Pécs;propaganda;plakátrongálás;Fidesz-kormány;kormányplakát;

2022-05-23 11:43:00

Abszurd indoklással mentették fel a kormányplakátok „rongálóját”, úgy döntött, fellebbez

Nem követett el jogsértést a kormány plakátjait rendszeresen átfestő Heindl Péter a pécsi bíróság szerint. Heindl mégis elégedetlen a szerinte megfejthetetlen végzéssel, és fellebbez.

Pécsett – mint arról már írtunk – a választási kampány idején hónapokon keresztül átfestette a kormány plakátjait az egyik baranyai jogvédő alapítványnál dolgozó Heindl Péter. A „Védjük meg a gyerekeinket!” óriásplakátokra például azt írta rá, hogy „Putyintól”, és „a Fidesz hazugságaitól”.

A 61 esztendős jogász nemcsak azért tette ezt, mert nem értett egyet az lmbtq mozgalmat kriminalizáló kormánypropagandával, hanem azért is, mert úgy látta, a kormány a plakátjaival a Fidesz oldalán avatkozik bele a választási kampányba. Ugyanezért festette le korábban a „Magyarország előre megy! Nem hátra!” szövegű óriásplakátokat is. Heindl jogértelmezése szerint a kormány a plakátjaival megsértette a választási törvényt, hisz ez a jogszabály a pártokra bízza a választási harcot, és az Alkotmánybíróság is kimondta: „Az államnak semlegesnek kell maradnia a politikai pártok küzdelmében”.

A kormányplakátok révén a Fidesz törvénytelen túlerőhöz jut, vélte Heindl Péter, ezért a jogász az év elején az ügyészséghez, a Nemzeti Választási Bizottsághoz és a bírósághoz fordult, hogy lépjenek fel a törvénytelen politikai reklám ellen. Ám beadványait elutasították. Mindeközben a rendőrök Heindl Pétert tetten érték márciusban, amikor a plakátokat átfestette, emiatt rongálásért szabálysértési eljárást indítottak ellene. Heindl Péter a rendőrségen elismerte, hogy naponta átfesti a plakátokat, ám azt nem ismerte el, hogy cselekedete jogsértő lenne, úgy érvelt, hogy a plakátokat megrendelő Kormányzati Tájékoztatási Központ követ el törvénysértést, ő pedig épphogy ez ellen lép fel.

Heindl Péter a napokban kapta meg ezt a határozatot, és nem érti annak indoklását, mivel azt már a nyomozók is megállapították, hogy a plakátokat a kormány rendelte meg, és az is kétségtelen, hogy a plakátok – miután Heindl átfestette őket – nem az eredeti üzenetet közvetítették, s ez által a plakát gazdája kárt szenvedett. Heindl Péter fellebbezett az őt felmentő ítélet ellen, a jogász azt szeretné, ha a bíróság nem a bizonyítékok hiánya miatt mentené fel őt, hanem azért, mert nem történt bűncselekmény. Ha ezt jogerősen kimondanák, akkor az azt jelentené, hogy minden olyan kormányplakát letéphető, átfestető, ami beleavatkozik választási kampányba.

Az ügyben hozott elsőfokú végzésről lapunk is megkérdezte a bíróságot, ám nem kívánták értelmezni a döntést. Heindl egyébként a kormányplakátok dolgában a strasbourgi emberi jogok bíróságához fordul, és szeretné elérni, hogy mondják ki: a magyar kormány beavatkozása a választási harcban törvénysértő, ezért a továbbiakban nem folytatható.