Boy George szerint nincs népirtás, és ehhez összedobott egy dalt is

Ha volt, aki esetleg hiányolt egy reggae-alapú, brutális gyilkosságról, nemi erőszakról és politikai ideológiákról szóló dalt, akkor annak Boy George most az embere. Nem csillapodik a palesztin- és Izrael-párti előadók közötti vita, amely olykor egészen bizarr dolgokat produkál.

Boy George régóta kiáll az antiszemitizmussal szemben, nemrég
nyilvánosan elítélte azokat az előadókat, akik az Euróvíziós
Dalfesztivál bojkottjára hívták fel a figyelmet pusztán azért, mert a
versenyen részt vett izraeli fellépő is

Kirekesztés lépésről lépésre: a bűnbakképzés folyamata finomodott, aztán jött Orbán Viktor, és elkezdett poloskázni

A történelem egyik legszégyenletesebb korszaka volt a zsidóság ellen a XX. században elkövetett népirtás. A makói levéltár vezetője, Urbancsok Zsolt a holokauszt emléknapja apropóján idézte fel azt a folyamatot, amelynek a célja a helyi zsidó közösség kirekesztése, majd megsemmisítése volt. A módszert a pszichológia bűnbakképzésként azonosítja. Milyen körülményeknek kell ahhoz együtt állni, hogy egy ilyen cselekmény kiteljesedjen? Képes az ember tanulni a történelem hibáiból?

Borzalom és pokol Szudánban

Merényletsorozattal válaszolt a szudáni félkatonai szervezet a hadsereg hét eleji áttörésére. A háború, éhínség és nyomor sújtotta ország nemzetközi segítségre vár.

A szudáni polgárháborúban eddig 14 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát

A mészárlás, amely az űrből is látszik

Egybehangzó média- és segélyszervezeti jelentések szerint Szudánban szabályos népirtás zajlik.

A két és fél éve dúló szudáni polgárháború már több mint 150 ezer életet oltott ki, és 25 millió embert éhezésbe taszított

Björk, avagy a földből gyökerező aktivizmus

A világhírű énekesnő ideológiai, politikai viták kereszttüzébe került a palesztinok melletti kiállásáért, pedig nála apolitikusabb aktivista aligha létezik.

Az énekesnő kategóriákba besorolhatatlan, valódi kísérletező típus. Énekel, zenét szerez, hangszert és installációt készít amellett, hogy kiáll a számára fontos ügyekért

Kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból Burkina Faso, Mali és Niger

"Az ICC képtelennek bizonyult a háborús bűnök, az emberiség elleni bűnök, a népirtás és a bizonyított agressziós bűnök kivizsgálására és elbírálására." 

A Nemzetközi Büntetőbíróság épülete Hágában

Népirtást követhetett el Izrael Gázában az ENSZ szerint

Izrael teljes egészében visszautasítja a bizottság által közzétett megállapításokat. 

Népirtásról beszélt Pedro Sánchez

A spanyol kormány új, átfogó intézkedéscsomagot hirdetett meg, ennek részeként teljes embargót hirdet az izraeli gyártmányú fegyverek vásárlására és eladására. 

Csontsoványra éheztetett palesztin gyerekekről közölt videót a Deutsche Welle

Az egyik nyilatkozó fiú a riport elkészítése után nem sokkal meghalt.

Ételért állnak sorba a palesztinok. Az ENSZ hivatalosan is éhínség által sújtott területnek minősítette Gáza egy részét

Feláll az orosz agressziót vizsgáló nemzetközi bíróság

Az ukrajnai Lviv városában uniós tagállamok miniszterei amellett tették le a voksukat, hogy az orosz felső vezetés tettei nem maradhatnak büntetlenül.

Magyarország április elején lépett ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból, az Ukrajna elleni orosz agressziót vizsgáló új nemzetközi bírósághoz vélhetően eleve nem csatlakozik

Paul Kagame, Ruanda elnöke a Népszavának: Akik kritizálnak, jöjjenek ide, és próbálják meg jobban csinálni, mint én!

Harmincegy évvel a népirtás után a kelet-afrikai országban tilos arról beszélni, hogy mi történt. Az elnök szerint Ruanda most sem számíthat semmire és senkire a nemzetközi közösségből, ráadásul ha nem kontrollálná a helyzetet, bármikor elszabadulhatna  a pokol

Paul Kagame a Ruandai Hazafias Front vezetőjeként került hatalomra, miután a ruandai polgárháború során 1994-ben legyőzte a hutu kormányzatot, és véget vetett a népirtásnak

Nyáry Krisztián emlékeztetett, Ruandában volt már olyan, hogy lepoloskázták a politikai ellenfeleket, ott népirtáshoz vezetett

Az irodalomtörténész felhívta a figyelmet Orbán Viktor dehumanizáló beszédének jelentőségére.

Donald Trump halállal fenyegette meg Gáza egész, kétmilliós lakosságát

Az amerikai elnök eddig is éles felháborodást váltott ki a palesztin lakosság kitelepítésével járó elképzeléseivel.

Korábbi felvétel

Izrael bezárja írországi nagykövetségét

Szerint a dublini vezetés ellenséges politikát folytat.

