Eközben a kormány kedvében járnak és az ellenzék ellenzékét játsszák ciklusok óta: oknyomozásuk, karaktergyilkosságuk olykor megszégyeníti a szélsőségesen Fidesz-barát médiumokat is. Szerepük van abban, hogy az ország félreértette a választás tétjét, és „nem kért a nemzetvesztő Gyurcsány-show visszatéréséből”, és hogy elnézi az intézményes állami korrupciót, az oligarchák gazdagodását, a demokratikus intézményrendszer leépítését, a közmédia elfoglalását (merthogy nem tud egyikről sem), és gyakorlatilag mindent, ami nem szép, de hatékony. Arcizomrándulás nélkül, évi 130 milliárd közpénzből.
És most éppen kezüket-lábukat törik igyekezetükben, hogy ellenzéki megszólalókat hívjanak a stúdióikba – április 3. óta csúcsra jár a Kunigundában a kiegyensúlyozottság.A párhuzamos valóság képzetének a megalkotásában kiemelt szerepe van a közszolgálatiságot elporlasztó Médiaszolgáltatás-támogató- és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA). A közmédia brandje úgy rögzült az emberekben 1990 óta, mint amit a politika nem hagy ebek harmincadjára jutni, mert kiveszekszi a hitességet belőle, ezért az emberek hisznek neki.
És ugyan kevesen nézik, de aki valami rejtélyes okból így tesz, az egyrészt fideszes (másként elviselhetetlen a közéleti műsor), másrészt a Fidesz vidéki bázisából való, tehát fideszes lesz. Közpénzből, a közmédia által vész el.
Adás a látszatra
A közmédiának és a tárgyilagos, hiteles, sokszínű tájékoztatásnak aligha van közös halmaza. Időnként kormánypárti megszólalók is megfogalmazzák aggályaikat. Bencsik Gábor újságíró a választás után vett egy nagy levegőt, hogy kimondja, „amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan”. Szerinte ellenzéki politikusok a lábukat nem tehetik be a közmédiába, a hírmagyarázók és kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg. „A közszolgálati magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, az ő adójukból is működik, ideje elkezdenie aszerint is viselkedni.”
Valóban, ha egyetlen hozzáértő is ülne politikai hátsó szándék nélkül a Kunigunda utcában, észrevette volna, hogy a teljes ellenzék összefogása tíz év után kiemelkedően hírértékű fejlemény, amint a közös miniszterelnök-jelölt kiválasztása is. Most azonban eszmélni látszanak, de ez csak a látszat. Stúdióba hívták például Bodoky Tamást, az Átlátszó alapítóját az Áldozatok 2006 című film egyik alkotójaként, és ahogy sejthető, a NER csak nyomokban volt téma. Bement a közmédiába Ungár Péter is, aki azzal vívott ki nemzeti érdemeket, hogy gratulált Orbán megválasztásához (annak elismeréseként, magyarázta később, hogy sok millió ember neki adta a bizalmát). Hadházy Ákos nem is hagyta szó nélkül az LMP-frakcióvezető M1-meghívásban végződő gesztusát: „Megvalósult a putyini franchise következő eleme: a hatalom által irányított jól fésült ellenzék…” Mindemellett az MTVA olyan periferikus szélellenzékieket szerepeltet lelkesen, akiknek a létezése nehezen magyarázható, másrészt a kormányt segíti: Szanyi Tibor, Volner János és társaik.
Rendszeresen szerepel vitaműsorokban, és a kormánypárti médiumok stúdióiban is rendre beleáll a vitákba Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója. A közmédia azonban egyszer sem hívta az elmúlt 12 évben. Pedig mondanivalója lett volna, kutatásaik publikációját követően egymás után szólaltatják meg a közéleti csatornák. A köztévé nem volt köztük, pedig az adatai többször is érdekelték a szerkesztőket. Ilyenkor a Publicus kutatásait kormányközeli elemzőkkel kommentálták. A választás óta már háromszor hívta az MTVA, és ő háromszor mondott nemet. „Nem állítom, hogy soha nem fogok elmenni a közmédiába, de egyelőre nagyon óvatosan kezelem a meghívásaikat, mert nem érzem őszintének őket – magyarázta visszafogottságát a Publicus igazgatója. – A köztévé témaérzékenysége és újságírói standardjai alapján a manipuláció lehetőségét látom a megkeresésekben. Ez szólhat a jogállamisági eljárásokról: az ország a jobbik arcát akarja mutatni az unió felé. Ugyanakkor kiderülhet, hogy éles helyzetben, választások előtt például ismét visszaáll a régi rend, mert a szerkesztői döntések sokkal gyorsabban változhatnak, mint ahogy felnyílik a nézők szeme” – mondta Pulai András.
Pártmédia, ócska alibi
A kampányban – mint rendesen – a Fidesz szekerét tolta a magyar közszolgálati média, és a miniszterelnök-jelölt csak a választás után jutott be a stúdióba, amikor a topik már az ellenzék megsemmisülése volt. Nem csoda, hogy a hírhamisítói múltja ellenére pikírt gesztussal a vezérigazgatói székbe ültetett Papp Dániel intézménye megtáltosodott, és az ellenzékiség romjain immár van kedve beszélgetni ellenzéki szereplőkkel.
