hazugságok;

- Az összeomlás hete

Azt állította Kövér László, az Országgyűlés elnöke (a Mandiner című hetilapnak adott interjújában), hogy „hazánk nemzetközi súlya olyan mértékben megnőtt az elmúlt tíz-tizenkét évben, hogy a magyar választáson – ahogy Orbán Viktor fogalmazott – a világgal állt szemben a Fidesz-KDNP”.

Ezzel szemben a tény az, hogy ez nem Magyarország nemzetközi súlyának növekedését jelzi, hanem a csökkenését. Attól, hogy csak Putyin, Trump és Erdogan a barátunk, nem mi lettünk nagyobbak, hanem az a probléma, amit Orbán a világnak jelent. Nem mindegy.

Azt állította Kövér (ugyanott), hogy „magabiztos, legkevesebb ötszázalékos előnyünk volt a kampányt megelőző időszakban, még az ellenzéki előválasztás idején is”.

Ezzel szemben a tény az, hogy a Medián szerint 2021 októberében a teljes népesség körében 37-37 százalékkal egyformán állt a Fidesz és az ellenzék, a Závecz Research pedig 4 százalékos ellenzéki vezetést mutatott ki. Igaz, a kormányközeli Nézőpontnál hatalmas volt a Fidesz fölénye, de a „legkevesebb ötszázalékos előny” mindenképpen tévedés. Az örök győztesnek persze mindent szabad. Még rosszul emlékezni is.

Azt állította Orbán Viktor (nemzetközi sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogy az ukrán állam összeomlása esetén Magyarország megvédené-e a magyar kisebbséget Ukrajna területén), hogy „NATO-döntés nélkül nem mozdulunk ki Magyarország területéről”.

Ezzel szemben a tény, hogy ugyanez az Orbán a választási kampányban azt mondta, hogy Magyarország nem fog katonákat küldeni és fegyvereket szállítani Ukrajnába, mert nem sodródhatunk bele a háborúba. Ezek szerint ha a NATO küldene bennünket, akkor mégis? Amit szabad Jupiternek, azt nem volt szabad az ugyanezt mondó MZP-nek?

Azt állította továbbá Orbán (ugyanott, arról, hogy mit szól az orosz csapatok által elkövetett ukrajnai gyilkosságokhoz), hogy „a háborús bűnösség kérdésében vizsgálatok, vizsgálatok, vizsgálatok; független vizsgálatokat szeretnénk látni. Ez így zsurnalizmus”.

Ezzel szemben a tény az, hogy háborús bűnnek nevezni civil lakosok tömeges legyilkolását Bucsában nem zsurnalizmus, még ha a háborús bűnösséget valóban csak egy nemzetközi bírói testület állapíthatja is meg jogszerűen. Ám ettől még az újságírók által készített videók, a túlélők általuk fölvett beszámolói és a műholdas felvételek bizonyítékok az orosz hadsereg által elkövetett kegyetlenkedésekre. Az Európai Tanács elnöke, a NATO főtitkára, az ENSZ főtitkára érdekes módon nem zsurnalizmusról beszélt, hanem a döbbenetéről. De hát Orbán szerint az oroszok az elmúlt 12 évben velünk szemben mindig korrektek voltak. A többi meg zsurnalizmus.

Azt állította ezenkívül Orbán, hogy ő azért értékelte át orosz politikáját, mert a NATO 2008-ban eldöntötte: nem akarja fölvenni Ukrajnát és Grúziát a szervezetbe.

Ezzel szemben a tény az, hogy a NATO 2008-as bukaresti csúcsértekezletén nemhogy nem utasította el a két ország NATO-tagságát, hanem zárónyilatkozatában megígérte felvételüket – igaz, konkrét időpont nélkül. Úgy látszik, Orbán annak idején nem olvasta. Viszont bejelentkezett Putyinnál.      

Attól, hogy csak Putyin, Trump és Erdogan a barátunk, nem mi lettünk nagyobbak, hanem az a probléma, amit Orbán a világnak jelent.