– Másfél hónappal ezelőtt volt a Közélet Iskolájának egy képzése civil szervezetek számára Mi lesz velünk a választások után - forgatókönyv-tervezés címmel. Mi volt a forgatókönyv kétharmados Fidesz-KDNP győzelem esetére?
– A képzésen a forgatókönyv-tervezés módszertanát adtuk át a szervezeteknek, hogy ők maguk tudják megtervezni a céljaikhoz vezető utat a különböző választási kimenetek esetén. Mit tesznek, ha az ellenzék nagyon nyer, mit, ha kicsit, és nincs mozgástere, esetleg a Fidesz kétharmaddal győz és szociális fordulatot vesz, vagy éppenséggel még inkább autoriter politikát folytat. A Fidesz kétharmad esetére mi azt jelöltük ki feladatnak, hogy segítsünk a kiégett aktivistáknak visszanyerni a lelki erejüket, kapcsolódást segítő képzésekkel megakadályozni az elszigetelődésüket. Hangsúlyt kell fektetnünk az olyan ismeretek átadására, amelyek segítenek az ellenséges környezetben túlélni és tovább építkezni: például mit tegyünk, ha a média kereszttüzébe kerül a szervezetünk, vagy ha beperelnek, esetleg a rendőrség zaklat. És sokkal többet kell foglalkoznunk a rendszerváltások politikai természetével. Sokkal többet kell tanulnunk arról, hogyan bontható le egy nagy társadalmi támogatottságú félautoriter rezsim, hogy a képzéseinket a Közélet Iskolájában ebbe az irányba fejleszthessük.
– Talán soha nem volt ennyire erős a civil politikai aktivitás Magyarországon, mint az elmúlt négy évben és azon belül is a legutóbbi kampányidőszakban. Szerveződtek, kampányoltak, szavazatot számláltak, a szavazás tisztasága felett őrködtek korábban a közügyekkel csak passzívan foglalkozó állampolgárok. Hogy lehet meggyőzni őket arról, hogy mindez nem volt hiábavaló?
– Amikor 2018 januárjában először jöttünk össze a Közélet Iskolájában arról beszélgetni, hogy mi közünk a választáshoz, mindannyian fogalmatlanok voltunk a témával kapcsolatban, mert a magyar civil szervezetek hagyományosan elszigetelődtek a politikától. Azóta folyamatosan tartottunk képzéseket, konferenciákat, nyári egyetemeket a választások és a civil szervezetek, önszerveződő közösségek témájában, és egyre nagyobb volt az érdeklődés. A környezetvédelemmel, lakhatással, helyi ügyekkel foglalkozó, főleg progresszív civilek körében megnőtt a hajlandóság és az aktivitás is, hogy beleszóljanak a kampányokba. Volt olyan képzés az előválasztás idején, mikor a közösségi kampányolásról oktattunk 60 résztvevő előtt.
Bár nehéz ezt az április 3-i eredmények után kimondani, tény, hogy a Fidesz ellenzéke végre kibillent a holtpontról és ez nem kis részben a progresszív civil szervezeteknek és aktivistáknak köszönhető. Iszonyú erősen tolták a pártokat az összefogás, a közösségi kampányolás, az előválasztás irányába. Az, hogy az ellenzékben sokan újra megtanultak kampányolni, hogy megvalósult az előválasztás, ami egy csodálatos politikai konstrukció, hogy ennyien számoltak szavazatokat, mindenképpen minőségi fejlődése a magyar politikának – és ez szinte mind az aktivista világból érkezett. Ez egy hosszú út fontos állomása a demokratikus Magyarország felé. Semmi sem volt hiába.
– A 2019-es önkormányzati választás Budapesten és környékén konkrét civil sikereket hozott: polgármestereket, képviselőket adtak helyi szervezetek. Valami elindult, aminek részese volt Pikó András kampányfőnökeként. Mi hiányozhatott a mostani ellenzékből, ami megvolt akkor, vagy a barcelonai polgármester, a volt aktivista Ada Colau kampányában, amelyet szintén közelről követett és egy kicsit részese is volt?
