A franciát a dühösek társadalmának is nevezik. A lakosság egy jelentős része elégedetlen a fennálló hatalommal, ami a mai, első fordulóban is megmutatkozik a távolmaradók átlagosnál magasabb aránya miatt. E düh megnyilvánulása volt a sárgamellényesek mozgalma 2018 végétől 2019 közepéig és ennek a jele az is, hogy az emberek több mint egyharmada támogatja a szélsőjobbot.
Emmanuel Macronnak nem sikerült lecsillapítania ezt a mindennel szemben lázadó réteget az eltelt öt évben. Bár a sárgamellényesek csak nyomokban maradtak, az elégedetlenség megmaradt. Sőt, várhatóan csak növekedik majd a következő öt évben, bárkit válasszanak is meg államfőnek április 24-én. A Le Pen által sokat emlegetett „vásárlóerővel” kapcsolatos problémák nem szűnnek meg, a nemzetközi gazdasági helyzet az energiahordozók árának növekedése miatt, nem kedvez Párizsnak sem.
A sárga mellényesek, illetve az általuk képviselt szegényebb réteg úgy érzi, hogy a Macron által megszemélyesített párizsi elit jobban megveti őket, mint valaha. A Macron-ellenes franciák felháborodását a némethez képest alacsonyabb nyugdíj, a munkahely elvesztése, a magas szállítási költségek és egyén okok is magyarázzák. Aki tehát Le Penre vagy Éric Zemmourra szavazott, az nem feltétlenül a bevándorlók, vagy az Európai Unió ellen adta le a voksát, hanem a rosszabb megélhetés miatt szavazott a fennálló elit képviselőjével szemben. Az emberek haragját az is növelte, hogy Macron közölte, 65 évre emelné a nyugdíjkorhatárt. Mindenesetre a hivatalban lévő elnök is segíteni próbált azoknak, akiket különösen érzékenyen érintett a drágulás. A kormány bejelentette, hogy április 1-jétől 18 centtel csökkenti a benzin és a gázolaj árát a benzinkutaknál. Hogy ezzel sikerül-e elejét venni egy új sárgamellényes mozgalomnak, ez egyelőre nagy kérdés.
A társadalmi helyzetet bonyolítja az oltásellenesek megjelenése. A szélsőjobboldali Florian Philippot pártja, a Hazafiak is az „állami arroganciával” szemben határozta meg magát és a „szabadság” eszmeiségét hirdette. Ebben a felfogásban szabadnak lenni azt jelenti, hogy az embernek nem kell beoltatnia magát, magyarán szabadon veszélyeztetheti mások egészségét.
Abban, hogy Franciaország ily mértékben vált a dühösek társadalmává, a sajátos, az Európai Unióban egyedinek számító politikai rendszerre is visszavezethető, s arra, hogy az irányvonal egyetlen személytől függ és nem egy párttól. A francia elnök olyan hatalommal rendelkezik, mint egyetlen más nyugati államfő sem. Az amerikai elnökéhez hasonlíthatóan kiterjedt jogkörökkel rendelkezik. Ennek a rendszernek a bevezetése Charles De Gaulle időszakára vezethető vissza, aki 1965-ben azzal indokolta ezt, hogy a nép választotta meg, ami kivételes felhatalmazást jelent
De Gaulle-t 1958-ban lett újra elnök. A Negyedik Köztársaság (1944-1958) alatt állandó válság jellemezte a parlamentáris demokráciát, gyakori kormányválságok sújtották az országot, a pártok között végtelen vitákra került sor. Ezt a belpolitikai krízist akarták orvosolni az elnöki rendszer bevezetésével, amelyben az államfő döntési jogköreit illetően a törvényhozás felett áll.
Az államfő kivételes jogkörei a következőek:
kinevezheti a miniszterelnököt
feloszlathatja a kormányt és az „Assemblée nationale”-t, azaz a képviselőházát, és új választásokat is elrendelhet, vagy népszavazást írhat ki egy általa meghatározott témában
minden fontos kérdésben, különösen a kül- és biztonságpolitikát illetően, az elnök dönthet
az elnök nevezi ki a legfontosabb vezető tisztségviselőket, az alkotmánybíróság, Alkotmánytanács tagjainak egyharmadát, és ő garantálja az igazságszolgáltatás függetlenségét az igazságszolgáltatási tanács élén
kegyelmet adhat az elítéltek számára
az elnök egyben a fegyveres erők főparancsnoka, ő az egyetlen személy, aki rendelkezhet a francia nukleáris fegyverek felett
mielőtt 1981-ben eltörölték a halálbüntetést, az elnöknek joga volt a legsúlyosabb büntetést börtönre változtatni.
Emellett az elnök más, kevésbé ismert jogkörökkel is rendelkezik. A francia titkosszolgálatoknak ugyanis szükségük van az ő – természetesen titkos – jóváhagyására a külföldön élő terroristák célzott likvidálásához. Az elmúlt években a francia államfő megbízásából több dzsihadistát "semlegesítettek" Szíriában, Irakban és a Száhel-övezetben.
Maga az elnök nem tartozik felelősséggel a parlamentnek politikájáért; a törvényhozás nem válthatja le, csak szélsőséges esetekben: kizárólag elmezavar vagy hazaárulás miatt lehet eltávolítani hivatalából. Mentelmi jogának köszönhetően az igazságszolgáltatás nem vonhatja felelősségre az elnöksége alatt elkövetett ügyekért. Azonban, két elődje, Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy is kénytelen volt megtapasztalni, hogy a felelősségre vonás tilalma nem vonatkozik a mandátumuk előtt és után elkövetett bűncselekményekre.
Macron a vasárnapi első fordulóban zsebében érezheti a győzelmet, de a második körben rezeg a léc