kormányalakítás;

2022-05-14 06:00:00

Game over

Sajátos módon játszott Orbán a kormányalakítással: szerdán közzétett egy fényképet a közösségi oldalán Alakulunk címmel. Azt írtam, hogy játszott a miniszterelnök, és komolyan, szó szerint értettem; túl azon, hogy rákapott a Facebookra, voltaképpen azt próbálgatja, meddig mehet most el a nyilvánosság és a maga szórakoztatásában. Az ember – a magát komolyan vevő politikus – ugyanis nagyon is megtiszteli mind a társadalmat, mind pedig leendő kormánya tagjait. Megtiszteli, mégpedig oly módon, hogy ünnepélyes keretek között tudatja a jelöltekkel és velünk is, kikre bízza Magyarország fontos ügyeinek irányítását.

Csakhogy Orbán – vagy a szűkebb környezete – most úgy döntött: társasjátékot indít. Homályban tartotta, kiket is takar az „alakulunk” szó, kiket ültetett az asztala köré, hadd találgassunk mi, újságírók, és osszuk meg a képet mindenkivel, kit láthatunk a fotón, és vajon mi lesz belőlük. Jé, ott van Navracsics és Lázár is, meg Szalai-Bobrovniczky, de mit keres ott Nagy Márton, Csák János? Havasi persze adott nekünk egy névsort, természetesen nem kormánynévsor volt ez, csak a meghívottak listája; annak illusztrációja, hogy ők lesznek a bábok Orbán kezében.

Ott bújik meg a sorban Rogán, akinek még nagyobb hatalma lesz, hozzá kerülnek a titkosszolgálatok, mások viszont azt mondják, Rogán a fedőnév, Orbán húzta közelebb magához a titkok tudóit és kutatóit. De akkor mi lesz Pintér Sándorral, aki ugyancsak tagja a díszes kompániának? Tényleg az egészségügyet fogja uralni az egykori tábornok? És hova tűnt egy másik tábornok, Benkő Tibor? Háborús időkben miért egy civilre bízzák a hadsereget (Szalai-Bobrovniczky)? Pont most, amikor a szomszédban dúló háborúra hivatkozva újra rendkívüli jogrendet, rendeleti kormányzást kíván magának a miniszterelnök?

Sok-sok kérdés merül fel az emberben, no meg nyilván az is, hogy a terveiről, elképzeléseiről is beszámol majd nekünk az ország ura, és úgy mutatja be csapata tagjait, hogy nekünk, hétköznapi embereknek is elmondja, kitől mit vár, kinek mi lesz a pontos feladata.

Közben elkészült az igazi tablókép is, de addigra kvázi lerágott csont lett az új kormány összetétele. A játék ugyanis csak addig volt érdekes, amíg ki nem derült, kit ejtett, kit tartott meg és kit emelt fel a régi-új miniszterelnök. Hát most már tudjuk: Szijjártó és Varga Mihály, a hűség mintaképei még a közös asztalról is lemaradhatnak, oly stabil a helyük. A többieknek meg azért kellett ott lenniük, mert volt mitől tartaniuk? Vagy tényleg nehéz volt közös időpontot találni, amikor mindenki eleget tudott tenni Orbán meghívásának?

De ne tovább, elég a kremlinológiai fejtegetésekből. A kormány valódi működéséről, a személyi felelősségekről ezután sem fogunk többet megtudni, mint az ezt megelőző időszakokban. Mindazonáltal felesleges is firtatni, pontosan tudjuk, hogy minden döntés a miniszterelnök kezében összpontosul. Igazi felelőse pedig úgysincs semminek, mert ha volna, akkor legalább egy Vargával biztosan kevesebb lenne az új kormányban.

Game over.