– Amikor pár éve elkezdtük tanítani, hogyan kell közösségi kampányt csinálni, itthon még újdonság volt. Megmutattuk – vagy újra megtanultuk –, hogyan kell közösséget építeni, kopogtatni, közösen alkotni programot a választókkal, hogyan kell érzelmi viszonyulást kialakítani a jelölt és a választók között. Visszanézve érdekes, hogy ez milyen innovációként hatott, mostanra pedig beépült az ellenzéki formációk eszköztárába. Úgy érzem, technikailag sok mindent jól csináltak az egyes képviselői kampányokban. De hiába, ha nincs mögötte tartalom vagy csak szlogen szinten jelenik meg. A kampánytechnika önmagában nem sokat ér. A Pikó- és a Jámbor-kampány, amely megközelítésében egymásra épült és mindkettő a 2017-es Mártát a Magdolnának kampányban (Bolba Márta lelkész képviselőjelöltként indult a józsefvárosi időközin, a szerző) és a sok-sok évtizedre visszanyúló józsefvárosi hagyományokban gyökerezett. Azért lehetett ennyire sikeres, mert értékekről szólt. Arról, hogy mi a fontos, miért küzdünk – ez nem volt meg a nagy közös kampányban. És persze az sem, hogy a Fidesz hatalmi hálójában élő emberek úgy érezzék, biztonságban lennének más politikai vezetés mellett is. Ezért is fontos, hogy az önkormányzatok olyan helyi szakpolitikákat valósítsanak meg, amelyek alternatívát adnak a hatalommal szemben, sőt, sokkal emberibb és befogadóbb módon viszonyulnak hozzájuk és a szükségleteikhez.
– A képzéseik onnan indítanak, hogy tisztázzuk, hol élünk, milyen szerepeink, jogaink, lehetőségeink vannak. Bebizonyosodott, hogy erre a felvilágosító munkára vidéken óriási szükség lenne. A szervezet ezért kiírt egy pályázatot. Milyen jelentkezőkre számítanak?
– Évek óta küzdünk azzal. hogy vidéken is megvethessük a lábunkat, hogy például Miskolcon is legyen Közélet Iskolája, de egyelőre ott helyben nem volt túl nagy érdeklődés. Ugyanakkor a képzéseink résztvevőinek 40 százaléka vidékről érkezik. Ezért pár hónapja úgy döntöttünk, meg kell fordítani a működést: oda megyünk, ahova hívnak és ahol a pedagógiai munkának lehet valami talaja – ezt hívjuk Országszerte programnak. Úgy látom, hogy közösségi iskolaként oda kell menni, ahol már van valami minimális szerveződés, de azt is el tudom képzelni, hogy családsegítők hívnak minket, hogy az ügyfeleiknek tartsunk képzéseket. Vagy adományosztással foglalkozó szervezetek, akik nyitnának az érdekvédelem felé. A Közélet Iskolája állampolgári oktatással foglalkozik, ami alapvetően nem gerjeszti, hanem támogatja a mozgalmakat és a szerveződéseket.
– A története reményt adó lehet bármely szerveződni kívánó állampolgár számára: lakhatási aktivistából, A Város Mindenkié csoport alapítójából lett a VIII. kerületi önkormányzat közösségi részvételi irodájának vezetője, aki egykori aktivistatársaival közösen dolgozhat a helyi lakásrendeleten.
– Számomra személyesen a legfontosabb ügy a lakhatás. A részvételt a társadalmi igazságosság és egyenlő elosztás eszközének tekintem. Azért dolgozom, hogy az emberek szerveződjenek annak érdekében, hogy minél több erőforrás jusson nekik is. Józsefváros korábbi vezetése szegényellenes, lakhatástagadó volt, szerettek volna minél több önkormányzati lakáson túladni, miközben a lakhatási szegénységben igen erősen érintett városrészről van szó. Pikó András egyik fő kampányígérete a lakhatás támogatása volt, a 2019-es győzelem óta vért izzadva küzdünk azon, hogy megmaradjanak a bérlakások, fel legyenek újítva, emberek lakjanak bennük, normális lakásrendelet legyen, ami nem büntet, hanem segít. Megtisztelve érzem magam, hogy ezt most a másik oldalról is segíthetem, de elkeserítő, hogy milyen elképesztően lassan haladunk. Hogy mennyi ellenállásba ütközik a munkánk kívülről és belülről is, vagy hogy például nincs külön és dedikáltan lakáspolitikával foglalkozó szervezeti egység egy olyan kerületben, amelynek a legnagyobb a bérlakásállománya. Az önkormányzati struktúra, az elavult intézményrendszer borzasztóan megnehezíti az igazságos lakáspolitika megvalósítását. És ami fontos: továbbra is szükségünk van arra, hogy az érintettek megszervezzék magukat – nélkülük nem megy. Óriási szerencse, hogy elkezdtek szerveződni az önkormányzati lakók Józsefvárosban, és lett egy bérlői csoport. Ha nem lennének, a polgármester is lassabban haladna. A rendszer elporlasztja az akaraterőt és kitartást, kell hogy legyen kívülről nyomás és emlékeztetés.
