Az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszerek 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig megélhetést biztosítanak. A vízi élőlényekben általában több az értékes tápanyag, mint szárazföldi társaikban, így ha ezt részesítenénk előnyben, azzal nemcsak az állattartás miatt elfoglalt szárazföldi területeket szabadíthatnánk fel, de a globális éhezést is csökkenthetnénk. Mindezt azonban nem a már most is káros túlhalászattal kellene elérni, hanem más fajták (kagylók, tengeri algák és moszatok) tenyésztésével és fogyasztásával - olvasható a Másfélfok klímapolitikai blogon megjelent cikkében Jurecska Laura környezetkémikus, a környezettudományok doktora.
Jelenleg világszerte 700 millió ember, a teljes népesség 9 százaléka éhezik, becslések szerint ez a szám az évtized végére 840 millióra emelkedik majd. Ezzel szemben a Föld lakosságának harmada (2,6 milliárd) túlsúlyos vagy elhízott. Egy 100 fős nemzetközi kutatócsoport arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen szerepe lehet ezen problémák kezelésében az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszereknek.
Az édesvizekből és óceánokból származó élelmiszereknek már eddig is jelentős szerepe volt a világ élelmezésében, de a vizekből származó élelmiszer fogalma túlmutat a halakon vagy a tenger gyümölcsein, ide tartozik az édesvizekből, illetve óceánokból és tengerekből származó állatok, növények és algák összessége, melyeket angolul egyszerűen „blue food”-nak, azaz „kék étel”-nek hívnak. Világszinten ezek az élelmiszerek 3,2 milliárd ember számára jelentik a fő fehérjeforrást, 800 millió embernek pedig a megélhetést is ezek biztosítják.
Amerikai kutatók több, mint 3500 vízi állat tápanyagtartalmát vizsgálták és vetették össze szárazföldi állatokéval. Megállapították, hogy a vízi élőlényekben több az omega-3 zsírsav, illetve A és B12-vitamin, továbbá kalcium-, jód-, vas- és cinktartalmuk is nagyobb, mint a szárazföldi haszonállatoktól származó húsféléké. Számításaik szerint 10 éven belül akár 166 millió alultáplált ember számára jelenthetne megoldást az, ha hozzájuthatna a vízi élőlényekből származó élelmiszerekhez.
Joggal teheti fel bárki a kérdést, hogy milyen környezeti és ökológiai hatásai lesznek annak, ha a már így is túlhalászott vizekből még több élelemhez kíván jutni az emberiség? Egy másik amerikai kutatás szerint az üvegházhatású-gázkibocsátás, valamint a nitrogén- és a foszforszennyezés tekintetében a kagylók és a moszatok fogyasztása terheli a legkevésbé a környezetet. A pontyot, pisztrángot, lazacot, harcsát és tilápiát tenyésztő akvakultúrák környezeti terhelése azonban vetekszik a csirketartáséval, amelyet egyébként a szárazföldi állattartási módok közül környezeti szempontból az egyik legjobbnak tartanak. A szakértők szerint a megoldást az jelentheti, ha a szárazföldi állattartás helyett a halászatot, azonban belül is kisebb halfajták és a kagylók tenyésztését részesítjük előnyben.
Nemcsak a tenyésztett fajok összetételében van lehetőség környezeti szempontból kedvező változtatásokra, hanem a tenyésztési technológiák terén is. Az úgynevezett recirkulációs akvakultúrákra, illetve a nyíltvízi haltenyésztésre egyaránt a kedvezőbb hozamok és a tápanyagok hatékonyabb felhasználása jellemző. A szelektív tenyésztés és a jó minőségű haltápok alkalmazása pedig hozzájárulhat az úgynevezett takarmány-átalakítási arány javításához, vagyis ahhoz, hogy adott mennyiségű takarmányból több elfogyasztható húst termeljünk.
A vízi ökoszisztémák maguk is változásban vannak a klímaváltozás miatt. A nyílt vízi halászatnak minden bizonnyal szembe kell néznie azzal, hogy a fajösszetétel megváltozik. Míg a trópusok térségében előreláthatólag 40 százalékkal csökken majd a lehalászható állomány, a magasabb földrajzi szélességeken akár 30-70 százalékos növekedés is lehet. Vagyis Indonézia, Kína és Chile vizeiben előreláthatólag kevesebb halat fognak majd, Alaszka, Grönland, Norvégia és Oroszország azonban a lehalászható állomány növekedésével számolhat. Európa térségében a délen elterjedt fajok észak felé vándorolva igyekeznek a számukra megfelelő hőmérsékleti és táplálékviszonyokat megtalálni, vagyis például a kakashal, a márna, a szardella és a szardínia elterjedési területe északabbra tolódik, míg a lepényhal például úgy alkalmazkodik, hogy mélyebbre húzódik.
Hínár, a szuperélelmiszer
A magas fehérjetartalmú élelmiszerektől a műanyagokon át egészen az üzemanyagokig terjed a tengeri növényben rejlő, hatalmas lehetőség, amit most svéd tudósok próbálnak meg kiaknázni. A Tengerészeti Laboratórium szakértői úgy vélik, hogy a tengeri moszat lehet az egyik legfontosabb növény a hústól való "fehérjeváltásban". A tavaly tavaszi termés egy része mintegy 30 százalékos fehérjetartalmú volt, ami közel áll ahhoz a szinthez, amely lehetővé tenné, hogy felvegye a versenyt a világ más nagy fehérjeforrásaival, például a hússal és a szójával.
Ez nem csak egy fehérjeforrás. Ahogy a fosszilis tüzelőanyagok helyett a bioalapú gazdaságra térünk át, a tengeri moszat sok olyan vegyületet biztosíthat, amelyre szükségünk van. Ulrica Edlund a stockholmi KTH Királyi Technológiai Intézet tudósa, a polimerek tudományának professzora, például hínárból kivont poliszacharidokat használt műanyag fóliák és más műanyagok előállítására. Ez lehetővé teszi olyan biomassza felhasználását, amely nagy arányban állítható elő az óceánokban.
A hínártenyésztés azonban még gyerekcipőben jár a világon. A svéd laboratórium csapata által kidolgozott technikákat azonban egyre szélesebb körben kezdik el alkalmazni, amelyekre ugrásszerűen megnőtt a kereslet a helyi éttermek és bioanyagokkal foglalkozó startup cégek körében. A hínárültetvények már egyre több helyen bukkannak fel Európában, az Atlanti-óceán és az Északi-tenger partjain. Mindezek ellenére Európa még mindig csak elenyésző töredékét termeli a világ hínárjának: a 17 milliárd dollárra becsült hínárpiac 90 százalékát Ázsiában állítják elő: Kínában, Indonéziában és Japánban egész öblöket foglalnak el a hínárfarmok. Az Európai Unió jelenleg mindössze 1000 tonna hínárt termel évente, szemben a 35 millió tonna globális termeléssel.
