– Milyen a nők élete, sorsa itt, Európa legdélibb részén, ahol oly sok erő formálta nemcsak a sziget történelmi és földrajzi, hanem az emberi természet viszonyait is?
– Mi itt matriarchális társadalmi formában élünk. A családban az anya szava szent, és mindig nagyobb befolyása van, mint a hozott asszonynak, a feleségnek. Sok házasság ma azért megy tönkre, mert az emancipált lányok nem bírják feldolgozni, hogy nem ők parancsolnak, hanem az anyós. Persze senki nem szeret a mama fennhatósága alatt élni, de ezt el kell fogadnia annak, aki idejön férjhez. A férjem, Tonino minden este három órát tölt az ágyban fekvő anyja mellett, aki már nem igazán kommunikál, de ők a bátyjával még így is kötelességüknek érzik az együttlétet az édesanyjukkal. Ha Toninóval akarok vacsorázni, akkor azelőtt kell, különben le kell nyelni, hogy
este nincs közös időnk, mert az anyalátogatás előbbre való, mint én.
Próbáltam rávenni, hogy legalább a hónap felében legyünk együtt, vegyenek fel valakit, aki a mamával lenne, hiszen nekünk is van baráti társaságunk, a családi panziónkban vendégeink, akiket kettőnknek kellene kiszolgálni. Ez néha sikerül is, cserél a bátyjával. Szicíliában a születési rangsor is erős, az idősebb testvér szava a döntő a szülők után.
– Rengeteget dolgozol. Ez itt jellemző a nőkre?
– Á, dehogy! A nők nagy többsége itt nem dolgozik. A negyven alattiak már inkább, mert az idősebbekben még az a képzet él, az asszony azért van, hogy otthon rendben menjen minden, az időseket gondozza, ápolja a rokoni kapcsolatokat, intézze a hivatalos dolgokat, tanuljon a gyerekekkel. Ami szerintem nem is olyan nagy baj, hiszen ha minden nő kiteljesíthetné magát napi 4-6 óra otthonon kívül végzett munkával, és a család is olajozottan működne, az mindenki hasznára válna. Egészségesen étkeznének, a gyerekek normális egóval nőnének fel, eligazodva a jogok és kötelességek között, megtanulnák a munka tiszteletét. Szicíliában a férfiak nem úgy kezelik a feleségüket, mint Magyarországon, hogy én hozom a több pénzt, te cserébe kiszolgálsz a keresőtevékenységed mellett, hanem értékelik a családért végzett munkát, mert befektetésnek érzik a közös jövőjükbe. A megbecsülés miatt itt egyszerűbb rábólintani az otthonmaradásra. Nagyon fontos a nők feladata, nem érzik magukat áldozatnak a család oltárán. Régen ennél többet nem is vártak el tőlük, a férfi teremtett meg minden anyagi javat a családnak, ami szintén nem volt könnyű feladat.
– Hol tudnak errefelé ismerkedni, összejönni a fiatalok?
– Ez itt nem megy könnyen. Nagyon sok bár és diszkó van, de azok nem ismerkedésre lettek kitalálva, hanem szórakozásra, azért csak párban lehet belépni. Egyedülálló nem mehet be a szórakozóhelyre. Különösképpen a nagyvárosokban, például Palermóban. Amikor elmegyünk Toninóval szórakozni, és hívja a facér barátait, a bejáratnál bevárunk három-négy szingli lányt, mert csak velük együtt tudunk bemenni.
– Miért ez a szabály?
– Hogy a férfiak féltékenységükben nehogy elragadtassák magukat, mert a szenvedélyesség jellemző az itteniekre. Ezt akarják megelőzni, aránylag sikerrel. De nemcsak a férfiak, a mai lányok is igencsak harciasak. Ha akár véletlenül is, de egy idegen nő ránéz a velük lévő férfira, azonnal beindul a cicaharc.
– Védik a saját prédát…
– Így van. Megszerezte, az övé. A helyi lányokhoz sem lehet csak úgy odamenni, mert általában a barátaikkal, testvéreikkel mozdulnak ki, akik nem engednek be idegent maguk közé. Az itteni fiúk és férfiak a mimikájukkal, sikertelenség esetén a mozdulataikkal is kifejezik nemtetszésüket a betolakodó felé. Csak ritkán juthat el az ismerkedés a beszélgetésig, mert a fiúk nagyon féltik a lánytestvéreiket. Mivel az itteni férfiaknak is nehéz a szicíliai lányok szívét meghódítani, már ami a konkrét fizikai közeledést jelenti, ezért van óriási sikere a turistahölgyeknek. Például Céfaluban vannak kimondottan turistáknak fenntartott szórakozóhelyek, ahol ismerkedni lehet.
– Amikor tizenhat éve Szicíliába jöttél a későbbi férjedhez, a kisfiaddal és hat férfival laktál egy fedél alatt, egy agglegénylakásban. Ezt hogy képzeljük el?
