Szerbia;Magyarország;Orbán Viktor;mezőgazdaság;

2022-05-21 14:15:00

Orbán Viktor szerint Magyarországnak azért nehéz, mert az Európai Unió tagja

2020-2021 hősei az orvosok és az ápolók voltak, 2022-2023 hősei viszont a mezőgazdászok lesznek – mondta.

Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, ez a két ország biztonságban van, legyen szó gázról, vagy éppen élelmiszeripari termékekről – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szerbiai Újvidéken az Aleksandar Vučić szerb elnökkel együtt megnyitott 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron. 

Hangsúlyozta: de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás.

A kormányfő emlékeztetett: 2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, ennek és a következő évnek a hősei pedig „a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk”, és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Orbán Viktor beszélt arról is, Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni - magyarázta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni, föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni. Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert „nekünk, vidékieknek” az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve.

Kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és „ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek”, de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén.

A vásáron - amelynek díszvendége Magyarország - a miniszterelnök kifejtette: Szerbia fölkészült a télre, és „mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk", ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. – Nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk. Nehéz itt okosnak lenni – mondta a szerb elnöknek.