Debreczeni József, MTVA Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagja álságos és átlátszó trükknek tartja, hogy az állami média a választások után árasztja el meghívásokkal az ellenzéki szereplőket, miután a választások előtt gyakorlatilag negligálta őket; minden rosszat elmondott róluk anélkül, hogy érdemben lehetőséget biztosított volna nekik a saját hangon való megszólalásra. „Az az 5-5 perc, amit a kampány finisében végül kaptak az ellenzéki vezetők, nevetségesen kevés volt, és szintén csak a látszat kedvéért történt, ócska alibizésnek tekinthető. Teljességgel érthető, hogy a választások után az ellenzék mérvadó szereplői figyelmen kívül hagyják ezeket a megkésett, álságos meghívásokat, és nem válnak partnerré ebben a szégyenletes színjátékban, a »közszolgálatiság« hamis látszatának a teremtésében” – értékelt kérdésünkre Debreczeni.
A valójában a látszatra sem adó közmédia elfogultságát évek óta bírálja a Mérték Médiaelemező Műhely. Két panaszügyet is elindítottak az Európai Bizottságnál a Klubrádióval és Jávor Benedek akkor EP-képviselővel. Az egyik az állami közmédia finanszírozását és az MTI ingyenességét bírálta, a másik a reklámpiacot torzító, versenyellenes, politikai célzatú kormánybeavatkozást: 2017 és 2019 óta se lenyelni, se kiköpni nem tudja az EB a beadványokat. „A kiegyensúlyozott, a versengő politikai erők tárgyilagos bemutatása továbbra is csak az RTL Klub Híradóiban jelenik meg, a közszolgálati televízió és a TV2 a kampányidőszakban továbbra is elfogult, lényegében egyoldalú tájékoztatást kínál” – írta áprilishoz közeledve elemzésében a Mérték. Ugyanezek a tények már 2018-ban is felmerültek, amikor a Médiaelemező Műhely a Magyar Újságírók Szövetségével és az aHang platformmal szervezett tüntetést a MTVA Kunigunda utcai székházához. A közmédia nem látja el legfőbb feladatait, a működése átláthatatlan, a tájékoztatása egyoldalú. Polyák Gábor, a Műhely vezetője akkor azt mondta: a közmédia valójában állami vagy pártmédiának tekinthető, politikai érdek kiszolgálását végzi hatalmas közpénztámogatással, miközben az lenne a feladata, hogy megjelenítse az egymással szemben álló álláspontokat és párbeszédet teremtsen. A tüntetés végül ellenzéki képviselők demokráciában szokatlan lépésével zárult: csak úgy tudtak bejutni a közmédiába, hogy bemásztak.
Szánthó segít
A közmédia pártosságáról az elmúlt tíz évben távozó tévésektől és kiszivárgott hangfelvételekből is értesült a közvélemény – ha nem a kormánymédiából szerezte az információt. Borsa Miklós, az M1 volt hírolvasója a Válasz Online-nak mondta el, hogy a kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak voltak. „Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet. (…) Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket.” Még ezt megelőzően szivárgott ki a nemrég távozó Bende Balázsról egy felvétel, ahol a külpolitikai szerkesztő közli a munkatársakkal, hogy a „közmédiában nem az ellenzéki összefogást támogatják”, és senki nem bújhat ki a kényelmetlen feladatok alól. „Aki be van osztva, rá kerülhet a sor, hogy a megfelelő narratíva, megfelelő módszer és irányvonal mentén anyagot kell írnia” elsősorban „migránsokról, Brüsszelről, egyebekről”. Fenyegetett is Bende: „Akinek ez nem tetszik, annak nem kötelező a közmédiánál dolgozni.” Németh Zsolt (Pitbull) hírigazgató sem lacafacázott, amikor közölte, „nyugodtan hívjanak meg egy szakértőt a műsorba – például Szánthó Miklóst, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatóját, aki segít „odabaszni”, és „leegyszerűsíteni a népeknek”, hogyan kell értelmezni egy adott közlést vagy információt. Szánthó ma a súlytalanra sikerült konzervatív világtalálkozó szervezése mellett a közel 500 médiumot tömörítő kormányzati médiaszörny, a KESMA alapítványi elnökeként dolgozik.
Megkérdeztük a közmédia pártosságáról Bartóki-Gönczy Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét, a közszolgálati média-újságíró és szerkesztő képzés szakirányfelelősét: vajon hol vész el a szabadság? Bende és Pitbull elég hozzá, vagy párttagkönyv is kell? Oktatják ezeket a történeteket? Nem tudtuk meg. Nem válaszolt kérdéseinkre a közmédia lezüllesztését fideszes médiatanácsi kuratóriummal végigasszisztáló Médiahatóság sem, pedig roppant megnyerő küldetést (a hatékony verseny feltételeinek biztosítása a fogyasztók és felhasználók jóléte érdekében) és jövőképet (az NMHH modern, professzionális hatóságként elősegíti, hogy Magyarországon mindenki sokszínű és korszerű médiaszolgáltatásokhoz fér hozzá) olvastunk tőlük. És nem kaptunk választ az MTVA-sajtóosztálytól sem, ahol két hónapja roppant lelkesen vezetik: adott héten melyik ellenzéki nem ment be a hívásukra a stúdióba. A kétharmad – véli a bölcs népi megfigyelés – sok mindentől megvéd, a jelek szerint a primer szégyen is messze elkerül általa.
