roma;botrány;közgyűlés;ORÖ;

„Ha én meg akarom ütni, akkor meg is ütöm” – kitört a balhé, rendőrök jelentek meg az ORÖ közgyűlésén

Kissé elszabadultak az indulatok, kihívták a rendőrséget az Országos Roma Önkormányzat székházába.

Néhány héten belül harmadik közgyűlését tartotta tegnap az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), de a rendezvény ugyanúgy terméketlennek bizonyult, ahogyan az előző kettő. A különbség csak az, hogy ezúttal a rendőrség is kivonult a Dohány utcai székházba.

Bajban lennénk, ha pontosan kellene rekonstruálnunk, a közgyűlésen mi is történt, de hosszú, nehezen követhető vita zajlott arról, hogy mely javaslatok szerepeljenek a napirenden. Az egyik szavazás után végképp felbomlott a rend, a káosz egyre nőtt, az ordítozásban elveszett a felszólalók hangja. Agócs János, az ORÖ elnöke szünetet rendelt el, majd – mivel ezt követően sem csitultak az indulatok – berekesztette az ülést.

A képviselők maradtak a helyszínen, nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében becsületsértő megjegyzéseket vágtak egymás fejéhez. Varga Zoltán, az ORÖ egyik elnökhelyettese elpanaszolta, hogy Balogh Mihály képviselőtársa felé ütött a botjával és fenyegetőzött. A hivatalvezető kihívta a rendőrséget. Csaknem húsz rendőr jelent meg: felsorakoztak az ülésteremben, aztán tanácstalanul néztek egymásra. Ekkor már viszonylagos nyugalom honolt a székházban, a képviselők kisebb csoportokban beszélgettek.

A rendőrök felírták az atrocitásban érintettek és a tanúk adatait. Balogh Mihály kérdésünkre elmondta: azért lett indulatos, mert a mostani közgyűlésen sem sikerült elfogadni az ORÖ költségvetését. Pedig a pénzügyi bizottság vezetőjeként súlyos betegen már másodszor ezért utazott Tiszalökről Budapestre. Szerinte Varga Zoltán „anyázott”, ő erre reagált. Nem állt szándékában bántalmazni az elnökhelyettest, csak az előtte lévő asztalra csapott a botjával. „Ha én meg akarom ütni, akkor meg is ütöm” – érvelt.

Agócs János, az ORÖ elnöke lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy levelet készül írni a Belügyminisztériumnak a „rendkívüli állapotok” miatt, a minisztériumtól és a kormányhivataltól kér állásfoglalást arról, mi legyen a testület költségvetésével.

Tervei szerint a bíróságon feljelentést tesz képviselők ellen. Megkérdeztük azt is, hogyan lesz képes működni a továbbiakban az Országos Roma Önkormányzat. Agócs csak annyit mondott: „nem tudjuk, ezt majd a kormányhivatal eldönti”.