botrány;Erzsébetváros;DK;áramlopás;időközi választás;bitcoin;

2022-05-24 13:19:00

Itt az együttműködés vége, ellenzéki egység nélküli választás lesz Erzsébetvárosban

Az ellenzéki pártok nagy része beállt az új DK-s jelölt mögé, mellette azonban négy másik ellenzéki jelölt is indul a mandátumért, no meg nem mellékesen a Fidesz-KDNP.

Időközi önkormányzati választást tartanak Erzsébetvárosban június 26-án, miután egy DK-s képviselő botrányának kirobbanása után lemondott mandátumáról. Borka-Szász Tamást ugyanis azzal gyanúsították meg, hogy hivatali irodájában egy bitcoin-bányászatra használt számítógéphez ráadásképpen az önkormányzattól lopta az áramot.

A nyomozó hatóság később bűncselekmény hiányában lezárta az eljárást, illetve 2021 őszén az ellene folytatott szabálysértési eljárást is megszüntették. Ennek ellenére a képviselő politikai pályája véget ért, ezért kiírták az időközi választást. 

Az egyébként az ellenzék számára esélyes kerületben a Fidesz-KDNP Ripka Andrást indítja, aki egyébként jelenleg is önkormányzati képviselő az erzsébetvárosi testületben, így ha sikerülne győznie, listáról juttathatnának be egy újabb képviselőt a kormánypártok. A DK Jenei Kevint jelölte, aki mögé az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP is felsorakozott. A Momentum azonban nem állt be mögé, noha Soproni Tamás terézvárosi momentumos polgármester kampányol mellette. Ráadásképp az Élhető Erzsébetvárosért civil szervezet is jelöltet indít Sima Ákos személyében, akit a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom is támogat. 

Márki-Zay Péter az ATV-nek elmondta, a jelölteket személy szerint ő nem ismeri, a helyi Kossuth Kör döntése alapján viszont Sima Ákost támogatják, ő pedig elfogadta ezt. Külön jelöltet indít egyébként a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is, mégpedig Terdik Roland személylében, aki áprilisban országgyűlési képviselőjelöltként 5,57 százalékot szerzett itt. A Munkáspárt-ISZOMM szélsőbaloldali koalíció Gál Pétert indítja, a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom Olajos Jánost méretteti meg a VII. kerület 4-es számú választókörzetében.