WHO;légicsapás;kórházak;háborús bűncselekmények;orosz-ukrán háború;

2022-05-08 06:56:00

WHO: mintegy 200 csapást mértek egészségügyi létesítményekre az ukrajnai háborúban

Oroszország eddig következetesen tagadta a háborús bűncselekményekre vonatkozó vádakat, és jelezte: nem támad civil célpontokat.

Eddig mintegy kétszáz csapást mértek egészségügyi létesítményekre az ukrajnai háborúban - közölte Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója szombaton Kijevben.

Az értesüléseket továbbítják az illetékeseknek, hogy tisztázzák, háborús bűncselekményekről van-e szó - tette hozzá Ryan.

A vészhelyzeti igazgató sajtótájékoztatóján aláhúzta: a háborús felek kötelesek kerülni az egészségügyi létesítmények elleni támadásokat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt mondta: az orosz erők közel négyszáz egészségügyi létesítményt pusztítottak el vagy rongáltak meg Ukrajnában a háború február 24-i kezdete óta.

Oroszország eddig következetesen tagadta a háborús bűncselekményekre vonatkozó vádakat, és jelezte: nem támad civil célpontokat.

Mike Ryan a WHO főigazgatójával, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal együtt utazott előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe. A főigazgató hangsúlyozta: a WHO az ukránok oldalán áll. Egyúttal felszólította Oroszországot, hogy vessen véget a háborúnak.

Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter szombaton azt mondta: tíz orvos meghalt és további negyven megsebesült a harcokban.

 - idézte az Ukrinform hírügynökség a minisztert.