Látszólag kockázatott Emmanuel Macron francia elnök azzal, hogy női politikust, Élisabeth Borne-t tette meg új kormányfőnek. A francia inkább amolyan „macsó-társadalomként” ismert, amit a Le Figarónak az a megjegyzése is jelez, hogy a helyiek most valamelyik észak-európai országban érezhetik magukat, ahol teljesen természetes a női vezető.
Párizsban azonban a női politikusoknak eddig nem termett sok babér. Ségolene Royal állt eddig a legközelebb az elnökséghez még 2007-ben, Marine Le Pen pedig mindkétszer alulmaradt Macronnal szemben. Igaz, a Nemzeti Tömörülés volt elnökének megválasztása éppen nem a francia társadalom felvilágosultságát jelezte volna.
Macron azonban több tekintetben is jó döntést hozott. A francia társadalom mintegy háromnegyede ért egyet azzal, hogy a miniszterelnök nő legyen, ráadásul Borne tapasztalt politikus,
öt éve miniszter. Két politikai üzenetet is hordoz, hogy rá esett a választás. Régóta közel állt a szocialista párthoz, korábban Ségolene Royal kabinetfőnöke is volt. Ez azt jelzi, hogy a francia elnök célja a baloldal megosztása a júniusi kétfordulós parlamenti választás közeledtével, hogy a mérsékelt baloldali szavazók számára hitelesebb alternatíva legyen a voksoláson az elnök által fémjelzett „Együtt” nevű szövetség, szemben a baloldali koalícióval, melynek élén az euroszkeptikus Jean-Luc Mélenchon, az áprilisi francia elnökválasztás meglepetésembere áll. Borne szociálisan érzékeny politikusként ismert, illetve környezetvédelmi kérdésekkel is foglalkozott, ami ugyancsak megkönnyíti a baloldali szavazók elorozását.
Nem mellékes az sem, hogy Borne sikeres tárcavezető volt, sikerült megreformálnia az állami vasúttársaságot, a nagy adósságot felhalmozó SNCF-et, miközben már több korábbi kormány bicskája beletört ebbe a kísérletbe. Sokat tett azért is, hogy csökkenjen a munkanélküliség a 25 év alattiak körében, így 1992 óta most a legmagasabb a foglalkoztatottság e korcsoportnál.
Borne kinevezése telitalálat lehet, persze az igazi teszt a parlamenti választás lesz.