Kína;Hongkong;

- Sötét idők jönnek, egész Hongkongot megkapta a rendőrfőnök, aki leszámolt a demokráciával

A demokráciapárti mozgalom elleni leszámolás levezénylője lesz az új kormányzó. A lakosság és az üzleti világ bizalmát aligha fogja visszaszerezni, de nem is erre szól a megbízatása.

Cseppet sem demokratikus, ám rendkívül hatékony volt a hétvégén lezárult hongkongi kormányzóválasztás. Mindössze egyetlen aspiránst állhatott rajthoz, John Lee egykori rendőrfőnök személyében.

A 64 éves jelölt biztos győzelmének tudatában meglehetősen szerényen kampányolt: előre kiválasztott családokat keresett fel, studióközönség nélkül tartott tévéfórumon válaszolt újságírói kérdésekre, majd pénteken zárt gyűlés tartott gondosan megválogatott résztvevők előtt. Stábja biztosította, hogy a hongkongi átlagembereknek véletlenül se legyen lehetőségük kifejezni ellenérzéseiket és ezzel belerondítani az eljárásba, amelybe egyébként sincsen beleszólásuk: a vasárnapi szavazáson az 1461 fős Peking-barát elektori kollégium adhatta le voksát. Természetesen John Lee nyert, bár mégsem lehet feltétlenül büszke a végeredményre, hiszen 1416 támogató voks mellé, 8 ellenző és 4 érvénytelen szavazatot is begyűjtött, 33-an pedig távol maradtak az urnáktól.

A pekingi és a hongkongi kormányzat az utóbbi időben már a látszatra sem ad, nem érdekli őket mit gondol közvélemény, csak a rezsim stabilitása számít

- minősítette lapunknak a választási eljárást Glacier Chung Ching Kwong, németországi önkéntes száműzetésben élő hongkongi demokráciapárti aktivista. A Kínával foglalkozó parlamentközi szövetség (IPAC) hongkongi ügyekben illetékes kampány koordinátora. – Ha több jelölt lett volna, akkor az bizonytalansági tényezőt jelenthetett volna és még ezt sem tudták elviselni – tette hozzá. Az aktivista szerint John Lee kormányzóként Peking bábja lesz, irányítása alatt folytatódik majd Hongong korlátozott autonómiájának felszámolása és még leköszönő elődjénél Carrie Lamnál is sötétebb időket hoz a városra. Ahogyan a 2019-es tüntetéssorozatot és a 2020-ban elfogadott nemzetbiztonsági törvényt kezelte, abból világosan kitűnik, hogy nem érdeklik a protokollok és az eljárásrend, amennyire csak tud, vissza fog élni a hatalmával - jelentette ki Kwong.

A kínai vezetés azonban vélhetően éppen az említett túlkapások miatt szemelte ki John Lee-t: a tiltakozások szétverésével, a demokráciapárti mozgalom kulcsfiguráinak bebörtönzésével a volt rendőrfőnök Peking nézőpontjából csak a rátermettségét bizonyította. Javára szólt az is, hogy a 3 évvel ezelőtti, a kiadatási törvénytervezet elleni tömegdemonstrációk során mindvégig rendíthetetlenül kitartott a végül visszavont javaslat mellett. Rendszer iránti megingathatatlan lojalitása gúnyolódás tárgya is: a kínai neve, Ka-Chui hangzása miatt Pikachunak is csúfolják, mert Peking hűséges pokémonjaként vagyis háziállataként viselkedik. Arto, Hongkong egyik legismertebb kormánykritikus karikaturistája gyakran rajzolja meg a metropolisz Pikachuját, mint a Micimackóként ábrázolt Hszí Csin-ping kínai elnök engedelmes házi kedvencét.

Az eddigi gyakorlat alapján azonban korántsem volt magától értetődő, hogy John Lee lesz az új kormányzó, hiszen azóta, hogy Hongkong 1997-ben újra visszatért kínai fennhatóság alá, vezetői mindig üzletemberek vagy hivatalnokok voltak. Mostanra azonban megváltozott a város Kínán belüli státusza: korábban fontos pénzügyi központként a világra nyitó kommunista ország kapcsolódási pontja volt,

ma viszont csak egyike a gazdagabb kínai városoknak,

s öntudatos, szabadságvágyukról tanúságot tevő polgárai miatt kockázati tényező. Az, hogy a pekingi vezetés az Egyesült Államok által szankciókkal sújtott volt rendőrfőnök előtt egyengette a hatalomba vezető utat, azt is jelzi, hogy mindent a rendszer stabilitásának rendelnek alá. John Lee várhatóan a biztonsági kérdésekre fog összpontosítani, meg sem próbálja visszaszerezni a lakosság vagy az üzleti élet megrendült bizalmát. Az új kormányzó azt ígérte, hogy júliusi beiktatása után egyik legfőbb célja új nemzetbiztonsági jogszabály kidolgozása lesz, amely kiegészítheti, akár szigoríthatja is a Peking által két éve elfogadott rendelkezéseket.

Az elnyomás fokozása azonban visszájára is elsülhet. “Nem hinném, hogy John Lee el tudja fojtani a demokrácia és szabadság iránti vágyat. Épp ellenkezőleg: úgy vélem, hogy az emberek még jobban fognak áhítozni ezekre, amikor rájönnek, milyen nehéz az élet az új kormányzó alatt” - mondta Glacier Chung Ching Kwong. Elismerte ugyanakkor, hogy a drákói szigorúságú nemzetbiztonsági törvény és járványügyi korlátozások miatt a következő hónapokban kicsi a tömegtüntetések esélye. – Nem tudom megmondani mikor lesznek tiltakozások, mert a hongkongi helyzet nagyon gyorsan változik. De bízom benne, hogy előbb-utóbb sor kerül a rájuk, mert mi hongkongiak nem adjuk fel olyan könnyedén a szabadságért folytatott harcot – hangsúlyozta a Népszavának a demokráciapárti aktivista.

Összemosta a náci Németország felett 77 évvel ezelőtt aratott győzelmet és az Ukrajna ellen most folyó háborút Vlagyimir Putyin.