Ezúttal aligha lehet Biden elnök elszólására fogni a dolgot: az Egyesült Államok egyértelműen felvállalta, amit eddig is sejteni lehetett, hogy kínai támadás esetén nem hagyná magára Tajvant. Az amerikai diplomácia erről eddig szándékos kétértelműséggel fogalmazott. Washington a 70-es végétől elfogadta, hogy Kína saját szakadár tartományának tartja a szigetet, de azt nem, hogy Peking ennek erőszakkal szerezzen érvényt. A hivatalos diplomáciai kapcsolatok hiánya Tajvannal nem akadályozta sem a gazdasági kapcsolatokat, sem a katonai együttműködést vagy a védelmi jellegű fegyverek kereskedelmi alapú eladását. Az utóbbi években azonban nőtt a feszültség, miután a kínai vezetés egyre harciasabban fogalmazott Tajvant illetően és Hszí Csin-ping elnök nem volt hajlandó kizárni a háború útján megvalósítandó országegyesítést. Ezért megnőtt a jelentősége annak, hogy mi az USA valódi terve egy ilyen konfliktusra.
Az amerikai katonai szaksajtó eddig is feltételezte, Biden pedig már többször említette, hogy az Egyesült Államok adott esetben megvédené Tajvant, ám a Fehér Ház és a külügyminisztérium az elnöki nyilatkozatok után rendre visszatért a korábbi kétértelmű formulához. A háttérben megszólaló források most is azt hangoztatták, hogy az elnök csak megerősítette az eddigi álláspontot, miszerint az Egyesült Államok elismeri Kína álláspontját, de ellenzi az egység erőszakkal történő kikényszerítését.
A szokásos magyarázat azonban aligha fogja kielégíteni Pekinget. Biden ugyanis Kisida Fumio japán kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén a Tajvan katonai erővel való megvédésre tett kötelezettségvállalásról beszélt. „Nézzék, az a helyzet, hogy egyetértünk az ’egy Kína’ politikával. Aláírtuk, együtt az összes ebből fakadó megállapodással, de elfogadhatatlan a gondolat, hogy (Tajvant) bevehetik erővel, pusztán erővel” – mondta az amerikai elnök.
A Magyarország területének alig több mint egyharmadát kitevő, 23 millió lakosú Tajvannak háború esetén 1.8 milliósra növelhető, korszerű hadserege van, ám egymaga nyilvánvalóan nem tudná megvédeni magát a partjaitól csupán 130 kilométerre lévő Kínai Népköztársasággal szemben. A kínai repülőgépek az utóbbi években egyre gyakrabban és egyre provokatívabban hatolnak be a tajvani légvédelem „azonosító zónájába”, míg az amerikai hadiflotta néhányszor nem kevésbé demonstratívan áthajózott a Tajvani-szoroson.
Az amerikai álláspont megkeményedését Peking alighanem Moszkvának köszönheti. Az Ukrajna elleni orosz agresszióra adandó nyugati válasz kapcsán kezdettől fogva komoly szempont volt, hogy az nehogy meghozza Kína kedvét Tajvan megtámadásához. Az elmúlt három hónap tapasztalatai, az ukrán hadsereg várakozáson felüli ellenálló képessége, az orosz offenzíva elakadása és nem utolsósorban a nyugati fegyverzet technológiai fölénye azonban éppen az ellenkező hatást váltották ki. Katonai körök azt a következtetést vonták le, hogy ezek szerint az elszánt és jól felkészült tajvani haderő is fel tudná tartóztatni Kínát – legalább addig, amíg megérkezne a szövetséges erősítés, amely Ukrajnától eltérően közvetlenül is beavatkozhatna a harcokba. Ez azért is tűnhet megvalósítható forgatókönyvnek, mert a kínai katonai doktrína – Oroszországétól eltérően – nem tartalmazza az atomfegyver elsőként való bevetését.
Kína még nem tart ott
Az alabamai Légierő Egyetem decemberben közzétett tanulmánya szerint Kínának egyelőre haderejének kétségtelen fejlődése ellenére sem lenne esélye az Egyesült Államokkal szemben. A hidegháború vége óta az USA 19000 milliárd dollárt költött fegyveres erőire – Kína 3000 milliárdot. Az amerikai haditengerészet 11 repülőgéphordozó-harccsoportjával szemben Kínának csak egy van (a második még próbajáratot végez), de a nagy felszíni egységek vagy a telepített rakéták terén is jelentős a különbség(120:63, illetve 9500:1900). Az amerikai légierő is tekintélyes számbeli és technológiai fölényben van a régebbi gépeket használó kínaival szemben, Guámon pedig nagy támaszponttal is rendelkezik a térségben. Dél-Koreában 29500, Japánban 45 ezer amerikai katona állomásozik, s az Egyesült Államok Ausztráliától Indián át Vietnámig számos országgal alakított ki katonai együttműködést. Kína a korszerű drónok terén is lemaradt, a legnagyobb különbség azonban az elektronikában, a kommunikációs és harcvezetési rendszerek, valamint a hírszerzés-felderítés terén mutatkozik. A jelenlegi tendenciákat követve Kína csak nagyjából negyedszázad múlva lesz a világ második legnagyobb katonai hatalma – most az amerikaiakon kívül Oroszország, az Egyesült Királyság és Franciaország is megelőzi.
