Irodalmi kalandozás a szubkontinensen

A spanyol-amerikai irodalom sokszínűségét mutatja be izgalmasan Zelei Dávid (Post)Boom című kritikakötete.

Hiánypótló kötet Zelei Dávid történész, hispanista (Post)Boom című könyve, mely a szerző spanyol-amerikai prózáról írt kritikáit és esszéit gyűjti egybe. Zelei ráadásul a téma szakavatott ismerője, aki korábban a Lazarillo Hispanisztikai Portál szerkesztő-szerzője volt, majd latin-amerikai szerzők műveinek kiadásában is szerepet vállalt – sőt, ez idő alatt még egy doktori disszertációt is írt a latin-amerikai identitás XIX-XX. századi alakulásáról.

Zelei emellett konzekvens szerző, ami a jelen kötet előszavából is megmutatkozik. Egyrészt tisztázza az olvasó előtt, hogy a kiadvány nem a spanyol, nem is latin-amerikai, hanem spanyol-amerikai irodalommal foglalkozik, és arra tesz kísérletet, hogy a térséghez és annak irodalmához kötődő konvenciókat lebontsa. Másfelől noha a könyv kritikákból épül fel, azok közt széles történeti ív rajzolható fel, méghozzá strukturált: az első egység a nevezett irodalom aranykorszaka előtti generációt taglalja (Borges, Rulfo és Onetti), a második az úgynevezett boom-generációt, vagyis azokat a sztárszerzőket, akik a hatvanas években „berobbantak” a világirodalmi köztudatba (Cortázar, Márquez, Vargas Llosa, Fuentes), a harmadik a legújabb nemzedéket (Bolaño, Ricardo Piglia), míg a negyedikben a latin-amerikai zsidó irodalomról és Budapest egzotikus megjelenéséről esik szó a latin-amerikai irodalomban.

A kötet előnye, hogy bár az olvasót számos információval halmozza el, azt mégis érthetően, könnyen fogyaszthatóan teszi. A „Kafka előfutárai” című egységben például Jorge Luis Borges esszéi kapcsán az azokban felelhető lexikális tudást méltatja, míg Juan Rulfo Lángoló puszta című novelláskötetében az időkezelést, a folyamatos, alig múló jelen bemutatását emeli ki. Sokaknak a könyv legizgalmasabb fejezete persze a latin-amerikai boom nemzedékről szóló lehet, melyben Zelei többek közt kifejti, hogy Gabriel García Márquez esetében nemcsak a kolumbiai író élete hatott a fikcióra, de a fikció is az életére. Hangsúlyozza továbbá, hogy Gabo nem egyenlő a mágikus realizmussal, hiszen újságíróként tudott ő riportot és publicisztikát is írni, sőt, esszéstílusban érvelni.

Zelei a boom nemzedék többi alakjáról szintén izgalmasakat ír. A 2012-ben elhunyt Carlos Fuentes kapcsán elmondja, hogy míg Marquez életművében a magány, úgy a mexikói író esetében az énkeresés képezi a fő motívumot, míg Julio Cortázar Sántaiskola című műve kapcsán annak a hagyományos cselekményszövést felülíró jellegét emeli ki – nem hiába emlegették a művet a hatvanas években a spanyol (nyelvű) Ulyssesként.

A klasszikusok mellett a boom generációt követő „postboom” szerzőiről is szó esik. Roberto Bolaño kapcsán például arról, hogy a chilei szerző egyszerre fogalmaz letisztultan és mozaikosan, miközben eklektikus stílusára a filmek világa és a populáris irodalom is hatással volt, míg Juan Gabriel Vásquez kapcsán Zelei azt méltatja, hogy a kolumbiai író milyen érzékletesen mutatja be országának a nyolcvanas években kezdődött mélyrepülését.

A kötet az edzettebb hispanistáknak is újdonsággal szolgálhat. Zelei az egyes szerzők irodalomtörténeti jelentősége mellett kitér azok korábbi, magyarországi megjelenéseire is, miközben műveiket történeti és földrajzi perspektívába helyezi, de még a magyar fordítások színvonalát – esetleges ferdítéseit, és ha van bennük, nyelvi játékait – is megemlíti. És persze szórakoztató adalékokkal szolgál – például, hogy Borges Körkörös romok című kötete a hetvenes években a Kozmosz fantasztikus könyvek sorozatában jelent meg, vagy hogy a brazil Chico Buarque a Budapest című regényének egyes alakjaival megidézi az egész Aranycsapatot.

A ránk zúduló információk mellett a kötet másik erőssége Zelei közvetlen, lendületes stílusa, és képessége arra, hogy meghozza az ember kedvét a tárgyalt könyvek (újra)olvasásához. Egyes esszéibe még magát is beleírja. Az Ősleves (Ötvenéves a Száz év magány) című szövegében például elárulja, hogy amikor gimnazista volt, és először olvasta Márquez főművét, teljesen elbűvölte annak nyelvi tónusa, mely leképezte a történések hangulatát. A regény utolsó, apokaliptikus jelenete pedig huszonkét évesen annyira magával ragadta, hogy kívülről megtanulta annak minden egyes mondatát. Ha valakinek, hát akkor, neki elhihetjük, hogy a térség irodalmával igenis érdemes foglalkozni.

Infó:

Zelei Dávid: (Post)Boom

Kritikák és esszék a 20-21. századi spanyol-amerikai irodalomról

Műút-könyvek