Lemondott az Amnesty International izraeli elnöke a gázai népirtásról szóló jelentés után

Azután, hogy a nemzetközi jogvédő szervezet jelentésében azzal vádolta meg Izraelt, hogy népirtást követ el a Gázai övezetben. 

Amnesty International: Izrael népirtást követ el Gázában

A jelentés szerint Izrael valós háborús szándékainak megállapításában kulcsjelentősége volt Rafah megtámadásának.

Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban palesztin lány macskát cipel a lebombázott épületek romjai között

Állami repülőgépekkel deportáltak ukrán gyerekeket Oroszországba még a háború kitörése előtt

Több légi jármű közvetlenül Vlagyimir Putyinhoz köthető. 

Vlagyimir Putyin és Maria Lvova-Belova, az orosz gyermekjogi biztos

Ferenc pápa kivizsgáltatná, hogy Izrael népirtást követett-e el a Gázai övezetben

A katolikus egyházfő legújabb könyvében felveti, hogy a Gázai övezet háborús cselekményei népirtást jelenthetnek, ami nemzetközi vizsgálatot igényel.

Csabai László: Ünnep (parafrázis)

Népirtásnak nyilvánította a svájci parlament a holodomort

 Oroszország máig tagadja, hogy az Ukrajnában pusztító 1932-1933-as nagy éhínség szándékos népirtás volt.

Holodomor-emlékmű Bilopilliában, Ukrajnában

Márton László: Hamis tanúk

A háború törvénye
a határtalan
erőszak. A Hamász
gyilkosai
tavaly október
7-én

Népirtás után diktatúra

Harminc éve történt a ruandai mészárlás, az egykori gyilkosok máig szabadon járnak.

A népirtással történő szembenézés elmaradt, helyét a diktatúra rendezett kulisszája vette át

A fiatalok nyomása Bidenen

Biden elnöknek áprilisra sikerült lefaragnia hátrányát Donald Trumppal szemben, ám a Izrael háborújának támogatása még megbosszulhatja magát a szavazóurnáknál.

A Columbia Egyetemen zajló tüntetések kiszélesedése komoly problémát jelenthet Biden újraválasztási kampányában

Izrael Gázai övezet elpusztítására irányuló terve a legmagasabb állami szintről származik

Tembeka Ngcukaitobi, a dél-afrikai legfelsőbb bíróság jogásza azt mondta, Izrael "népirtási szándéka" nyilvánvaló "abból, ahogyan ezt az offenzívát folytatja". 

Tembeka Ngcukaitobi, a dél-afrikai legfelsőbb bíróság jogásza szerint Izrael „népirtási szándéka” nyilvánvaló „abból, ahogyan ezt az offenzívát folytatja”

Izrael a vádlottak padján

Meglehetősen feszült Izrael és az ENSZ viszonya, s a rossz kapcsolatok további romlását okozhatja a világszervezet égisze alatt működő bíróság előtt 2024. január 11-én és 12-én tartandó meghallgatás arról, elkövetett-e háborús bűnöket a zsidó állam a Hamász elleni gázai háborúban.

A globális dél államai térnyerésének következtében egyre több kritika éri Izraelt az ENSZ-ben

Irán Izraelt vádolja a legkevesebb 103 halálos áldozatot követelő robbantással

Az amerikaiak Bagdadban mértek csapást egy Iránt támogató milícia logisztikai központjára. Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió szerint az izraeli hadsereg evakuációs zónát támadott a Gázai övezetben, két palesztin család tagjait, összesen 14 embert ölve meg.

Ebrahim Raiszi iráni elnök január 3-án, a megemlékezésen elmondott beszéde közben

Sokan hiszik, hogy a fiatalokban kezd halványulni a holokauszt emléke, de inkább az idősebbek nem akarnak beszélni róla, a középgeneráció pedig hallgat, mint a sír

A holokauszt emlékezetét vizsgálja két magyar dokumentumfilm, mely egy társadalomtudományi kutatás vizuális dokumentációjából született. Csepeli György szociálpszichológus és Papp Richárd antropológus, illetve Surányi András filmrendező és Kiss Richárd operatőr a náci népirtás mai értelmezéseit dolgozták fel tragikus történésekhez köthető helyszíneken. A „Már csak az van, ami nincs” című film Budapesten, Kőszegen, Ricsén és Nagyváradon, míg a „Hamu alatt parázs” Miskolcon forgott. Csepeli György és Papp Richárd beszélt az öröklődő csönd megtöréséről.

Dél-Afrikában letartóztatták a ruandai népirtás egyik fő felelősét

Fulgence Kayishema a vád szerint aktívan részt több mint 2000, katolikus templomban menedéket kereső tuszi – köztük gyerekek – legyilkoltatásában a ruandai népirtás során.

Népirtással vádolja a Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt a jelenlegi elnök

Az exállamfő tagadta felelősségét, a vádakat pedig „baloldali bohózatnak” nevezte, aktivisták azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az Amazonas mentén folyó erdőirtás mértéke közel 60 százalékkal nőtt annak következtében, hogy Jair Bolsonaro felszámolta az őslakosok védelmét aszolgáló intézményeket.

Németország népirtásnak nyilvánította a holodomort

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megköszönte, és fegyvert kért az orosz támadás elleni védekezéshez.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang