közötti melósokat veszítettük el a legnagyobb arányban. Valljuk be, ez nem az én kommunikációs közegem. Ez sokkal inkább Jakab Péter közege lett volna. Nem a felelősségemet akarom elhárítani, ellenkezőleg, csak annyit mondok, hogy ebben „gyárilag” gyenge vagyok. A kampány végén a Fidesz legjobban működő kommunikációja a háború volt. A fideszesek azzal járták házról házra az embereket, hogy az ellenzék győzelme esetén hétfőn már viszi is a háborúba a még csak nem is katona gyermekeiket, meghalni. Tévéből, rádióból, újságból ez ömlött. Mindenhonnan. Nem hittem volna, hogy bárki beveszi ezt a hazugságot – soha nem akartam még katonákat se küldeni Ukrajnába –, de a Fidesznek ez nagyon bejött. A másik, ami nagyon működött: Gyurcsány. Sorost teljesen kihagyták a kampányból, de a gyurcsányozásra négy óriási kampányt építettek fél év alatt.

– Úgy döntött, hogy nem ül be a parlamentbe, marad Hódmezővásárhely polgármestere. Szakít az országos politikával?

– Polgármesterként nyilván nem fogok azon a szinten foglalkozni politikával, ahogyan miniszterelnök-jelöltként tettem. De azt továbbra is fontosnak tartom, hogy létrejöjjön egy jobbközép szavazóknak elfogadható néppárt, amely az Európai Néppárt hazai partnereként két év múlva elindul az EP-választáson, és addig is teljes erővel szervezi az ellenállást, valamint kiáll a politikai okból meghurcolt ellenzékiek mellett. Nem engedhetjük el azoknak a fiataloknak a kezét, akik az elmúlt hetekben annyi munkát tettek a rendszerváltásba.

– Ezek szerint nem tett le a pártalapításról. Biztos abban, hogy óhatatlan szükség van egy új pártra?

– Amit megígértem, azt be kell tartanom. A parlamenti politizálásra épülő ellenzéki modell összeomlott. Akkor mégis miről beszélünk? Éppen most van itt az ideje, hogy egy jobboldaliak széles körében is elfogadható párttal erősödjön az ellenzék, ahol a korrupció vagy a szélsőségesség fel se merülhet. A Fidesz a nem tolvaj jobboldaliak számára nyilván vállalhatatlan. Persze, a mai Magyarországon a vidéki kistelepülések és a legszegényebbek eléréséhez ennek a pártnak teljesen új szerepet kell találni. Itt van velünk 120 Kossuth-kör, 27 ezer szavazatszámláló, több tízezer aktivista. Mostantól nem ellenzék, hanem ellenállás van.