Vergilius az idegenvezető összetereli az utasait, indul a transzszibériai expressz. A vonat nyolcvanhét városon, tizenhat folyón és hét időzónán vágtat át. Az utasokról a megjelenésük és a gesztusaik alapján rögtönzött jellemrajzot kapunk. Különböző korúak, öreg, középkorú és fiatal is van köztük. Férfiak és nők, Novák Eszter rendező pedig hatásos csoport jelenettel indít. Vergilius pedig jól lemarad a vonatról. A szerző, Kárpáti Péter viszont 2017 májusában nem maradt le a transzszibériai expresszről. Az utazás élményeit drámává formálta, az ősbemutató Frankfurtban volt, most pedig a friss, már az orosz-ukrán háború kitörése utáni szövegváltozatot a Katona József Színház mutatta be.
A műfaja a színlap szerint dokumentum abszurd. Horváth Jenny díszlete a vonat belső terét mutatja, a mozgást pedig egy forgó biztosítja. Kicsit ködös, a kupék zugokkal, titkokkal telik. Balkánian lepusztultak, mégis van bennük valamiféle előkelőség. Zeke Edit ruhái megmozgatják a néző fantáziáját is, a vonatnál áruló öregasszonyoknak az orosz babákra emlékeztető jelmeze nagyon nevettető, mégis kifejező műalkotás. Az elszabadult fantázia a szöveget és a dramaturgiát is jellemzi. És ehhez a szellemhez idomult a a rendezés is. A játék nagyon is filmszerű. Egymásba pörögnek a figurák és a jelenetek, van köztük humoros, a kabarét idéző és költői, sőt megindítóan drámai. Olyan az egész, mint maga az élet, a vonat utasai pedig pontosan leképezik ezt a sokszínűséget. Ám az egész valamitől felruházódik a szabadság jóleső atmoszférájával. Még akkor is, ha sokszor már azt érezzük, hogy nehéz az egészet követni, túl eklektikus amit látunk, ám ez a kavalkád egyben szórakoztató is. A vonat Szibérián át suhan át, az orosz tájra is van bőven utalás, mint ahogy az orosz elnök neve is elhangzik, amikor Putyinnak egy kovács egy kardot készít. Az egyik kupéban pedig „egy pici orosz katonatiszt és egy hatalmas ukrán farkasszemet néz.” A darab nem ítélkezik, nem megy bele ezzel kapcsolatban részletekbe, csak felvillantja az aktuális valóságot és egy ukrán zászlót is.
A zenét Lázár Zsigmond jegyzi, a zenei idézetek, illetve a szerzemények szintén nagyon sokfélék, de általában telibe találják az adott jelenet atmoszféráját. A színlapon tizennyolc színész szerepel. Nehéz közülük bárkit kiemelni, hiszen az előadás egyik lényeges elemévé válik, hogy a társulat mennyire érti Kárpáti Péter és Novák Eszter színházi nyelvét. Bányai Kelemen Barna és Keresztes Tamás „bohóc” párosa viszont sokszor annyira virtuóz, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. De igaz ez Pálmai Anna, Pálos Hanna és Kanyó Kata egyetemi hallgató vodkát és más egyebet áruló a jelmezeknél már említett öregasszonyaira. Pelsőczy Réka provodnyicája mindent lát és hall, az egyik jelenetben pedig elképesztően énekli el a Millió rózsaszál című slágert oroszul.
Szacsvay László öregura és az Ujlaki Dénes által megjelenített figurák szintén nagyon erősek. Az előadás által sugallt kép ellentmondásos, ahogy a színlapon olvashatjuk: „a békeidők égszínkék vásznát sötét energia perzseli”. Így hát nem csodálkozhatunk azon, hogy a produkció záró jelenete egy hatalmas kiáltásba torkollik. Az utasok kétségbeesetten feszült energiája szinte szét robbantja a teret.
Infó:
Kárpáti Péter: Moszkva-Peking Transzszimfónia
Katona József Színház
Rendező: Novák Eszter