– Néhány ellenzéki kerületben – elsőként talán Józsefvárosban – elindult a lakók bevonása a döntéshozatalba. Hogy viszonyulnak a helyi állampolgárok a lehetőséghez? Mikor sikeres a részvételiség?
– Egyszerre csináljuk és tanuljuk a részvételt. Nincs hova nyúlnunk, nincs előzmény, és csak kevés bevett módszertana van Magyarországon. Ezért is írunk olyan sok beszámolót a munkánkról, aminek 10-15 év múlva lesz igazán mérhető hatása. Nagyon kell tudni hinni benne.
Elképesztő bizalomhiány van, az emberek nem hiszik el, hogy az önkormányzat figyelembe veszi, amit mondanak, nem hiszik el, hogy van értelme beleszólni.
Nincs benne a kultúránkban, hogy ebbe érdemes energiát fektetni. Fura dolog, mikor a részvételi folyamatokat felülről kell beindítani, hiszen ez valójában alulról érkező igény. De annyit biztosan tehetünk, hogy az önkormányzati dolgozókat és az intézményeket – vagyis saját magunkat és a munkatársainkat – próbáljuk alkalmassá és képessé tenni a lakók igényeinek figyelembevételére. Bármilyen eszközt vetünk be Józsefvárosban, legyen az egy online bejelentőfelület, konzultáció egy rendeletről vagy közösségi tervezés, részvételi költségvetés, minipályázatok, mindig sok az érdeklődő, de az a megérzésem, hogy még mindig túl kicsi kört érünk el. A részvétel nem egy projekt, hanem folyamat. Azt remélem, 15 év múlva minden józsefvárosi gyereknek magától értetődő lesz, hogy lesz egy nagy adag pénz az önkormányzati költségvetésben, és évről évre közösen dönthetik el a helyiek, mi valósuljon meg belőle.
– Mit szimbolizál az ön számára a Bacsó Béla utcát lezáró elemek átalakulása?
– A Bacsó Béla utca egy icipici közterület, amelyet nemrég lezárt a Józsefvárosi Önkormányzat az autós forgalom elől és átadott a közterület-használóknak, hogy pár grammal több oxigén, pár centivel több birtokba vehető szabad terület legyen a kerületben. A próbát követő felmérés azt mutatta, a lakók nagyon szeretnék. Ezt sikerként éljük meg, bár ennek a megvalósításához is két év kellett. Ez egy jó történet, az pedig még szebbé teszi, hogy a lezáró elemeket egy helyi művész az ukrán zászló színeivel festette le. Sokat dolgoztunk, hogy Józsefváros emberségben felnőjön a feladathoz, amit az Ukrajnából érkező menekültek támogatása, segítése jelent – ennek a törekvésnek a szimbóluma is a két elem. Szeretem a nyitott köztereket, a demokratikus folyamatokat, a gerillaművészetet és a szolidaritás megnyilvánulásait – ezeknek szép ötvözete ez a két sárga-kék utcabútor-darab.
Udvarhelyi Éva Tessza
Kulturális antropológus, környezetpszichológus, a Közélet Iskolája társalapítója, a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának vezetője. Az ELTE-n végzett, doktori tanulmányait a City University of New Yorkon folytatta. Disszertációja magyarul is megjelent könyv formájában Az igazság az utcán hever – válaszok a magyarországi lakhatási válságra címmel. 2009-ben aktivista társaival alapította A Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoportot. Később részt vett az Utcajogász, az Utcáról Lakásba Egyesület és az Önállóan lakni – közösségben élni csoport alapításában is. 2016-ban a magyarországi társadalmi mozgalmakban végzett munkájáért Ashoka tagnak választották. 2014-ben alapította társaival a Közélet Iskoláját, amely ingyenes képzéseket nyújt aktív állampolgároknak és közösségeknek, hogy hatékonyabban szerveződjenek.
