orosz-ukrán háború;népirtás;Katyn;

2022-04-24 12:54:00

Katyńtól Bucsáig: régi szovjet és új orosz bűnök

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szemérmetlenül hazudik

Mi az, ami régi és mi az, ami új az orosz-ukrán háborúban? Az oroszok és zsoldosaik brutalitása, amit részben tagadnak, részben megfélemlítésre használnak. A tagadás rendszerint annyira átlátszó propagandával történik, hogy azt csak a helyi közmédiából tájékozódó idősebb orosz hiszi el. Bucsában, ahol az utcán hevertek a civil áldozatok tetemei, ugye „megrendezték” az egészet az ukránok, hogy „sajnálja őket a nyugati sajtó”. Pedig a bucsai polgárok egy részét ugyanúgy végezték ki, mint a katyńi erdő áldozatait: egyetlen lövéssel, hátrakötött kézzel.

Érdemes összehasonlítani azt, ami ma történik, az 1940-as lengyel tisztek szovjet titkosszolgálati kivégzésével. A három nagy lengyel fogolytábor tisztjeinek és altisztjeinek, köztük tábori lelkészeknek és határőröknek a kivégzését a szovjet Politbüró közvetlenül a finnekkel kötött békeszerződés előtt döntötte el, 1940 március ötödikén. A döntésnek három fogolytábor: Kozelszk, Sztarobelszk és Osztaskov foglyai estek áldozatul, a börtönpincékben kivégzettekkel együtt (a legújabb adatok szerint) összesen 21857 ember. Ez akkor történt, amikor a náci Németország és a Szovjetunió még szövetségben voltak és mindkét nagyhatalom a lengyel elit megsemmisítését tűzte ki céljául. Népirtásban hasonlóak voltak, hiszen 1940 tavaszán a németek is meggyilkoltak 3500 középosztálybeli lengyelt a Varsó közeli Palmiry erdőben, ezért mondhatta pár évvel ezelőtt a lengyel elnök, Bronisław Komorowski: ”Palmiry volt Varsó Katyńja”. A módszerekben tehát nem, ekkor még csak a kivégzettek számában volt különbség a németek és oroszok között, igaz, a németek hamar „behozták” az oroszok előnyét a megölt lengyelek számát illetően.

ekkoriban ő nem is járt Katyń környékén. Bár a kommunista Lengyelországban tabu maradt a téma, a lengyel emigráció nyitva tartotta a kérdést és én is az újabb lengyel kutatásokra támaszkodva írtam meg 1965-ben a párizsi Irodalmi Újságban, hogy a hadifogoly lengyel tisztek kivégzéséért egyértelműen a Berija által irányított NKVD és az akkori szovjet vezetés volt a felelős. Ezt egyébként Gorbacsov már 1990-ban beismerte, ma több nyelvű emlékmű áll a katyńi erdő mellett.

Mivel a lengyel tisztek többsége tartalékos, nem hivatásos katona volt, lényegében hadifogoly katonaruhás civileket is kivégeztek bírósági ítélet nélkül az oroszok 1940-ben. A jelenlegi ukrajnai háborúban állandóan találnak újabb tömegsírokat az oroszok által megszállt, majd kiürített területeken, az ukrán jelentések már 900 ilyen kivégzett ukrán férfiről és nőről tudnak. Az orosz közmédia hol tagadja a gyilkosságokat, hol meg azt állítja, mindezt az ukránok rendezték meg, hogy a Nyugat „sajnálja őket”; ez még Szarajevóból ismert recept, amikor a bosnyákok lőtték rommá saját magukat, nem a szerb hadsereg lesipuskásai.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szemérmetlenül hazudik, amikor azt állítja: egyetlen ukrán civilnek sem esett bántódása a „különleges hadműveletek” során. A kramatorszki vasútállomást (87 halálos áldozat!) is ezek a becstelen ukránok lőtték, nem a derék orosz katonák, akik „felszabadítani” jöttek Ukrajnát. Mindez kimeríti a „népirtás”(genocide) fogalmát, amiért Vlagyimir Putyin és társai egyszer még felelni fognak. Én magyarként szégyellem magam azért, hogy gazdasági érdekekre hivatkozva Szijjártó Péter külügyminiszter milyen arrogánsan és kihívóan erkölcstelenül gazsulál az orosz tömeggyilkosoknak. A lengyelek viszont egyöntetűen Putyin ellen és Ukrajna függetlensége mellett vannak - ezt (gondolom) nehéz kimagyarázni az átlag Orbán-hű magyar újságolvasónak. Ami engem illet, kettős állampolgár lévén, magyar állampolgárságomról nem mondok le, de lelkemben lengyelebb vagyok, mint valaha voltam.