Az Orbán-rezsim összeomlása

Az elvesztett választás után az a vita áll a figyelem középpontjában, hogy az Orbán-rezsim megdönthető-e egyáltalán választások révén, vagy a hatalom koncentrációja és a média monopóliuma miatt már eleve olyan zárt rendszer, ahol a választások csak a diktatórikus rezsim díszleteként és nemzetközi marketing eszközeként szolgálnak.

Az Orbán-rezsim valóban egy „tökéletes autokrácia” és csupán egy „zombi demokrácia”, de annak hangsúlyozása, hogy választások révén nem váltható le, az utóbbi hetekben mégis inkább a „tökéletlen” demokratikus ellenzék pártjainak önigazolásául szolgált. 2010 után az Orbán rezsim sikeresen építkezett ugyan, mivel lopakodó államcsínnyel sorra elfoglalta és egységes rendszerré formálta a gazdasági, politikai és kulturális szférákat, de ebben az építkezésben nagy szerepük volt a tétlen és tehetetlen, az európai típusú politizálásra képtelen ellenzéki pártoknak is.

Így változott a legutóbbi választások nyomán az Orbán-rezsim olyan határesetté, ami már egyre inkább rezisztenssé válik a demokratikus választások járványával szemben, míg a gyengén fejlett autokráciák bukdácsolnak, kisebb-nagyobb demokratikus fordulatokat produkálnak, ahogy a szlovén, cseh és szlovák esetek mutatják. A „tökéletes” rendszerek viszont hosszú ideig ellenállnak a választások kihívásával szemben, és nem a választáson buknak meg, hanem összeomlanak, mert éppen a „tökéletes” kizsigerelés révén kimerülnek a külső és belső erőforrásaik.

A „tökéletes autokrácia” összeomlása négy folyamaton keresztül jellemezhető. Mindenekelőtt korábban elképzelhetetlen mértékben felfokozódik az EU-val való konfrontáció, mivel az orosz agresszió Ukrajnában meghozta az Orbán-rezsimnek nemcsak a győzelem napját, hanem felírta a falra a végítélet napját is, rögtön a választási győzelem után. Az EU hosszú tehetetlenkedése már véget ért, mert az orosz agresszió az EU-t is sarokba szorította, és az ukrán válság miatt az évtizedes halogatás után már nincs volt hová hátrálnia az Unió Putyinjaival szemben, A látványos korrupció, az oligarchák tündöklése és a propaganda-drog sikeres évtizede után a 2022-es év az Orbán-rezsim számára a kapkodó, rendezetlen visszavonulás éve, aminek a hátterében felmorajlik a költségvetési és adósságválság.

Az EU is önvizsgálatot tart és bűnbánatot gyakorol a Merkel-kurzus bűnbeesése, a német multiknak a magyar oligarchákkal való cinkos-cinikus összeborulása után, hiszen nemcsak Orbán bújt össze Putyinnal, hanem Merkel is Orbánnal. Az utóbbi hetekben a német politikai elit Oroszország ügyében teljes hátraarcot csinált, így van esély arra, hogy a német multik is eleresztik Orbán kezét.

Az EU aktivizálódása az Orbán-rezsim korlátlan korrupciós étvágyával szemben mostanság mozgósító szerepet játszik a hazai politikai életben is, már egyre kevésbé kell mentegetőzni az EU tétlensége miatt, akárcsak az EU által kikényszerített és felzárkózásként meghirdetett, az olcsó és képzetlen munkaerőre épülő gazdaság tévútja miatt. Így aztán idehaza is csökken az uniós tudathasadás, mivel az Európa-barát erőknek is bírálniuk kellett az Uniót tétlenkedése és a német multik mohósága miatt.

Ugyanakkor a bőven beözönlő uniós források üzemanyagként alapvetően szükségesek voltak a „tökéletes” autokrácia működtetéséhez, hiszen igen nagy volt a belső működtetés motorjának az „energiaigénye”. Az uniós megszorításokkal, netán az érdemi megvonásokkal már a politikai életben is beáll az „energiaválság”, és az összefonódott fideszes gazdasági és politikai elitben is megkezdődik a szétesés, a koncon való marakodás.

Először is azzal, hogy kit áldozzanak fel a bíróságokon, aki elviszi az Orbán-rezsim összes bűneit. Az első szimbolikus áldozatokat már ki is választották, és a bársonyos perek a hosszú halogatás után már megindultak. Hiszen az EU-ban Orbánnak vezekelni kell, legalább formálisan és látványosan, nemcsak a kapkodó külügyi vétózások, hanem főleg a legügyetlenebb rokoni-haveri pénzügyi lenyúlások miatt. Bár előbb-utóbb, a tárgyalások végső kudarcaként úgyis elzárják a pénzcsapokat, és az oligarchák kézből etetése helyett az Unió ideküldi az európai ügyészséget.

