építőipar;drágulás;ÉVOSZ;Koji László;építőanyagok;

2022-05-17 11:45:00

Újraáraznák az építési szerződéseket

Az áremelkedésekből adódó kockázatot, költségnövekedést az építőipari vállalkozók egyedül nem tudják viselni, azt meg kell osztani a megrendelővel annak érdekében, hogy a létesítmények elkészülhessenek.

A tavalyi és az idei drágulások előtt megkötött szerződések nagy részénél ezért indokolt lehet az árfelülvizsgálat. Azoknál a munkáknál pedig, amelyekre most kötik majd meg a szerződéseket, célszerű előre rögzíteni, hogy a jövőbeli árnövekedést vagy akár csökkenést hogyan fogják kezelni – közölte Koji László. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke már egy évvel ezelőtt is jelezte, hogy a Covid-járvány miatti építőanyag-drágulás komoly problémákat okoz az építési szerződéseknél. Tavaly egyes építőanyagok ára 15-150 százalékkal ugrott meg, az orosz-ukrán háború, az energiaárak emelkedése, a forint gyengülése az idén pedig tovább nehezíti a helyzetet. Jelenleg további 15-25 százalékos drágulás látszik.

Koji László szerint szerint útmutatásra van szükség a munkák mintegy 60 százalékát kitevő állami megrendeléseknél is. Az árakkal kapcsolatos fenti problémákat ezért a Közbeszerzési Tanácsnak is jelezte, amely aktualizálta a közbeszerzési eljárások keretében megkötött szerződések módosításával és teljesítésével kapcsolatos útmutatóját. Az ÉVOSZ közleménye szerint ez az útmutató jogszerű keretek közé helyezi az árkockázat megosztását a megrendelő és a vállalkozó között. A folyamatban lévő munkáknál pedig eljárási rendet kínál az árak szükség szerinti felülvizsgálatához, hogy egyik fél se élvezzen jogtalan előnyt vagy kerüljön hátrányba az előre nem látható jelentős árváltozások miatt. A továbbiakban megkötendő szerződésekhez pedig az ÉVOSZ készített egy ár-indexálási javaslatot.

Mint arról beszámoltunk: a KSH adatai szerint januárban az építőipar rendelésállománya egy hatalmas, 50 százalékos ugrással a decemberi 2100 milliárd forintról 3200 milliárd forintra emelkedett, amire az állami szerződések jelentős átárazása lehet a magyarázat. Az első negyedévben az építőipar termelői árai az építőanyagok jelentős drágulása és a munkaerőköltség növekedése miatt több, mint 20 százalékkal nőttek a tavalyi első negyedévhez képest.