tenisz;

2022-05-25 15:47:00

Bravúr: 4,3 milliárdot kell fizetni egy meg nem rendezett magyarországi teniszkupáért

Ítéletet hozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság a női tenisz Billie Jean King Kupa ügyében, miután a magyar szövetség 2021 tavaszán a járványhelyzet miatt lemondta a rendezvény budapesti megrendezését. 

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) az MTSZ-szel zajló egyeztetés során nem fogadta el a magyar fél érvelését a koronavírushelyzetre hivatkozva, mert Magyarország számtalan nemzetközi versenyt megrendezett, és Budapest a labdarúgó Európa-bajnokságnak is az egyik társházigazdája volt. Mivel a felek nem jutottak dűlőre, az ügy a CAS elé került.

„A CAS az elmaradt hazai rendezésű Billie Jean King Kupa világdöntők – korábbi FED Kupa – miatt az ITF Licensing (UK) Limited cég (ITFL) által kért további 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) figyelemmel arra, hogy a magyar fél 2019-ben a Rendezési Szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett” – felelte a Népszava kérdésére az MTSZ.

„Mint az már a nyilvánossághoz is eljutott, az ITFL azt követően indított pert, hogy a 2020-as verseny két alkalommal történt közös halasztását követően a magyar fél a COVID gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel az ún. Rendezési Szerződés lehetetlenülését állapította meg. Az MTSZ már ismertetett álláspontja szerint a versenyek megrendezése a COVID helyzetre tekintettel súlyos egészségügyi kockázatot jelentett volna, és a koronavírusjárvány gazdasági hatásaira tekintettel sem lehetetett indokolt olyan események megrendezése, amelyek sikere az új formátumban történő megrendezés miatt nem lehetett ismert” – ismertette a körülményeket az MTSZ, amely egyértelmű sikerként értékeli a CAS döntését.

„A magyar fél számításai szerint a rendezvények megrendezésének összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20.6 milliárd forintot (cirka 71-72 millió dollár akkori átváltási árfolyamon) - az infláció és a Covid-19 gazdasági hatásaira is tekintettel - jelentősen meghaladta volna, ekként a CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ és annak elnöksége több, mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek” – zárult a MTSZ lapunkhoz eljuttatott válasza.

A Billie Jean King Kupának egyébiránt 2021-ben Prága adott otthont.

A viadal megrendezését még a magyar szövetség előző vezetése pályázta meg, de a 2020-as, 2021-es és 2022-es torna akkori árfolyamon mintegy 20,6 milliárdos költséget jelentett volna. 2020 nyarán viszont az elnök, a fideszes Szűcs Lajos, valamint a főtitkár, Richter Attila távozott a szövetségből, milliárdos adósságokat hátrahagyva. Az eseményt már az ugyancsak fideszes Lázár János vezette szövetség mondta le, s Richter Attila ellen büntető feljelentést tett az új vezetőség. Információnk szerint ebben az ügyben nincs még érdemi fejlemény.

Az ITF egyébiránt 200 ezer dollárt visszatartott, ekkora összeg jár az MTSZ-nek, amiért a magyar férfi Davis Kupa-csapat szerepelt az őszi világcsoportban. Az még nem dőlt el, hogy az MTSZ-nek ennyivel kevesebbet kell-e fizetnie, vagy az ITF a mostani döntéstől függetlenül utalja majd ezt az összeget.