Egyesült Királyság;húsipar;állatvédők;tehéntrágya;

- Tehéntrágyával permetezte le az állatvédőket egy feldühödött brit farmer

A húsipari expót szervező szövetség szerint „csodálatos légkör” volt a rendezvényen.

Állatvédő aktivisták tiltakoztak a húsipar ellen egy brit országos marhahúsipari rendezvényen, amit a jelek szerint a jelen lévő farmerek nem fogadtak a legjobban. Az Igazság az Állatoknak Projekt (AJP) nevű szervezet szóvivője szerint a transzparensekkel tiltakozó aktivistákat tehénürülék borította be, miután a rendezvény egyik feldühödött résztvevője permetezővel rájuk fújta – írja a The Guardian.

A brit Nemzeti Marhahús Szövetség (NBA) expója állítólag mintegy ötezer vendéget vonz évente, az állatvédő aktivisták pedig valószínűleg jó előre készültek és már hajnalban megjelentek a helyszínen. A szervezet állítja, tiltakozásuk békés volt és néma, céljuk pedig „a tenyésztett állatok szenvedésének és környezetbiztonsági aggályainak kiemelése” volt. Az összegyűlt farmerek ennek ellenére nem értékelték túlzottan a látogatást, a kibontakozott káosz miatt egy tüntetőt állítólag kórházba is kellett szállítani. A durhami rendőrség közleménye szerint azon dolgozott, hogy a demonstrációnak biztonságosan véget vessen.

A marhahússzövetség szóvivője érdemben nem kommentálta a történteket, állítja, „csodálatos légkör” volt a rendezvényen.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter attól tart, hogy korlátozhatták a kínaiak az emberi jogi főbiztost.