Egyre inkább egyet nem értés érzékelhető az Egyesült Államok és európai szövetségeseinek Ukrajna-politikája között. Németországban komoly ellenérzéseket keltett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem volt hajlandó fogadni Frank-Walter Steinmeier államfőt, mert egykor túl közel állt Oroszországhoz. Zelenszkij viszont azt vette rossznéven, hogy Emmanuel Macron francia elnök nem csatlakozott Joe Bidenhez és nem hajlandó népirtásnak nevezni az orosz hadsereg ukrajnai vérengzését.
Utóbbinak azonban több oka is van. Macron az egyedüli, aki a február 24-én elindított agresszió óta folyamatos telefonkapcsolatban állt Vlagyimir Putyinnal és bár rendkívül szkeptikus annak kapcsán, hogy sikerül-e jobb belátásra bírnia az orosz elnököt akár csak egy fegyverszünetet illetően, továbbra is igyekszik nyitva hagyni a diplomáciai csatornákat. Karl Nehammer osztrák kancellár ugyan – Macronnal szemben – személyesen is járt Putyinnál, de ennek a találkozónak igen rossz visszhangja volt még Ausztriában is, inkább rosszul elsült PR akciónak tartják.
A francia stratégia abból indul ki, hogy Putyin igen kevés vezető uniós politikust tart igazi tárgyalópartnernek: Angela Merkel visszavonulása óta Macron maradt számára az egyedüli hiteles uniós személyiség.
Ezt az is jelzi, hogy a háború alatt nem csak Macron telefonált Putyinnak, ez nem egyszer fordítva is előfordult, s nem is azért, mert Franciaország tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét.
Macron azonban vékony jégen táncol. A diplomáciai vonal fenntartásának az április 24-én esedékes francia elnökválasztás közeledtével lehetnek kockázatos belpolitikai következményei, hiszen az agresszió megkezdése óta, mint az uniós tagországok majd mindegyikében, Franciaországban is jelentősen romolhatott Putyin és Oroszország megítélése. Igaz, friss felmérés nem készült erről. Február 15-én, tehát kilenc nappal a háború előtt a Harris Interactive közölt felmérést arról, milyen képet alkotnak a franciák az orosz rezsimről. Az eredmények alapján általánosságban elmondható, hogy a franciák akkor nagyon megosztottak voltak Oroszországgal kapcsolatban: még ha potenciális turisztikai célpontként a többség számára vonzó célpont volt is, csak 42 százalékuk alakított ki kedvező képet az államról. A megkérdezettek 44 százaléka bizalmatlanságot érzett Oroszországgal szemben, 25 százalék viszont a tiszteletet helyezte első helyre.
Bár a felmérés csupán két hónapja készült, a drámai geopolitikai változások miatt most aligha nevezhető perdöntőnek. A szélsőjobbos Marine Le Pen és Éric Zemmour, a háború megkezdéséig nagy oroszbarátnak mutatkoztak, s az ő szavazóik az átlagnál nagyobb arányban vélekedtek pozitívan Putyinról és rezsimjéről. Azóta azonban mindketten kénytelenek voltak eltávolodni az orosz elnöktől, jóllehet Marine Le Pen továbbra is a tárgyalások szükségességét hangoztatja. E tekintetben a jelek szerint Macron sem vélekedik másként.
A francia szakértők inkább Macronnak adnak igazat abban, hogy nem minősítette népirtásnak az orosz hadsereg ukrajnai fellépését.
A kifejezés a lengyel jogásztól, Raphaël Lemkintől származik, aki 1944-ben fogalmazta meg, mit is jelent ez. A genocídium ma már a nemzetközi büntetőjog pontosan definiált fogalma, amelyet 1948-ban egy ENSZ-egyezményben is lefektettek. Eszerint a népirtás „nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges elpusztítására irányuló szándékkal elkövetett cselekmények összessége”.
Carole André-Dessornes francia geopolitikai szakértő, a Stratégiai Kutatási Alapítvány (FRS) kutatója a Journal du Dimanche című lapnak elmondta: népirtásról egy egész nép elpusztítására, kiirtására irányuló szándék esetén beszélünk. „Minden népirtás azt a benyomást kelti, hogy gyorsan történik, de valójában összetett folyamat. Olyan retorikai elemeket is magában foglal, amelyek a másik dehumanizálását szolgálják, magát a cselekményt általában ezután hajtják végre” – hangoztatta.
Alban Perrin, a népirtások történetének szakértője, a bordeaux-i Sciences Po oktatója úgy véli, jogi szempontból nincs elég bizonyíték ahhoz, hogy népirtásnak minősítsük azt, ami ma Ukrajnában zajlik. Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök néhány nappal a bucsai mészárlás felfedezése után azt mondta, hogy azok „háborús bűnök, amelyeket népirtásként fognak elismerni”, két teljesen különböző jogi fogalmat kevert össze. A háborús bűnök a fegyveres konfliktus során foglyok vagy civilek ellen elkövetett cselekmények összessége. Ez az eddigi ismeretek alapján jellemző a mostani ukrajnai helyzetre.
Perrin azonban hozzáteszi, hogy a genocídium említése sem légből kapott, ha Raphaël Lemkin eredeti megfogalmazását vesszük alapul. „Amikor megalkotta ezt a kifejezést, számára a népirtást nem egy csoport tagjainak lemészárlása, hanem a csoport elpusztításának szándéka határozta meg” – magyarázta Perrin. „Ha figyelembe vesszük egyes Kreml-tisztviselők mai írásait, vagy amikor Vlagyimir Putyin úgy véli, hogy Ukrajna Lenin találmánya, akkor azt láthatjuk: tagadják Ukrajna létezését, anélkül, hogy el akarnák pusztítani az ukránokat” – hangoztatja. Lemkin eredeti meghatározása szerint tehát mindaz, ami most történik Ukrajnában, közel áll a népirtáshoz. Ettől függetlenül jogi szempontból nincs bizonyíték az ukrajnai genocídiumra – mutat rá. És mivel jogi értelemben vett fogalomról van szó, a bizonyításhoz vizsgálatokat kellene indítani, meg kellene találni azokat az elemeket, amelyek egyértelműen igazolják a szándékot, hogy az oroszok egy egész népet le akartak mészárolni. „Ezt a szintet még nem értük el, annak ellenére, hogy Oroszország ellen háborús bűnök miatt vizsgálatot indítottak” – fejtette ki a francia szakértő.
