Ungár Tamás;
drog;Szigetvár;Webáruház;
2022-05-26 13:08:00
Pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet ellen indult büntetőper Szigetváron. Az eladott szer belga és lengyel, a terjesztéshez használt szerver amerikai, a fogyasztótábor magyar volt.
Bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntettével vádolja az ügyészség a 38 esztendős Z. Vilmost és a két évvel fiatalabb B. Ádámot.
A vádirat szerint a szigetvári és pécsi férfi a börtönben ismerkedett meg egymással 2017-ben, és szabadulásuk után, 2018-ban létrehoztak egy olyan web-áruházat, ami pszichoaktív anyagokkal kereskedett. Mivel Z. Vilmos már volt büntetve kábítószer terjesztésért, a férfi olyan, drognak nem minősülő, úgynevezett C-listás tudatmódosító szereket, dizájner drogokat keresett a „piacon”, amelyek fogyasztásáért és értékesítéséért – lebukás esetén - lényegesen enyhébb büntetés jár. A szintetikus szereket Z. Vilmos főképp belga és lengyel internetes oldalakról rendelte, s az áruért kriptovalutával fizetett. A megvásárolt és az ország területére behozott pszichoaktív anyagokat budapesti bérelt lakásokban porciózták a Z. Vilmos által toborzott banda tagjai, majd utánvétes csomagként postázták a fogyasztóknak. Az anyagot a fogyasztók hét internetes honlapon tudták megrendelni, a honlapokat a csapat az Amerikai Egyesült Államokban működő cégek szerverein keresztül üzemeltette. A számítógépes bázis kiépítésében volt fontos szerepe az informatikában jártas B. Ádámnak. A banda csomagolással foglalkozó tagjai 11 embert vettek rá arra, hogy nyissanak bankszámlát, s a fogyasztók által utalt pénz ezekre a számlákra érkezett. A bankkártyák a csomagolást végzőknél voltak, ők vették fel a pénzt a számlákról, és adták át Z. Vilmosnak.
A jól szervezett teamet 2020 júniusában leplezték le a nyomozók, addig a banda 50 kilogramm szert vásárolt és ebből hozzávetőleg 20 ezer adagot készítettek és értékesítettek. A lebukáskor alig pár dekagramm maradt a készletből. Az anyag beszerzési ára 40 millió forint volt, a csomagokért a vevők 348 millió forintot utaltak. Hogy mennyi volt a csapat irányítóinak haszna, azt a nyomozás pontosan nem tudta megállapítani. A vádlottaktól lefoglalt készpénz és vagyontárgyak (ékszerek, autók és ingatlanok) összértéke eléri a 75 millió forintot.
Az eljárás során a pénzmosással vádolt számlagazdák elismerték a bűnösségüket, és valamennyien azt állították, hogy nem is tudták, mihez vállaltak – gyakran szívességből és kevés pénzért - strómanságot. A csomagolók közül is sokan bűnösnek vallották magukat. A 22 tagú banda pere a héten kezdődött Szigetváron. Akik a bíróságon is vállalják a bűnösségüket, azok számára a per lezárulhat az előkészítő tárgyaláson. Az első előkészítő ülésen 3 vádlottat hallgattak meg, ők valamennyien lemondtak a tárgyalásról. Két számlatulajdonost egy év, illetve egy év 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, egy vádlottra pedig - mivel ő beleegyezett, hogy Z. Vilmos a nevére írassa három értékes autóját – 300 ezer forint pénzbüntetést mértek, okirathamisításért.
A következő napokban a kevésbé súlyos bűncselekményt elkövető és beismerésben lévő vádlottak állnak bíróság elé. A banda irányításában nagyobb szerepet vállaló vádlottakat - akik nem vagy csak részben ismerik el a bűnösségüket - júniusban kezdik meghallgatni. Amúgy Z. Vilmos elismeri, hogy pszichoaktív anyagokkal kereskedett, azt viszont nem, hogy bűnszervezet keretében tette volna ezt. Ha megáll a bűnszervezet vádja, akkor a férfi akár 10 év börtönnel is sújtható. Egyébként, ha az első rendű vádlott klasszikus drogokkal kereskedett volna, 20 év szabadságvesztés fenyegetné őt.