nemzetbiztonsági bizottság;

2022-05-27 07:30:00

Átmentek Rogán Antal jelöltjei, ők felügyelik ezután a polgári titkosszolgálatokat

A bizottság MSZP-s tagja a Népszavának azt mondta, jogos a bizalmatlanság az ellenzék és a közélet részéről, s bár nem látnak a jövőbe, nagyon odafigyelnek a fejleményekre. 

Mind a két jelöltnek komoly szakmai előmenetele van, tudták, miről szól ez a pálya és azt gondolom, meggyőző volt a felkészültségük – mondta lapunknak a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke.

Sas Zoltánt azt követően kérdeztük, hogy a testület csütörtökön, zárt ülésen döntött a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) élére szánt Kiss Csaba, valamint az újonnan felállított Nemzeti Információs Központ (korábbi nevén TIBEK) vezetésére jelölt Kovács Zoltán András személyéről.

A tanácskozás zárt volt, az ott elhangzott információk minősített adatnak számítanak, annyi azonban kiderült, hogy egyik jelölt sem bukott el, vagyis alkalmasnak találták őket a poszt betöltésére. Az is titkos, milyen arányok alakultak ki és hogyan szavaztak a kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselők. – Amikor valakit meghallgatunk, akkor keletkezik egy emberi benyomás, ezt követi a „száraz szakmai rész”, azaz, hogy milyen szempontok, prioritások alapján képzeli el a szervezet működtetését. Ennek alapján tudunk döntést hozni – magyarázta Sas Zoltán. Jelezte, „nincs kőbe vésve”, hogy csak szakmai alapon hozhatnak döntést, mivel lehet, hogy nem „szimpatikus” neki valamiért az adott személy, ám hangsúlyozta, a csütörtöki ülésen igyekeztek a szakmai részeket boncolgatni.

A jelöltek személye már csak azért is érdekes volt, mivel őket a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal jelölte.

Kovács Zoltán Andrásról a hvg.hu-nak nyilatkozva több forrás azt mondta, hogy nem tartják „sötét pártkatonának”. Ez azért meglepő, mert az újonnan felálló kvázi „szupertitkosszolgálat” élére aligha raknának nem megbízható kádert. Egyik volt kollégája ugyanakkor azt mondta, valóban nem pártkatona, de ügyesen lavíroz a karrierje érdekében és „politikailag alkalmazkodóképes”. A bizottság MSZP-s tagja a Népszavának azt mondta, jogos a bizalmatlanság az ellenzék és a közélet részéről, s bár nem látnak a jövőbe, nagyon odafigyelnek a fejleményekre. Molnár Zsolt hangsúlyozta, a két jelölttel évtizedes kapcsolata van a testületnek. Sas Zoltánhoz hasonlóan ő is a két jelölt szakmaiságát emelte ki. „Ez a döntés nem azt támasztja alá, hogy ez a két személy pártkáder” – fogalmazott.

A polgári titkosszolgálatok irányítása azt követően került az érdeklődés középpontjába, hogy az ötödik Orbán-kormányban már nem Pintér Sándor belügyminiszter, hanem közvetlenül Rogán Antal alá sorolták be ezen szervezeteket. Orbán Viktor az Országgyűlés keddi ülésén, a miniszterek eskütételén áttételesen utalt erre a változásra. A kormányfő szerint ugyanis a következő időszakban az ország függetlenségét és szuverenitását számos támadás éri majd. A szuverenitás megvédése első számú kötelesség, ebben pedig számít kabinetfőnökének segítségére – mondta. Rogán Antal múlt héti bizottsági meghallgatásán a többi között arról beszélt: azt várja el a szolgálatoktól, hogy „minden olyan háborús propagandát, ami veszélyezteti Magyarország biztonságát, azt azonosítsanak, tárjanak fel és lépjenek fel ellene”.