Bödőcs Tibor;interjú;

2022-05-21 06:00:00

Bödőcs Tibor: A dühömet kell használnom

Szatírája, a Mulat a Manézs kapta az idei Libri irodalmi közönségdíjat. A Karinthy-gyűrűs humorista, író nem pártalapításon töri a fejét.

Április elején a választás eredménye és az ukrajnai háború mellett nagyot szólt a hír, hogy bejelentette, alkotói szabadságra vonul. Van az időzítésnek jelentősége?

Hozzátenném, ebből az alkotói jelző a hangsúlyos. Más is tudja igazolni, hogy ezt már fél évvel ezelőtt jeleztem, és ennek semmi köze nincs a rendszerváltás elmaradásához, vagy nem elmaradásához. Mindig van egy aktuális standup-estem – ez volt most a Kolera a Vackor csoportban –, amivel körbejárom a Kárpát-medencét és a nyugatra szakadt diaszpórát, ez most ért körbe. A Covid miatt egy kicsit, egy évvel hosszabb is volt a turné, 191 fellépés volt. Nem tudtam volna tovább folytatni: ha már voltam egy műsorral egy városban, oda azzal már nem térek vissza. Ezért ezt eleve így terveztem, hogy alkotói szabadságra megyek. Meg volt egy kis lockdown-nosztalgia is bennem, többet tudok olvasni, alkotni így, mint amikor turnézok, mert akkor délután kettőkor beszállok az autóba és hajnali kettőkor kiszállok. És nem biztos hogy a másnap reggelt Krasznahorkaival kezdem. Plusz van három kis gyermekem, meg írói álmokat dédelgetek, van új ötletem is – ez mind lassítja az alkotói folyamatot, de nem is baj, mert így érnek meg az ötletek. Nem kapkodok, nem iparilag termelem az újabb és újabb esteket és könyveket, hanem hagyok időt az ötleteknek szárba szökkeni. Jegyzetek persze mindig készülnek, de rájöttem – és ebben a Ruszkik, haza, család volt a nagy tanulság, ami a legmegosztóbb és legsikeresebb standup-etüdöm, miniatűröm eddig –, hogy kell is készülni, de nem biztos, hogy annyira. A dühömet kell használnom, az indulatomat, azt utána fel kell építeni és díszíteni. Kell a standupban eltöltött évtizedeim tapasztalata, alkalmazni kell a mesterségbeli tudást, de azért nagyon fontos a lendület, és hogy arról beszéljek, ami érdekel, ami fáj, ami érint, mert jó esetben az a nézőket is érinti. Most az új estemre úgy készülök, hogy nem készülök annyira pontosan előre. Ami addig történik velem, a világban, majd arról beszélek. Nagy kérdés, hogy miként lehet a háborúról, vagy másról beszélni? Lehet, hogy azért kell másról is, mert háború van, és ne csak erről legyen szó, mert az élet nem csak ebből áll. De a háborúról hallgatni sem lehet. Nem tudom még, mi lesz.

Azt, hogy Vlagyimir előre megy, nem hátra, már az ön korábbi szövegei is előrevetítették.

Szorokin- és Pelevin-olvasó is vagyok már húsz éve, így, ami most történik, sejthető volt. Az írók profetikusak, pedig nem akarnak azok lenni, csak figyelnek, ráéreznek dolgokra. A pártfőtitkár és a cár, az ortodox egyház, a szovjet hagyomány és populizmus összevonása – erről már azért tudunk sok mindent Szorokintól.

Ha már a profetikusság szóba került: amikor a miniszterelnök a napokban a tengerünket emlegette, olyan volt, mintha a Mulat a Manézsból idézett volna.

A dolgom tükröt tartani mintegy. Proust négyezer oldal után jutott el arra, hogy ez a dolga a művésznek: tükröt tartani önmaga és a világ elé. Figyelem, ami történik, olvasok sok mindent, találkozom sokféle emberrel. Elég sokféle barátom van szerencsére, meg nem barátom is, akivel összefutok a kocsmában, és ebből összerakok valamit, ami néha úgy bejön, mintha jövendöltem volna. Lehet viccelődni azzal, hogy én már mikor megírtam a Meg se kínáltakban, hogy lesz Puskás-musical, a könyv megjelenése után pedig lett Puskás-musical. Az Addig se iszik Márai-paródiájában pedig arról írtam, hogy jönnek a nyugatiak át a kerítésen, ide menekülnek hozzánk – ennek is lehetett hallani a komoly verzióját propagandamédiában.

Szokták mondani, hogy nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet. A magyar szürreális valóság kicsit Bödőcs Tibort utánozza?