Ez a második folyamat még nagyobb belső mozgósító szereppel jár, hiszen országszerte és világszerte feltárulnak az Orbán-rezsimnek az uniós erőforrásokat elnyelő fiskális csatornái. Mindinkább, mindenki számára hallható lesz a pénzpumpa dübörgése, és reflektorfénybe kerülnek az Orbán-rezsim kedvenc oligarchái, akár a családban is. Ahogy egy süllyedő hajón szokás, megkezdődik a küzdelem a mentőcsónakokért és a mentőmellényekért. A Fidesz arisztokratái kiadják a jelszót, hogy meneküljön, aki tud, de nagy pechjükre az orosz agresszió után a Nyugat már begyakorolta, hogyan kell elkapni a menekülő oligarchákat.

A következő, immár harmadik menet az összeomlás folyamatában a nemzetgazdaság motorjának leállása, hiszen a tökéletes orbáni autokrácia működésének az uniós pénzek lenyúlása mellett a hazai erőforrások fosztogatása is fontos mozzanata volt. A parlamenti kétharmados diktatúra lehetővé tette az egészségügy és az oktatás kifosztását, és ezzel a hazai társadalmi kapacitás teljes tönkretételét. Ez a sorsromboló tékozlás mára már elsorvasztotta nemcsak a fejlődés, a nemzetközi versenyképesség forrásait, hanem magának az elemi működésnek az alapfeltételeit is. Ebben a megsebzett országban megint csak a „meneküljön, aki tud” elve lépett életbe, de nemcsak a fosztogató oligarcháknál, hanem a kifosztott fiataloknál is.

Újabb végponthoz érkeztünk, a jelenlegi társadalmi kapacitás már nem elég az európai típusú működéshez, éles versenyben vagyunk Bulgáriával az Unióban az utolsó helyért. Ez a kritikus állapot is meghozza a maga mozgósító szerepét, mert brutálisan kitűnnek az összefüggések a közpolitikai kormányzás népellenes bűnei és az oligarchák gazdagodása között, hiszen feltárul, hogy hova ment az egészségügyből és a közoktatásból elcsalt pénz.

És végül, negyedszerre, az Orbán-rezsimmel belépett a siserahad, az új undokok beáramlásával megjelent az udvaroncok mohó és agresszív nemzedéke is. Az ős-fideszeseké volt a diadalmenet, az övék lesz a gyászmenet. A sáskahadra épülő kormányzás sikertelensége már a kovidválság idején nyilvánvalóvá vált, mivel a kormányzatban csak egyetlen minisztérium működőképes, a Rogán-féle propaganda-minisztérium, ami még ezt a borzalmas válságkezelést is el tudta mismásolni. Csak a propagandagépezet működik, a legkártékonyabb tevékenység a legmagasabb fokon, míg a legfontosabb tevékenységek, az egészségügyi ellátás és a közoktatás a legalacsonyabb fokon.

A NER a Nemzeti Függőség Rendszerének álneve, hiszen a személyes, újfeudális függések rendszere az egész társadalmat áthatja. A társadalom működését, az emberek normális életvitelét lebénítja a nagyvezértől a kis falvak polgármestereiig lehatoló szervilizmus és a korrupció kényszerházassága. A társadalmi mozgósító szerep itt a maga legszélesebb mivoltában jelentkezik a pénzcsapok elzárása után mint össztársadalmi felháborodás a senkik siserahadával szemben, hiszen megtestesülnek és lelepleződnek az apróbb paraziták is. Ezzel megrokkan és szétmorzsolódik a tökéletes autokrácia élősködő rendszere, véget ér a sáskajárás, és alul-fölül összeomlik a társadalom minden zegét-zugát átfogó rendszer.

Az Orbán-rezsim azért mégiscsak vitte valamire a nemzetközi tekintély terepén is, mert pária lett a demokratikus világban, pofozóbaba a kormánynyilatkozatokban, a nyugati közvéleményben és a nemzetközi publicisztikában, végül a kézenfekvő negatív példa a politikai vitákban. Ide jutottunk az összeomlás előtt, de az Orbán-rezsim csúfos összeomlásával nemcsak hazánk polgárai, hanem a széles nemzetközi közvélemény is nagyon meg fog könnyebbülni.

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.