Két hónapja zajlik a hihetetlen: Európa földjén újra tankok dübörögnek, tűzérségi lövedékek zúzzák porrá emberek millióinak otthonát. Bár elemzők sokasága próbálja magyarázni világszerte, hogy valójában mit is akar elérni Vlagyimir Putyin, két hónap után is a sötétben tapogatózunk.
Az kétségtelen, hogy hibák csúsztak az eredeti számításba, mert az biztos nem volt Putyin céljai között, hogy lerombolja a félelmetesnek hitt orosz haderő nimbuszát. Márpedig ezt tette, az orosz hadigépezet úgy járt Kijevvel, mint Attila hun király csapatai Rómával. Rejtélyes módon megállt előtte, majd behúzott farokkal visszavonult, állítólag azért, hogy megkezdje a nagy keleti, dél-keleti offenzívát. Novorosszija „visszafoglalását”, az Oroszországot a már bekebelezett Krímmel összekötő, Ukrajnát a tengeri kijárattól megfosztó szárazföldi korridor meghódítását. És egy kalap alatt biztosítsa a lehetőséget egy másik független állam, Moldova elérésére, ha netalán arra is kedve szottyanna a Kreml urának.
Csakhogy a nagy keleti offenzíva sem sikertörténet eddig, talán ugyanazon okból, mint ez az egész „különleges művelet” – a támadók általánosnak tűnő demoralizáltsága miatt. Elsőként hírszerzési vezetői fejek hullottak, mert a „felszabadító” csapatokat nem fogadták virággal, a villámháború meghiúsult, most a katonai vezetők körében zajlik a leszámolás.
De magukat a katonákat nem lehet lecserélni, nekik pedig láthatóan megfekszi a gyomrukat ez a testvérharc.
A tömeggyilkosságokat nem orosz nemzetiségű, keleti tiszt vezényelte le; vélhetően a sárga földig leitatott katonákkal hajtották végre; Mariupol ukrán védői ellen pedig a csecsen harcosokat vetettek be.
A Kreml lélektelen stratégái nem számoltak az emberi tényezővel, holott ezt a háborút még nem robotok vívják. Ráadásul azzal sem kalkuláltak, hogy a Nyugat soha nem tapasztalt szinkronban, saját gazdasági érdekeit mellőzve, egységesen, nem az agya, hanem a szíve szerint reagál. Ez a kis számítási hiba még Európa legnagyobb hadseregét is térdre kényszerítheti.