Ezt azért nem hiszem. Pontosan próbálom ábrázolni a valóságot, csalás nélkül szétnézni könnyedén, és akkor néha vannak ilyen direkt megfelelések is. Mondjuk a harmadik könyvemben nem ilyen direkten, de mégis bizonyos dolgokat meg lehet feleltetni a valósággal, főleg a nyelvi működését a populizmusnak, jobboldali populizmusnak, lakodalmas fasizmusnak, mindenféle népi mozgalom mutánsának. A valóság mindig is groteszk volt, tele ellentmondással és igazságtalansággal, egyenlőtlenséggel, vicces hipokrita szereplőkkel. Ez nem változik. Ezt én is érzem, és ezért jelentettem be április elején azt is, hogy úgy érzem, én ezt ábrázoltam már, és a továbbiakban nem így, vagy nem ezt, nem ezeket a szereplőket szeretném. Mert csapda ebbe beleragadni, mindig ugyanerre ugrani, reagálni. Ennek az algoritmusát a könyvekben, videókban, standupokban is bemutattam, a kreatív energiáimat nem akarom erre pazarolni egész életemben. De lehet, hogy nem így lesz, nem tudom, mit fog kihozni belőlem az indulat és a spontaneitás.

Az ellenzék ön által emlegetett fekete humormiséjén mindenesetre most az ellenzéki szavazók egy része is bizonyosan részt venne.

Ha ma este lépnék fel, akkor többet beszélnék Feriről, mint a rendszer fenntartójáról, akire szerintem jobban vigyáz a TEK, mint a rendszer névadójára. Feri vitaminokat kap, golyóálló üveggel veszik körül, nehogy baja legyen, mert elég fontos biztosíték arra, hogy a rendszer maradjon. De nemcsak ő, ez ennél bonyolultabb.

A rendszer Búcsúszentlászlón is ott van, ahol a Fidesz jelöltje nyert a választáson, a kormánymédia úgy számolt be erről, mintha ön szenvedett volna választási vereséget.

Egy ilyen szisztéma nem tud másban gondolkodni, csak barátban és ellenségben. Carl Schmittre hivatkoznék most, mert hallottam biztosan egy podcastban. Hiába mondom el a rendszer ellenzékének kritikáját Feriről, Márki-Zayról, Karácsonyról, Jakabról, Merkelről vagy Junckerről, azt már nem hallják meg, mert csak annyi van, hogy én szóba mertem hozni fenntartásaimat a hatalommal szemben. Ez már egy olyan vörös posztó, mint a rózsabimbó a Columbóban a dobermannoknak. Ha ez az ember beszél a rendszer névadójáról, akkor ez ellenség. Nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni, ez van.

Talán politikai tőkét lehet ebből kovácsolni. Képviselőjelöltség, pártalapítás nem fordult meg a fejében?

Nem, dehogy, azt sem tudom, hol van a gázóránk. Én teljesen alkalmatlan vagyok az életre, én csak figyelek, ábrázolok, reagálok rá, gúnyolódom, bohóckodom, hülyéskedem. Próbáltak rólam írni lejárató cikkeket ugyanazzal a három fordulattal, de előtte egy héttel csináltam meg a propagandamédia paródiáját, és utána próbálkoztak, mintha önmagukat parodizálták volna. Volt ennek egy diszkrét bája, de én jobbat írtam önmagam ellen Az igazság gyomra című opuszomban, mint amit ők ki tudtak találni.

Meglehet, rossz néven vették a Mulat a Manézst is, amiben a múlt és a jelen diktatúráit rajzolta meg, e könyvért kapta meg csütörtök este a Libri irodalmi közönségdíját. Milyen érzés volt egy színpadon állni Krasznahorkai Lászlóval?

Hú, hát nagyon nagy megtiszteltetés, régi Krasznahorkai-olvasó és -tisztelő vagyok. Az első könyvemben az elsők között volt, aki áldozatául esett a paródiáimnak, hiszen akkor úgy válogattam a szerzőket, hogy kiket lenne jó olvasni, újraolvasni. A Sátántangó remekmű, bármikor újraolvasható. Nem gondoltam volna, amikor Búcsúszentlászlóról népfiként a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji fényes szelekkel megérkeztem a Göcsej IC-vel Adios feliratú sporttáskámmal, hogy egyszer egy listán fogok szerepelni Krasznahorkai Lászlóval, aki egyébként Zalacsányban volt kultúrházigazgató, a hetvenes években, bár erről én nem tudtam, hiszen még nem is éltem.

Most nem bánja, hogy az említett Addig se iszik címe mégsem Sátánmackó lett, utalva a Krasznahorkai stílusában megírt Micimackó-paródiára?

Nem bánom, jó az a cím, már így szerették meg, vagy majdnem. Tényleg volt egy ilyen ötlet, hogy Sátánmackó legyen a címe, de hát rengeteg ötlet volt.

Említette, van új írói ötlete. Hogyan áll az új könyv?

Előkészületek zajlanak. Megvan már a telek, a Tüzépről hordom rá az építőanyagot, de az első kapavágás még nem történt meg.

Luigi King visszatér?

Lehetne, de én mindig valami újat szeretnék. Most az alkotói szabadság alatt sorozatokat is nézek – már a második évad közepére ráunok, ezért sem gondolkodom folytatásban.