– Olyanok voltunk, mint Hófehérke és a hét törpe. A férfiak hétfőtől péntekig korán keltek, mentek dolgozni, este szórakozni jártak, majd hétvégén hazamentek a mamához, vitték a heti szennyest, vasárnap este pedig hozták a következő hétre való tiszta, vasalt ruhát, valamint a napokra külön becsomagolt élelmet. A mamahotel kényelmi szolgáltatása akkor is jár, és a fiúk jogosan várják el azt, ha távol élnek, de menyecske nélkül. Ezért nem kényszer nekik úgy dönteni, hogy hamar feladják a szabadságukat, és elköteleződjenek. Érdekes, de érthető, hogy akkor meg nem a fiatalabb lányokat, hanem az érettebb nőt részesítik előnyben, hiszen az már biztosabban nem fog új kalandok után nézni.
Nemrég egy ötvenes barátunk megismerkedett egy maga korabeli, magyar nővel, és amikor hosszú idő után hazavitte bemutatni a mamának, az külön ágyazott nekik. Azt mondta a nála alig húsz évvel fiatalabb nőnek:
„Drága lányom, ha lesz komolyabb dolog köztetek, amit a karikagyűrű jelezni fog számomra, akkor alhattok majd egy ágyban, addig szó sem lehet róla, pláne az én házamban.” Itt nem divat, hogy alkalmilag felszedett nőket hazavisznek, és hencegnek a skalpvadászattal. Ilyen nincs.
Engem a párom három év után vitt haza először a szülői házba, amikor már letettük a voksot egymás mellett. Akkor már mindketten a negyvenes éveinkben jártunk.
– Ez az ab ovo járó anyai gondoskodás kihat a nősülési szándékra is?
– Hogyne. Negyvenes férfibarátaink között szinte nincs házasember. Nem éri meg egy férfinak korán megházasodni, és kötelezettséget venni a nyakába. Gyakran ötvenéves koruk körül kezdenek el kapkodni, amikor a mama hirtelen leesik a lábáról. Akkor olyan feleséget, új kiszolgálószemélyzetet keresnek, aki rajtuk kívül majd a szülőket is ellátja.
– És a gyerekek? Nem bántja őket, hogy esetleg nem lesz utódjuk?
– Egy férfi ötvenéves kora felett is termékeny, ha egy negyvenes nőt elvesz, még lehet gyerekük. Ez viszont rizikós kivárás, mert egy nő nemigen vár negyvenéves koráig, ha gyereket akar. Akkor előbb férjhez megy, vagy egyedül szül, ami megint igen ritka errefelé.
– És a megcsalás, házasságtörés előfordul ebben a mélyen vallásos dél-olasz közegben?
– Nagyon ritkán, mert a közösség kiveti a házasság szétdúlóját. Castelbuonóban, ahol mi élünk, volt egy négygyermekes nő, aki a gyermekeit otthagyva az apára, lelépett egy másik férfival, akitől lett egy ötödik gyereke. Ezek után a nőt kirúgták, sehol nem kapott állást, se szállást. Mert aki ilyen szégyenletes módon él, jobb ha tovább áll, más helyre költözik. Egy másik esetben egy szintén négygyermekes férfi lelépett a szeretőjével, elköltöztek, aztán a férfi nem bírta, és visszasomfordált. Neki megbocsátottak, a nőről nem tudunk semmit.
– Hogyhogy? Hiszen ketten együtt voltak házasságtörők, nem a nő egyedül.
– Igen, de a szokásjog alapján a férfi az erősebb fél, hiszen neki kell eltartania a családját, tehát őt engedték vissza. Ami még érdekes, hogy a déli férfi szívesebben vesz el északi nőt, mert az szabadosabb viselkedésű, lazább, könnyebb őt meghódítani, nyitottabb, belevalóbb. A déli tartja magát, büszke, őt nem lehet csak úgy megkapni. Az északi férfinak pedig pontosan ezekből az önmegvalósító, feministább, „kajarendelő, hivatali” nőkből van elege, jönnek is le délre, házias, gyerekszerető feleséget szerezni.
Egy tipikus hétvége itt azzal kezdődik, hogy szombat hajnalban a nő bedagasztja, kisüti hétvégére a kenyeret, megfőz a családra, és reggeli után a szülők, nagyszülők, testvérek-unokatestvérek családja, a gyerekekkel együtt elindulnak a campagnára, a telekre, ahol mindenkinek megvan a maga külön kis apartmanja, de alapjában véve együtt töltik az időt. A nyarakat szintén együtt tölti a család, jönnek északról az ott dolgozó fiatalok (mivel ott több a munkalehetőség, magasabbak a bérek), és a szülőkkel közösen pihennek a tengerparton. Amíg Szicíliában nő él, kevés magányos ember lesz. A nők élete a családról szól. Maga az élet folyamatosságának fenntartása az önmegvalósításuk, ami minden tiszteletet megérdemel.
